Home

Címke

Az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezete a kolozsvári városvezetés által oly sokszor hangoztatott európai értékekkel ellentétesnek tartja a bírósági döntést, mely érvénytelenítette azt az első fokon már elfogadott ítéletet, mely kimondta a város helységnévtáblájának többnyelvűsítését.

Mély megrendüléssel értesültünk Kötő József színháztörténész, kutató és közéleti személyiség haláláról. A kolozsvári születésű Kötő József az erdélyi kulturális élet meghatározó személyisége volt: színházigazgatóként, tanárként, szerkesztőként és kutatóként is maradandót alkotott, politikusként pedig az erdélyi magyarság érdekeit szolgálva, kulturális örökségeink megóvásáért és intézményi hálónk gyarapításáért fáradozott.

Őszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló családnak. Emléke legyen áldott!

Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége

2015. január 20., Kolozsvár

Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzullal és Barabás János vezető konzullal találkozott Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Soós Sándor, a Néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke és Juhász Péter, a Néppárt ügyvezető igazgatója. A Néppárt tisztségviselői a nemrégiben kinevezett főkonzullal áttekintették a fontosabb nemzetpolitikai kérdéseket, külön hangsúlyt fektetve a honosítási folyamatra.

Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke sajtótájékoztatón értékelte az államelnök-választás első fordulóját. A néppárti politikus kijelentette: a Kolozs megyei Néppárt is Klaus Iohannist támogatja a második fordulóban, valamint önálló jelöltet indítanak az előrehozott Kolozs megyei tanácselnök-választáson. 

Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében két helyszínen, Bánffyhunyadon és Marosvásárhelyen mutatják be – Meleg Vilmos rendezésében – Székelyhídi Ágoston Végítélet című darabját. Az előadás központi témája a 25 évvel ezelőtti temesvári forradalom.

Sajtótájékoztatón ismertették álláspontjukat a kolozsvári tábla-ügy kapcsán az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei vezetői. Soós Sándor, a Néppárt megyei elnöke és Kis Júlia, megyei alelnök a Bulgakov Irodalmi Kávéházban számolt be arról, hogy pártként nem vesznek részt a többnyelvű helységnévtáblákért folytatott perben, de magánszemélyként csatlakoznak a kezdeményezéshez. 

Szerda reggelre virradóan lefestették a Kolozsvár melletti Györgyfalva helységnévtábláján szereplő magyar megnevezést. Az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezete ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést. Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke a helyszínen tájékozódott az egyértelműen magyarellenes megnyilvánulásról.


Április 26-án tartották az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei küldöttgyűlését, a párt kolozsvári székházában. A 27 küldött újraválasztotta Soós Sándort, korábbi megyei elnököt. A tanácskozáson Soós beszámolt az elmúlt időszak tevékenységeiről, valamint elmondta: Kolozs megye több településén is megtörténtek már a tisztújítások. 

A Kolozsvár Ifjúsági Főváros áprilisi eseményfüzetében két oldalas hirdetésben reklámozzák a clujmulticultural.ro honlapot, amely – a leírása szerint – a Share Föderáció projektjeként jött létre. Azt hihetnénk, hogy egy nyíltan multikulturálisnak mondott honlapon magyarul is megjeleníthető minden információ. Ezzel szemben a magyar nyelv teljesen hiányzik az oldalról, sőt, a magyar közösség teljes elhallgatásával, mellőzésével találkozunk.

Koltón tartották a Néppárt Máramaros megyei tisztújító küldöttgyűlését. Az április 25-én megszervezett találkozón újraválasztották Hupka Félixet, a Néppárt korábbi megyei elnökét. 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria