Home

Címke

Március 15-én az Erdélyi Néppárt helyi és megyei szervezetei Erdély-szerte megemlékezéseket szerveznek, valamint részt vesznek a városi ünnepségeken. A Néppárt központi rendezvénye Maksán lesz. 

Pénteken (március 13-án), a budapesti Pintér Galériában mutatták be Toró T. Tibor „Két pogány közt egy hazáért” című könyvét. Az eseményen Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke elmondta: a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, a Méry Ratio Kiadó és a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében megtartott könyvbemutató is jó példa a magyar nemzetpolitikai közgondolkodás sokszínűségére, hiszen a megjelent szerzők a Kárpát-medence számos részéből érkeztek. „Sokan sok helyről jöttünk ide, e mai eseményre, mégis annyi minden közös bennünk” – hangsúlyozta Németh Zsolt. 

Az Erdélyi Magyar Néppárt aggódva figyeli a román kormány gazdaságsorvasztó intézkedéseit. Ennek egyik eleme az új adótörvénykönyv-tervezet, melynek hatása a lakosság számára újabb terheket jelent. A törvénymódosítás szellemével messze nem értünk egyet, mert a munka megadóztatása nem lehet a lakosság számára előnyös megoldás.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, a Stratégiai Bizottság elnöke tartott sajtótájékoztatót a romániai választási törvények és a politikai rendszer átalakítását célzó tervezetek kapcsán. A kolozsvári értekezleten Toró bemutatta a Néppárt témába vágó javaslatait. 

Az Erdélyi Magyar Néppárt fontosnak tartja a gazdasági bűnüldözés hatékonyabbá tételét, ugyanakkor elítéljük az Országos Adóhatóság (ANAF) azon gyakorlatát, mellyel megpróbálják – aránytalanul súlyos büntetéseket alkalmazva – ellehetetleníteni a vállalkozókat.

Klaus Johannis államfő, élve alkotmányos jogával, kihirdetés helyett visszaküldte a parlamentbe újratárgyalásra az erdőgazdálkodási törvénykönyv módosításáról szóló törvényt. Ez idáig rendben van, az indoklás viszont ellentmondásos reakciókat váltott ki bizonyos politikai és civil körökben egyaránt.

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kolozsvári sajtótájékoztatóján beszélt a januári néppárti kongresszus óta eltelt időszak eseményeiről, valamint a romániai restitúciós folyamatokról.

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke részt vesz az Európai Szabad Szövetség (European Free Allinace – EFA) április 16-18. között megszervezésre kerülő küldöttgyűlésén, ahol – többek között – a Néppárt szövetségbe való felvételéről is döntenek majd. A németországi Bautzenben megszervezésre kerülő tanácskozáson jelen lesz Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke is.

Péntek délután az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári székházába tett látogatást Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes. A magas rangú vendéget Toró T. Tibor, a Néppárt alelnöke, a párt Országos Stratégiai Bizottságának elnöke fogadta. 

Klaus Johannis államelnök belpolitikáért felelős elnöki tanácsosával találkozott Toró T. Tibor alelnök, az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Stratégiai Bizottságának (OSB) elnöke.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria