Home

Címke

Molnár Tibor, Szentegyháza polgármestere, közösségi oldalán tette közzé a település főjegyzőjének közleményét, melyből kiderül: Hargita megye prefektusa felfüggesztette a város elöljáróját tisztségéből, egy 2014-es összeférhetetlenségi ügyre hivatkozva. Mint ismeretes, a polgármester 2011 és 2014 között, alpolgármesteri működése alatt, azzal egyidőben a Tamási Áron Általános Iskola vezetőtanácsi tagja is volt, s e két betöltött tisztsége miatt jöhetett létre az akkori, úgynevezett összeférhetetlenség.

Sajtótájékoztatót tartott Kolozsváron Mihály Ágnes, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke és Fancsali Ernő, a Néppárt Kolozs megyei ügyvezető elnöke. Az eseményen elhangzott: a Néppárt Kolozs megyében, Kolozsváron és a szórványtelepüléseken is nyitott az RMDSZ-szel való együttműködésre, ugyanakkor célként jelölték meg a tiszta és átlátható közigazgatás megvalósítását.

A gyergyóditrói események ismét rávilágítottak arra a sajnálatos tényre, hogy a román politikai elit, valamint a román nyelvű média jelentős része az erdélyi magyar közösséggel szemben egyértelmű és folyamatos kettős mércét alkalmaz. A román sajtótermékekből napok óta egyéb sem folyik, mint a Srí Lanka-iak körüli hírverés ürügyével a magyarság lejáratására, intoleráns közösségként való bemutatására gyártott csúsztatásokkal és hamis állításokkal felerősített uszítás és gyűlöletkeltés.

Március 15-e az egyetemes magyarság legfontosabb szabadságünnepe. Ennek jegyében természetesnek kellene lennie, hogy e napon, félre téve minden vélt vagy valós sérelmünket, közösségeink valamennyi tagja, politikai hovatartozástól függetlenül, azaz valóban minden magyar, együtt tud ünnepelni. Az, hogy Nagyváradon ez nincsen így, jól tudjuk, kizárólag azon politikusok vétke, akik e jeles ünnepünkben sem látnak egyebet, mint erődemonstrációs lehetőséget, hasznos alkalmat arra, hogy pártos üzeneteiket nagyobb „tömeg” előtt mondhassák el.

Egyhangúlag megszavazta Sepsiszentgyörgy idei költségvetését a városi tanács, így mellette voksolt Bálint József és Kolcza István, a Néppárt önkormányzati képviselője is.

Feljelentette az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál Traian Băsescu egykori román államfőt, jelenlegi európai parlamenti képviselőt, Brassai Hunor, a Minta ifjúsági szervezet elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi szervezetének vezetője. Brassai elmondta: a feljelentésre azért volt szükség, mert Románia korábbi államelnöke – a gyergyóditrói események kapcsán – súlyosan magyarellenes nyilatkozatokat tett.

A közelgő önkormányzati választásokon az Erdélyi Magyar Szövetség megyei és városi listavezetőiként Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt Külügyi és nemzetpolitikai bizottságának elnöke Bihar megyei tanácselnök-jelölt, míg Zatykó Gyula, a Néppárt alelnöke nagyváradi polgármester-jelölt lesz – jelentették be szerdán délelőtt Nagyváradon.

 

Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy megalakult az Erdélyi Magyar Szövetség Kovászna megyei tevékenységét koordináló megyei testület, melyben – a Néppárt részéről – Bálint József és Kolcza István vesznek részt, míg a Magyar Polgári Párt részéről Csáki Attila és Pethő István. A testület élére Bálint Józsefet választották.

Marosvásárhelyen tartottak sajtótájékoztatót az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) társelnökei, vagyis Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke. Az eseményen bejelentették: az Erdélyi Magyar Szövetség Soós Zoltán független polgármesterjelöltet támogatja, ezzel pedig létrejött Marosvásárhelyen az a magyar egység, melynek célja, hogy a 2020-as önkormányzati választások eredményeként leváltsák Dorin Floreat, s újra magyar polgármestere legyen a székely fővárosnak.

 

Sajtótájékoztatót tartott március 3-án az Erdélyi Magyar Néppárt székelyudvarhelyi elnöksége.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria