2012. április 25.
15 ezer diák utazhat a határon túlra
2012. április 24. – MTI/Magyar Nemzet Online
Az idén már gimnáziumok is pályázhatnak az általános iskolák és a szakiskolák mellett a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programra – hívta fel a figyelmet Répás Zsuzsanna. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a programról tartott tájékoztató napon kiemelte: tavaly közel 15 ezren kapcsolódhattak be a programba, és idén is hasonló számban utazhatnak külhoni tanulmányi kirándulásra diákok. E célra ötszázmillió forint áll rendelkezésre a költségvetésben.
Negyedmillió moldovai kapott román állampolgárságot az utóbbi két évtizedben
2012. április 24. – Krónika
A Moldovai Köztársaság csaknem negyedmillió polgára kapott román állampolgárságot az utóbbi húsz évben - derült ki a Soros Alapítvány egy tanulmányából.ű
A MOGYE-re hivatkozva lépett ki egy újabb képviselő a PDL-ből
2012. április 24. – Krónika
Ellenzi a MOGYE magyar karának létrehozását a Demokrata-Liberális Párt egyik parlamenti képviselője, aki azt mondja: pénteken megszavazza az ennek kapcsán az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt. Florentin Gust zsarolónak nevezte az RMDSZ-t, szerinte a szövetséget többé nem kellene „kormányra engedni”.
Támadható a MOGYE magyar kara
2012. április 24. – manna.ro
Az ellenzék múlt szerdán nyújtotta be az első bizalmatlansági indítványt az Ungureanu-kabinet ellen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügye miatt. A parlament pénteken szavaz róla. Hátteréről a Pro Democraţia Egyesület elnöke, Cristian Pârvulescu beszélt a Kolozsvári Rádiónak.
Nem szavaztak Borbély László mentelmi jogának felfüggesztéséről
2012. április 24. – Krónika
Döntésképtelenség miatt nem szavazott kedden a képviselőház Borbély László képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről. A névsorolvasáskor még megvolt a döntésképességhez szükséges minimális, 164 fős létszám, az első napirendi pont megszavazásakor azonban csak 134 törvényhozó voksolt, emiatt felfüggesztették az ülést.
Megfélemlítéssel vádolja az EMNP Seres Dénest
2012. április 24. – transindex.ro, manna.ro, Krónika, Új Magyar Szó, Szabadság
Az EMNP szerint az RMDSZ Szilágy megyei politikusai előbb ígéretekkel, majd fenyegetésekkel próbálták rávenni a Néppárt jelöltjeit, hogy lépjenek vissza az indulástól. Seres Dénes szerint a néppártiak hazudnak.
Kovács Péter: nem az RMDSZ felelőssége, hogy nincs összefogás
2012. április 24. – Duna Tv/Erdély Ma
Nem az RMDSZ felelőssége, hogy egyetlen erdélyi településen sem sikerült választási megállapodást kötnie az Erdélyi Magyar Néppárttal – mondta Kovács Péter. A szövetség főtitkára úgy gondolja, hogy a magyar emberek egyértelműen látják, hogy mi az, amikor egy pártnak a tevékenysége a heti sajtótájékoztatóban merül ki, vagy mi az, amikor sorozatosan fel tud mutatni eredményeket.
Önkénteseket toboroz Európában az SZNT
2012. április 24. – Gáspár Botond – szekelyhon.ro
Honlapot indított és Európa-szerte önkénteseket toboroz a Székely Nemzeti Tanács, hogy minél hamarabb összegyűjtsék a polgári kezdeményezéshez szükséges egymillió aláírást az unió legalább hét országából. Az aláírásgyűjtés akkor kezdődik, amikor elég önkéntes jelentkezik.
Miért kell autonómia?
2012. április 24. – Gáspár Botond – szekelyhon.ro
A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs újságírói kérdésre válaszolva kedden kifejtette, miért van szükség autonómiára Székelyföldön. “2003-ban hozták létre a statisztikai régiókat, amelyekre az európai uniós pénzek lehívásához volt szükség, de Székelyföldet Fehér megye mellett a gazdag Szeben és Brassó megyékkel csapták egy régióba, így nem volt esélye a fejlődésre, mivel a gazdasági mutatókat régiókra számolják. Székelyföldnek önálló régióvá kell válnia” – fogalmazott az SZNT elnöke.
Kérdőívezésbe kezd az RMDSZ
2012. április 25. – Krónika
Az RMDSZ-es önkormányzati vezetők elmúlt négyéves eredményeit ismertető kampányt indít a szövetség Szatmárnémetiben, ugyanakkor azt is felmérnék, hogy a lakosság hogyan értékeli a megvalósításokat.
„Szószegő társaság az USL”
2012. április 25. – Új Magyar Szó
Szószegő társaságnak nevezte tegnap az ÚMSZ-nek nyilatkozó Márton Árpád képviselő az ellenzéket amiatt, hogy javaslatukra a szenátus sürgősségi eljárással készül megtárgyalni a tisztán egyéni kerületes választási rendszer bevezetéséről szóló törvény tervezetét.
Toró intelmei a kolozsváriaknak
2012. április 25. – Új Magyar Szó
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem tartja elfogadhatónak az RMDSZ eddigi egyetlen ajánlatát sem a közös listaállítást illetően – szögezte le Toró T. Tibor, az alakulat országos elnöke. A Tőkés-párt vezetője figyelmeztette az EMNP Kolozs megyei szervezetét, súlyos ellentmondásba kerülne az országos vezetőséggel, amennyiben elfogadná az RMDSZ-nek azt az ajánlatát, amely lehetőséget biztosítana a néppártos jelölteknek arra, hogy a szövetség tanácsos-listáján induljanak a június 10-i helyhatósági választásokon.
Csehi Árpád újrázna
2012. április 25. – Új Magyar Szó
Megszavazták Csehi Árpád jelölését megyei tanácselnökké a Szatmár megyei RMDSZ tegnapi küldöttgyűlésén. A megyei tanács a hét elején tizenötezer eurót szavazott meg a turisztikai látványosságokon elhelyezendő magyar nyelvű táblákra. A turisztikai minisztérium ugyanis korábban 250 román nyelvű tájékoztató táblát helyezett ki az itteni látnivalók népszerűsítésére.
Morzsolódó magyarság Erdélyben
2012. április 25. - Kárász Andor - Demokrata
A romániai népszámlálások adatai alapján mintegy 200 ezer fővel csökkent a magyarság száma. Legkisebb arányban azok száma csökkent akik tömbmagyar területeken élnek, míg a szórványban volt a legnagyobb a veszteség. Az erdélyi magyarság számának csökkenése annak is betudható, hogy sokan Magyarországon, vagy nyugatabbra találtak állást és a költözés mellett döntöttek. Azonban míg korábban a létszámcsökkenés oka a kiöregedés volt, mostanra ez megfordult.
(A cikk teljes terjedelmében a Demokrata 2012. április 25-i számában olvasható.)