Home » Hírek » Erdély

Erdély

Ezen a rendezvényen részt vett a néppárt helyi elnöke Kocsis Géza és csapata, a helyi tanácsosok. Meghívottként jelen volt Kolcza István országos alelnök és Bálint József megyei elnök. A rendezvényen közel 30-35 nyugdíjas vett részt, valamint a meghívottak és a Néppárt helyi szervezetének tanácsosai is jelen voltak.

A kétnapos rendezvény a gyerekek számára ingyenes, a családbarát programok és előadások mellett a szervezők hajnalig tartó bulit ígérnek.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a Bolyai téri unitárius egyházközség templomkertjében, az „Összetartozás fájánál”, tartotta hagyományos megemlékezését június 4-én.

 

A nemzetközi gyermeknap alkalmából, június 1-én, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezete, a Minta, kezdeményezésére nagyszabású adománygyűjtésbe kezdtek Marosvásárhelyen a Lídia Gyermekotthon részére, hogy ezzel is megpróbálják vidámabbá tenni a gyereknapot – számolt be az eseményről Brassai Hunor, a Minta alelnöke.

Marosvásárhelyre is berobogott május 17-én a Boldogasszony zarándokvonat mintegy egy órányi  késéssel 18 óra után. Az állomáson összegyűlt tömeg már várta a Csíksomlyóra tartó, székely és magyar zászlókkal díszített, ünnepi szerelvényt, amely a fogadtatás után tovább indult Szászrégen—Maroshévíz—Gyergyószentmiklóson útvonalon Csíkszeredába.

 

 

Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Szatmár megyei szervezetei a 2018-as magyarországi országgyűlési választások során közel 4.000 levélszavazat begyűjtésében és leadásában segítette a választópolgárokat.

Mint ismeretes, az előzetes letartóztatásban lévő Cătălin Cherecheş támogatására biztatta Nagybánya magyarságát az RMDSZ helyi elnöke, Vida Noémi. Bár a Szövetség politikusa utólag azt mondta, magánvéleményének adott hangot, feltevődik a kérdés: ha az RMDSZ nagybányai első embere nyugodt szívvel támogat egy csúszópénz elfogadásakor tetten ért politikust, mi jóra számíthatunk a teljes nagybányai RMDSZ-től és jelöltjeiktől?

 

Az Erdélyi Magyar Néppárt Temes megyei szervezetének vezetősége óvatos optimizmussal fogadta a Temes megyei RMDSZ a helyhatósági választásokon való együttműködésre vonatkozó megkeresését. Természetesen készen álltunk erre, annak tudatában, hogy közösségünk is ezt akarja, ahogyan 4 évvel ezelőtt is ezt ajánlottuk, de akkor az RMDSZ visszautasította. Akkor is úgy gondoltuk, mint ahogyan most is, hogy a magyar-magyar együttműködés mozgósíthatja leginkább választóinkat és ezáltal elérhető lesz ismét az 5%-os bejutási küszöb mind Temesváron, mind a megyében.

Mély megrendüléssel értesültünk Tőkés István református lelkésznek, egyházi írónak, teológiai professzornak, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspök-helyettesének haláláról. Az életének századik évében elhunyt kiemelkedő erdélyi személyiség pótolhatatlan űrt hagyott maga után.

 

Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei elnöke és Jakab István, a Néppárt marosvásárhelyi elnöke szerda déli sajtótájékoztatójukon számoltak be arról, hogy írásban tájékoztatják Klaus Johannis államelnököt a marosvásárhelyi magyarságot ért jogsérelmekről.

 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria