Home » Sajtóanyagok » Interjúk

Interjúk

Építkezési vállalkozóként kezdte, majd független-tanácsosjelölt, városi tanácsos, alpolgármester és polgármester-jelölt is lett. Mára már a politika élete megkerülhetetlen részévé vált. Vallja, hogy kellő akarattal és kitartással itthon, Erdélyben is lehet boldogulni, a vallási- és nemzeti toleranciát pedig politikusi erénynek tekinti. BÁLINT JÓZSEFFEL, a Néppárt Országos Önkormányzati Tanácsának elnökével beszélgettünk.

Ledoktorált, történelmet tanít, önkormányzati képviselő és az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Önkormányzati Tanácsának alelnöke. Szerinte a jó politikus felelősséget vállal közösségéért, a pluralizmus pedig a demokrácia velejárója. Politikához való viszonyát jól jelzi, hogy az is, hogy Néppártra eszközként és nem célként gondol. MIHÁLY ÁGNESSEL beszélgettünk. 

Életének egy bizonyos pillanatában elindult szerencsét próbálni, de útja nem volt hosszú: Nagyváradon maradt és jelenleg is ott él. A Néppárt országos elnökének, Szilágyi Zsoltnak, asszisztenseként rálát a nagypolitikára, de azt is tudja, mit jelent a mindennapos szervezési munka. Úgy véli, nem szabad elítélni azokat, akik erdélyi magyarként külföldön próbálnak szerencsét, és drukkol, hogy idegenben is megmaradjanak erdélyi magyarnak. ASZTALOS ATTILÁVAL beszélgettünk. 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria