2012. április 6.
Borbély László lemondott a környezetvédelmi miniszteri tisztségről
2012. április 5. – Krónika
Mihai Răzvan Ungureanu kormányfő csütörtökön a közszolgálati rádiónak nyilatkozva megerősítette a korábbi értesüléseket: Borbély László lemondott a környezetvédelmi miniszteri tisztségről, miután az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vizsgálatot kezdeményezett ellene befolyással való üzérkedés és hamis vagyonnyilatkozat-tétel miatt. Ungureanu azt is közölte: Borbély utódjának kinevezéséig ő maga veszi át ideiglenesen a környezetvédelmi miniszteri tisztséget.
Borbély László: remélem, hogy bizonyítani tudom ártatlanságomat
2012. április 5. – transindex.ro
Borbély László volt környezetvédelmi miniszter csütörtöki sajtónyilatkozatában elmondta, már akkor eldöntötte, hogy lemond, amikor az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) közleményét elolvasta. Állítása szerint a vádak alaptalanok és reményét fejezte ki, hogy be tudja bizonyítani ártatlanságát. Lemondását azzal magyarázta, hogy el szerette volna kerülni azt, hogy a kormány hitele rombolódjon.
Ponta: Borbély abban vétkes, hogy nem bocsátotta ki az aranykitermelési engedélyt
2012. április 5. – transindex.ro
Victor Ponta, a PSD elnöke szerint Borbély László környezetvédelmi miniszter abban „vétkes”, hogy nem bocsátotta ki azt a környezetvédelmi engedélyt, amely lehetővé tenné az aranyérc kitermelését Verespatakon.
Kelemen Hunor: Borbély László iránti bizalmunk töretlen
2012. április 5. – transindex.ro
Az RMDSZ bízik Borbély László ártatlanságában, támogatja, és kiáll mellette – jelentette ki Kelemen Hunor. A szövetségi elnök emlékeztetett arra, ez egy régi ügy, amely már tavaly is felmerült, akkor a Korrupcióellenes Ügyosztály nyilatkozatban közölte, hogy Borbély ellen nem indul eljárás. „Ennek ellenére, nem sokkal a választások előtt ismét aktuálissá válik a téma, az időzítés pedig nem véletlen” – mondta az RMDSZ vezetője.
Markó Béla: az RMDSZ kiáll Borbély László mellett
2012. április 5. – transindex.ro, Szabadság, Krónika, Új Magyar Szó
Az RMDSZ kiáll Borbély László mellett – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes csütörtökön, az Agerpres hírügynökségnek adott nyilatkozatában. Borbély László kiváló politikus, hatékony miniszter – szögezte le a miniszterelnök-helyettes.
Kelemen: ha átmegy az USL bizalmatlansági indítványa, a koalíciónak vége
2012. április 5. – transindex.ro
Az USL által április 17-én a MOGYE-kormányhatározat miatt benyújtandó bizalmatlansági indítvány a koalíció tesztjét fogja jelenti, és ha megszavazza a parlament, az a koalíció végét jelenti, mert nem létezik politikai akarat a jelenlegi kormány támogatására – jelentette ki Kelemen Hunor.
Mégis lesz magyar választás a MOGYE-n
2012. április 5. – Szász Cs. Emese – szekelyhon.ro
Április 11-én, szerdán tartják választásaikat a felsőoktatási intézmény magyar oktatói, többek közt a szenátus magyar tagjait, a felállítandó új kar tanácsát és a tagozatvezetőt is megválasztják majd. A választásokra azért van szükség, mert „nagyon messziről indulnak a tárgyalások” – mondta dr. Szabó Béla, aki tagja annak az öttagú bizottságnak, amely a román vezetőséggel hivatott tárgyalni.
Virág László az EMNP baróti polgármester-jelöltje
2012. április 5. – Both Ildikó – szekelyhon.ro
Bemutatta az Erdélyi Magyar Néppárt a baróti polgármester-jelöltet, Virág László tanító személyében. A város ismert és elismert polgára most először vállal politikai szerepet. Jövőbeli tevei között szerepel a pártok közötti vita és harc kiküszöbölése. Politikamentes polgármester lenne, annak ellenére, hogy a néppárt színeiben indul, így a választások után a közös munkát szorgalmazza a tanácsban.
„Visszavonhatatlanul érvénytelen” a bányanyitást lehetővé tévő verespataki területrendezési terv
2012. április 5. – transindex.ro
Visszavonhatatlan döntést hozott a Fehér Megyei Ítélőtábla az RMGC verespataki bányanyitását lehetővé tévő területrendezési tervekkel kapcsolatban, azokat semmisnek nyilvánítva.
Ultimátumot adott a magyar pártoknak Vass Levente: ha nem fognak össze, visszalép
2012. április 5. – transindex.ro
A Transindex szerkesztőségébe eljuttatott közleményben Vass Levente azzal indokolja döntését, hogy a vásárhelyi politikai megosztottság miatt nem remélheti, hogy valós esélyei legyenek, annál is inkább, mert korábban jelezte, csak abban az esetben indul, ha magyar összefogás jelöltje lehet.
Együttműködésben reménykedik az MPP és az EMNP
2012. április 5. – Farkas Réka – Háromszék/Erdély Ma
Folytatja a közös indulásról szóló tárgyalásokat az MPP és az EMNP, a polgári párt egyelőre nem áll elő jelöltjeivel, bízik a megállapodásban. Hetente, naponta találkoznak a néppártosokkal, helyi és országos szinten egyaránt zajlanak az egyeztetések – fejtette ki Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki elnöke.
Kilépett az RMDSZ-ből a polgármester
2012. április 6. – Krónika
Kilépett az RMDSZ-ből Kovács Zoltán, a Bihar megyei Érmihályfalva polgármestere. Az elöljáró nyílt levelet tett közzé a kisváros helyi lapjában, amelyben döntésének okait taglalja. Mint írja, az utolsó csepp a pohárban az érmihályfalvi RMDSZ szervezet március 23-ai gyűlése volt.
Pásztor Sándor a tanácselnökjelölt?
2012. április 6. – Krónika
Pásztor Sándor nagyváradi tanácsos, a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője lehet a Bihar megyei RMDSZ-szervezet jelöltje a megyei közgyűlés elnöki tisztségére. Az érintett a Krónika érdeklődésére elmondta: valószínű, hogy ő lesz a jelölt, de mielőtt ez hivatalossá válik, előválasztási procedúrán kell átesnie.
„MRU” a MOGYE-ről
2012. április 6. – Új Magyar Szó
„Ez a ritka esetek egyike, amikor azért támadják a kormányt, mert betartja a törvényt” – jelentette ki Răzvan-Mihai Ungureanu miniszterelnök az ellenzék április 17-ére, a MOGYE ügyében tervezett bizalmatlansági indítványáról.