2012. augusztus 1.
Németh Zsolt: nem érdemes az erdélyi magyarok ellen kormányozni
2012. július 31. – Krónika
A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a magyar-román kapcsolatok szempontjából döntő kérdés az emberi jogoknak – beleértve az erdélyi magyarság emberi jogainak – a tiszteletben tartása. Németh Zsolt keddi budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, az erdélyi magyarság távolmaradása a hétvégi népszavazástól nem választható el az elmúlt hónapokban jellemző politikai irányvonaltól, „a megfélemlítési politikára utaló eseményektől”. Példaként említette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű képzésének ügyét, illetve a Székely Mikó református kollégium visszaszolgáltatását megsemmisítő, és a restitúciós bizottság tagjait elítélő bírósági határozatot.
Kelemen: stratégiai tévedés minket bűnbaknak kikiáltani
2012. július 31. – maszol.ro
Nem a magyar távolmaradás miatt lett érvénytelen a Traian Băsescu felfüggesztett államfő leváltásáról rendezett vasárnapi népszavazás, és stratégiai tévedés a magyarságra hárítani a bűnbak szerepét - vélekedett kedden Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az MTI-nek adott interjújában.
EMNP: az erdélyi magyarok elutasították az RMDSZ kétszínűségét
2012. július 31. – transindex.ro
Az erdélyi magyarság elutasította mind az RMDSZ kétszínűségét, mind a szocialista-liberális koalíció törvénytelen balkáni hatalomszerzési kísérletét – állítja az Erdélyi Magyar Néppárt a referendummal kapcsolatos állásfoglalásában. Szerintük nem egyik vagy másik politikai álláspontot utasította el az erdélyi magyarság azzal, hogy távol maradt a szavazáson, hanem a rossz kérdésfelvetést.
Valóban hálás lehet Băsescu a székelyeknek?
2012. július 31. – maszol.ro
Butaság azt állítani, hogy a magyarok távolmaradásának köszönheti visszatérését az államfő – kommentálta a maszol.ro-nak Veres Valér a Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezető politikusainak urnazárás utáni elmarasztaló kijelentéseit. A szociológus kiszámolta: ha az erdélyi magyarok a román átlagnak megfelelő arányban mentek volna szavazni a vasárnapi referendumon, az legfennebb két százalékkal javított volna az országos részvételi arányon. „Ez sem lett volna elegendő Traian Băsescu leváltásához" – magyarázta a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) adjunktusa.
Tőkés: a romániai magyarságnál belső rendszerváltozásra van szükség
2012. július 31. – MTI/Erdély Ma
A romániai magyarságnál belső rendszerváltozásra van szükség, mert e nélkül zsarolhatók a magyarok, és tovább folytatják opportunista, hatalomhoz igazodó politikájukat – jelentette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Mikó ügy – Kitartanak a tiltakozók
2012. július 31. – Farcádi Botond – Háromszék/Erdély Ma
Már összeszokott társasággá alakult a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen tüntetők közel félszáz fős tábora, mégis, majd mindennap csatlakoznak hozzájuk újabbak. Hétfőn délután például az iskola előtt tiltakozók körébe látogatott Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is.
Orbán Viktort támadta Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke
2012. július 31. – Erdély Ma
A Szatmár Megyei Tanács elnöke Magyarország miniszterelnökét támadta hétfő délutáni sajtótájékoztatóján. Stef felháborítónak nevezte Orbán kijelentését és felhívta a figyelmét, hogy Szatmár megyének van egy demokratikusan megválasztott elnöke, Romániának pedig egy parlamenti többségre támaszkodó kormánya, aki, illetve amely képes elvezetni a megyét illetve az országot. Felszólította Szatmár megye lakóit, hogy ne hallgassanak semmilyen kívülről jövő hangra, tanácsra. „Mindig élnünk kell a szavazati jogunkkal, ezzel tudjuk ugyanis elősegíteni a demokrácia működését”, mondta.
MSZP: Orbán Viktor ártott az erdélyi magyarságnak
2012. július 31. – transindex.ro
Az erdélyi magyarság helyzetének rövid- és hosszútávon egyaránt ártott Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott beszéde - állítja Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke emlékeztet, a kormányfő beszédében arra szólította fel a romániai magyarokat, ne menjenek el szavazni, bojkottálják az államfő tisztségéről döntő népszavazást. „Orbán eljött Tusnádfürdőről, de a magyarság ott maradt. A nyakába zúdított problémákkal együtt” - vélekedik Mesterházy.
Erdély ítélete
2012. augusztus 1. – Máté T. Gyula – Magyar Hírlap
„Ez nem a mi bulink” – összegezte a Magyar Hírlapnak egy székelyföldi vendéglő tulajdonosa a romániai elnökdöntő népszavazás eredményét. „Traian Basescu nem nyert, mindössze megúszta. Ha egy ország majd fele azt mondja, takarodj, az nem diadal. Basescu jórészt az erdélyieknek köszönhetően úszta meg: a magyarok túlnyomó többsége otthon maradt. Nem csak azért, mert Orbán Viktor bojkottra szólított fel Tusványoson. Ez önmagában nem lett volna elég, a magyar miniszterelnökre azért hallgattak, mert azt mondta, amit Erdélyben gondolnak és éreznek.”
Taktikáznak Victor Pontáék
2012. augusztus 1. - Rostás Szabolcs - Magyar Nemzet
A román Szociálliberális Szövetség (USL) vezetői bejelentették, hogy arra kérik az alkotmánybíróságot, hogy az 50 százalék alatti részvétel ellenére nyilvánítsa érvényessé a hétvégi népszavazást. Arra hivatkoznak, hogy a választók reális száma 15 millió és nem a választási névjegyzékben szereplő 18,2 millió. A Basescut támogató PDL viszont felszólította az USL vezetőit, hogy ismerjék el a népszavazás kudarcát.
(A cikk teljes terjedelmében a Magyar Nemzet 2012. augusztus 1-i számában olvasható.)