2012. augusztus 16.
Corlățean: rosszabbul bánnak a magyarországi románokkal, mint a romániai magyarokkal
2012. augusztus 15. – transindex.ro
Titus Corlățean külügyminiszter szerint Magyarország rosszabbul bánik a román kisebbséggel, mint Románia a magyarral. A TVR International csatornán közvetített interjúban a riporter kérdésére a külügyminiszter kijelentette, hogy Magyarország másképpen viszonyul a román kisebbséghez, mint Románia a magyarhoz. „Másképpen, negatív értelemben” - pontosította szavait a miniszter.
Répás Zsuzsanna replikázott Titus Corlățeannak
2012. augusztus 15. – maszol.ro
A magyar kormány nagyon örülne annak, ha az erdélyi magyarságnak olyan széleskörű jogokat biztosítana Románia, mint Magyarország teszi az itteni románság számára - mondta Répás Zsuzsanna szerdán az MTI-nek. A nemzetpolitikáért felelős helyette államtitkár kiemelte, mindenki számára ismert, hogy a magyarországi nemzetiségek kulturális autonómiával rendelkeznek. „Nagyon szeretnénk, ha ezzel a jogosítvánnyal, lehetőséggel rendelkeznének az erdélyi magyarok” – fogalmazott Répás Zsuzsanna.
Budapesten „vendégszerepel” Jakubinyi György
2012. augusztus 15. – maszol.ro
Idén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mondja a szentbeszédet az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepi szentmisén. A budapesti Szent István-bazilika előtti téren Erdő Péter bíboros és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mutatják be a szentmisét.
Még egy lépés Bernády-ügyben
2012. augusztus 15. – Fancsali Attila – szekelyhon.ro
Már csak egy tanácsi határozaton múlik, hogy az iskolakezdésig felkerüljön a marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskola homlokzatára az építtető, Bernády György neve. Az iskola vezetőtanácsa ugyanis áldását adta a névváltoztatásra.
Óvónő kerestetik!
2012. augusztus 15. – Nyugati Jelen
A 2011–2012-es tanévben hosszú programú magyar óvoda nyílt Krassó-Szörény megye megyeközpontjában, Resicabányán. A református egyház épületében működő modern, jól felszerelt óvodába két pedagógus jelentkezését várják, akik szakmájukat szeretik és szívesen foglalkoznának a többnyire vegyes családból származó ovisokkal.
Fáradtság miatt 13 helyett 8 RMDSZ-körzet Marosvásárhelyen
2012. augusztus 15. – Fancsali Attila – szekelyhon.ro
Több körzetet egybevontak, másoknál vezetőt cseréltek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség marosvásárhelyi szervezetének átszervezése során. Benedek István, a szervezet elnöke szerdán sajtótájékoztató keretében jelentette be, tizenhárom helyett már csak nyolc körzet maradt Maros megye központjában.
Basescu cáfolja, hogy paktumot kötött volna Orbánnal
2012. augusztus 15. – MTI/Népszabadság Online
Bocsánatkérést vár Traian Băsescu felfüggesztett román államfő az Oroszország Hangja nevű orosz hivatalos rádiótól, amely azt állította, hogy Băsescués Orbán Viktor titkos paktumot kötöttek Székelyföld területi autonómiájáról. A rádió azt állította nemrég, hogy e paktum szerint támogatta Orbán Viktor Băsescut a leváltásáról szóló romániai népszavazáson. A rádió szerint ennek a támogatásnak tulajdonítható az, hogy a romániai magyarok közül nagyon kevesen mentek el szavazni a referendumon, s ezzel Băsescut segítették.
Fellebbez az elítélt magyar államtitkár Romániában
2012.08.16. – HVG nyomtatott kiadás – Ablonczy Bálint
Fellebbezett a Romániában három év letöltendő szabadságvesztésre ítélt Markó Attila volt államtitkár a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium református egyháznak történt visszaszolgáltatása miatt kiszabott ítélet ellen.