2012. augusztus 28.
Balliberális bojkott közepette tér vissza Băsescu
2012. augusztus 27. – Krónika
Ötvenegy nappal felfüggesztése után visszatérhet az államelnöki hivatalba Traian Băsescu, miután a parlament tudomásul vette a leváltásáról rendezett népszavazás érvénytelenségét. Az alkotmány szerint a taláros testület döntését a parlament együttes ülésén kell ismertetni, amely ezt követően, a hivatalos közlönyben való megjelenésekor lép hatályba. A hatalmon lévő balliberálisok bojkottal próbálták megakadályozni az alkotmánybírósági döntés végrehajtását.
Duşa: december 2-án lesznek a parlamenti választások
2012. augusztus 27. – transindex.ro
December másodikán szervezik meg a parlamenti választásokat – jelentette be vasárnap este Mircea Duşa a Realitatea hírtelevízióban. A belügyminiszter elmondta, a választásokkal kapcsolatos határozatokat a kormány szeptember elsejei ülésén hozza meg.
Tőkés: „Ne engedjünk '89-ből!”
2012. augusztus 27. – transindex.ro
„A 21. századi egységesülő Európa egyik tagországában feltámadt a múlt: a kommunisták és örököseik ismét a totális hatalomátvételt tűzték ki célul, az ország alkotmányát, a törvényeket és szabályokat megsértve minden hatalmi ágat a kezükbe akarnak kaparintani” - olvasható Tőkés László Mikó-ügyben írt közleményében. E szerint a politikai visszarendeződésen túlmenően további aggodalomra ad okot az, hogy „az – elvileg – független igazságszolgáltatás nem ismeri el a magántulajdonhoz való jogunkat.”
33 835 magyar él Temes megyében
2012. augusztus 27. – Pataki Zoltán – Nyugati Jelen
A megyei statisztikai hivatal nyilvánosságra hozta a tavalyi népszámlálás előzetes eredményeit, amely szerint Temes megye lakossága 2011-ban 650 544 fő volt. A megye összlakosságának 87,2%-a román, 5,2%-a magyar, 1,3%-a roma, 1,2%-a német és 0,9%-a ukrán anyanyelvűnek vallotta magát. A Temes megyei magyarság lélekszáma a legutóbbi népszámlálás szerint 33 835 fő. Temesváron 14 967, Lugoson 2604, Zsombolyán 1159, Újszentesen 1049 magyar él, a többi településen a magyarság lélekszáma nem éri el az 1000 főt.
A főtanfelügyelőnél kértek kihallgatást a felháborodott szülők
2012. augusztus 27. – Hajnal Csilla – szekelyhon.ro
A marosszentkirályi óvodások szüleinek képviselői kihallgatást kértek Ștefan Someșan főtanfelügyelőnél. Szerintük ugyanis törvénysértően jár el a Maros Megyei Tanfelügyelőség, mivel az eddig létező hat óvodai csoport helyett csak négyet indítana el. A hatból eddig három magyar óvodai csoport működött a marosszentkirályi óvodában, ősztől viszont megszűntetnének egyet, noha a szülők úgy vélik: van három csoportra való magyar gyerek az intézményben.
Református szervezetek tiltakoznak Mikó-ügyben
2012. augusztus 27. – maszol.ro
A Magyar Népfőiskolai Collegium (MNC) elnöksége és a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának (MRETZS) elnöksége felszólította az illetékes román hatóságokat, hogy semmisítsék meg a Református Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosításáról hozott bírósági határozatot - közölte az MNC hétfőn az MTI-vel.
Mérlegnyelv
2012. augusztus 27. – Chirmiciu András – Nyugati Jelen
„Sokáig az RMDSZ volt a romániai politika mérlegnyelve. Az utóbbi hónapok politikai háborúja azonban lényegesen beszűkítette mozgásterét. Melyben a mérlegnyelv szerepét maga az erdélyi magyar közösség vette át. A népszavazás végkimenetelében döntő szava volt tömeges bojkottja révén. Az erdélyi magyarság országos politikai tényezővé vált. Ezzel szinte valamennyi politikai alakulatnak számolnia kell” – írja Chirmiciu András a Nyugati Jelen keddi számában.