Home » Sajtóanyagok » Sajtószemlék » 2012. augusztus 8.

2012. augusztus 8.

Ponta: nem lesz mininépszámlálás
2012. augusztus 7. – Krónika, transindex.ro, Nyugati Jelen
Victor Ponta kormányfő a keddi kormányülésen felszólította Mircea Duşa új belügyminisztert és Radu Stroe közigazgatási minisztert, hogy szigorúan az alkotmánybíróság kérése értelmében eljárva juttassák el a taláros testületnek a június 29-i választói névjegyzéket.

Toró: jelöltjeink és munkánk alapján jobb szereplést érdemeltünk volna
2012. augusztus 7. – transindex.ro
Örülök, hogy az EMNP mozgósításának köszönhetően 70-80 ezerrel nőtt a magyar pártokra szavazók száma, annak kevésbé, hogy egy részük nem a Néppártra szavazott. Ez a mi hibánk - mondta a pártelnök a Transindexnek adott interjúban.

Egy hónapja tüntetnek a Székely Mikó Kollégium előtt
2012. augusztus 7. – Kolozsvári Rádió/Erdély Ma
Sepsiszentgyörgyön egy hónapja tart a Székely Mikó Kollégium előtt az a tiltakozó akció, melyet Sántha Imre református lelkész kezdeményezett. Naponta, délután 5 és este 7 óra között több mint ötven ember áll az iskola előtt.

Megtorlásra számítanak a székelyföldi megyevezetők
2012. augusztus 7. – Kossuth Rádió/Erdély Ma
A román államfő leváltásáról döntő, nemrégiben zajlott népszavazás nagy port kavart határokon belül és kívül egyaránt. A székelyföldi magyarok, és általában az erdélyi magyarok igen kis létszámban képviseltették magukat. Ez Traian Băsescu államelnöknek kedvezett. Az igen alacsony részvételi arány miatt a székelyföldi megyevezetők megtorlásra számítanak a bukaresti kormány részéről.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria