Home » Sajtóanyagok » Sajtószemlék » 2012. július 12.

2012. július 12.

Konstruktívnak értékelték az erdélyi magyar pártok vezetői az Orbánnal folytatott hétfői megbeszéléseket
2012. július 11. – transindex.ro
Mindhárom romániai magyar párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), valamint a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke konstruktívnak értékelte kedden az Orbán Viktor miniszterelnökkel előző nap Budapesten folytatott megbeszéléseket.

Bakk Miklós politológus: a FIDESZ és az RMDSZ megpróbálja oldani a feszültséget
2012. július 11. – Kossuth Rádió/Erdély Ma
Bakk Miklós szerint „új helyzetbe került mind a FIDESZ vezette kormány, mind pedig az RMDSZ, és ez megteremtette annak a lehetőségét, hogy a korábbi feszült viszonyt megpróbálják tárgyalásokkal oldani. Egyrészt, az RMDSZ már nem tagja a kormánynak, tehát mindenképpen hátrányosabb helyzetben van, hiszen politikai pozíciókat vesztett. Másrészt Orbán Viktor kormánya látta a helyhatósági az eredményeket és levonta a következtetést abból, hogy az RMDSZ-szel szemben ellenzékként fellépő Erdélyi Magyari Néppárt és Magyar Polgári Párt elég csekély erőt képvisel jelenleg. Tehát mindenképpen rendeznie kell viszonyát a teljes erdélyi magyar pártpalettával.”

Lelkészsorfal a Székely Mikó előtt
2012. július 11. – Kovács Zsolt – maszol.ro
Harminckét udvarhelyi és sepsiszéki református lelkész tiltakozott szerda délben a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium előtt. Igét mondott Antal Zoltán székelyudvarhelyi református esperes, a tiltakozás szervezője, majd a jelen lévő lelkészek egy órán át egyházi dalokat énekeltek.

Puskás Bálint: kell a referendumon az érvényességi küszöb
2012. július 11. – Krónika
A jelenleg hatályos törvények szerint ahhoz, hogy a július 29-i referendum érvényes legyen, azon meg kell jelenjen a választói névjegyzékben szereplő választópolgárok fele plusz egy fő – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Puskás Bálint alkotmánybíró.

A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen tiltakoznak az erdélyi történelmi egyházak
2012. július 11. – Krónika
Amíg nem teljesül az elrabolt egyházi vagyontárgyak teljes visszaszolgáltatása, illetve kielégítő mértékű kárpótlása, addig nem beszélhetünk az erdélyi történelmi egyházak és a romániai államhatalom közötti viszony rendezettségéről – áll az erdélyi történelmi egyházak vezetőinek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása kapcsán kiadott közös nyilatkozatukban.

Kárpát-medencei irodalmi vándorgyűlés Marosvásárhelyen
2012. július 11. – Krónika
A hét végén Marosvásárhelyen tartja vándorgyűlését a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ); az eseményen erdélyi, magyarországi, vajdasági és kárpátaljai irodalmi társaságok képviselői vesznek részt. A rendezvényen Medvigy Endre Nyírő József „néma küzdelméről” és „három temetésétől” tart előadást.

Eltérően vélekednek a magyar pártok Basescu leváltásáról
2012. július 11. – transindex.ro
Az RMDSZ azt kéri, ki-ki a lelkiismerete szerint szavazzon a Traian Băsescu államfő leváltására irányuló július 29-i népszavazáson, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint el kell utasítani a demokrácia megcsúfolását, s a Magyar Polgári Párt (MPP) is afelé hajlik, hogy elutasítsa az államfő leváltását.

Elvett a magyar kormány az OMDSZ-től egy projektet, amelyet a diákszervezet 16 éve bonyolít le évente
2012. július 11. – transindex.ro
Sajtóközleményben adott hangot felháborodásának az Romániai Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), miután konstatálta, hogy a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma egyik projektjüket, és annak lebonyolítását bármilyen előzetes egyeztetés nélkül egy másik romániai szervezet, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) hatáskörébe helyezte át. A Részképzés projektet 16 éve az OMDSZ bonyolította le évente.

Honosítás – Nem lankad az érdeklődés
2012. július 11. – Háromszék/Erdély Ma
Idén naponta átlagban ötvenen keresték fel a sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központot, ahol hat hónap alatt kétezer-hatszáz személy számára véglegesítettek ezerháromszáz honosítási kérelmet. A falvakban is folytatják a dossziék összeállítását, a vidéki települések közül Illyefalva jár az élen közel kétszáz honosított személlyel.

Regionális tanácsokat alakít az EMNP
2012. július 12. – Krónika
Július folyamán megalakítja regionális önkormányzati tanácsait az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – jelentette be Nagyváradon Zatykó Gyula, a párt partiumi régióelnöke. Mint elmagyarázta, a testületekre azért van szükség, hogy az önkormányzati munka minél összehangoltabban működjék.

Puccs Romániában
2012. július 12. - G. Fehér Péter - Heti Válasz
Traian Basescu elmozdítása államfői pozíciójából, az alkotmánybíróság összetételének megváltoztatása, valamint az, hogy feloszlatták azt a vizsgálóbizottságot, ami Victor Ponta plágiumügyét vizsgálta feszegeti a határokat. Ráadásul Magyarország kisebb vétségekért is komoly sérelmeket szenvedett az EU részéről. Gyürk András az Európai Néppárt fideszes képviselője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy vitanapot kezdeményeztek a román kérdés ügyében, azonban az Európai Szocialista párt megakadályozta azt, ráadásul ugyanazok, akik a Magyarországról szóló rágalmak megvitatását támogatták, most megvédték a román kormányt.
(A cikk teljes terjedelmében a Heti Válasz 2012. július 12-i számában olvasható.)

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria