2012. július 13.
Magyarország helyett Románia lesz a téma az Európai Parlamentben?
2012. július 12. – Duna Tv/Erdély Ma
Victor Ponta miniszterelnök Brüsszelbe utazott, miután az Európai Bizottság aggodalmát fejezte ki a román kormány demokráciaellenes intézkedései miatt. Baraczka Eszter, a Duna Tv brüsszeli tudósítója Gál Kingával, az Európai Parlament Állampolgári Jogok, Bel- és Igazságügyi Szakbizottságának alelnökével beszélgetett. Gál Kinga, úgy gondolja, minden körülmények között ki kell álljanak az erdélyi magyar közösségért, hogy amit elértek, azok most ne tűnjenek el ebben a politikai csatározásban és minden fórumon, ahol felmerül a jogállamiság kérdése Romániában, ott elmondják milyen sérelmek érik Erdély magyarságát.
Az új CFR-s focista, Vass Ádám egy kijelentésével megbotránkozást váltott ki
2012. július 12. – transindex.ro, Erdély Ma, mno.hu
Megbotránkoztatta a szaksajtó egy részét Vass Ádám, a CFR focicsapat új tagja. A középpályás játékos kijelentette, örül, hogy Kolozsváron, egy magyar városban játszhat. A szombati Szuperkupa döntőn a CFR a Dinamóval mérkőzik meg, az ellenfél néhány szurkolója előrebocsátotta: egy transzparenssel tiltakozik Vass kijelentése ellen. A felháborodást tovább növelte a magyar címert ábrázoló tetoválás, amelyet a 23 éves focista a nyakán visel.
Viviane Reding európai bizottsági alelnökhöz fordult Tőkés László
2012. július 12. – transindex.ro
A sepsiszentgyörgyi Román Nemzeti Bank volt székhelyének jogtalan eltulajdonítása, illetve a Székely Mikó Kollégium „visszaállamosítási” kísérlete nyomán kialakult helyzetre való fokozott odafigyelést és vizsgálatot kérve fordult Viviane Reding európai bizottsági alelnökhöz, a jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős főbiztoshoz Tőkés László EP-képviselő.
Tisztújításra készül a Magyar Polgári Párt
2012. július 12. – Krónika
Szeptember végéig rendkívüli tisztújító kongresszust tart a Magyar Polgári Párt (MPP) - jelentette be László György, a párt Maros megyei elnöke. Szász Jenő az MTI-nek elmondta, minderről hetekkel ezelőtt a választások eredményeit értékelő székelyudvarhelyi bővített elnökségi ülésen tárgyaltak, ahol a rossz választási eredmények miatt a párt teljes vezetése felajánlotta a lemondását, de azt a jelenlévők nem fogadták el.
Ezután együttműködik Kézdivásárhely és a megyevezetés
2012. július 12. – Erdély Ma
Négy év után megtört a jég Kézdivásárhelyen – mondotta Tamás Sándor megyetanácselnök a Bokor Tibor polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatón. A megyei elöljáró és a városvezetés több közös projektet indít útjára, derült ki a beszámolón. Az előző önkormányzattal nem sikerült közös nevezőre jutni, most viszont Sepsiszentgyörgy mintájára a céhes városban is beindul egy konzultáció, ami a megyei tanács és Kézdivásárhely városvezetése között zajlik.
Tőkés: az RMDSZ hatalomból való "kirobbantása" a cél, de addig is szövetkezni kell vele
2012. július 12. – transindex.ro
Az EMNP Orbán Viktor miniszterelnökkel való hét eleji találkozóján Tőkés László kifejtette, hogy az RMDSZ fölényes választási eredményei megtévesztőek, amennyiben azt vesszük figyelembe, hogy az önmagát és kudarcos politikáját többszörösen túlélt érdekszövetség sikeres szereplése mögött milyen okok állnak. „A román politikai struktúrákba bebetonozódott erdélyi „MSZP” „kirobbantása” csak egy olyan fajta „választási forradalommal” érhető el, mint a Fidesz–KDNP 2010-béli választási győzelme - fogalmazott az EP-képviselő.
Készül a Székely Nemzeti Tanács az Európai Polgári Kezdeményezésre
2012. július 12. – Kossuth Rádió/Erdély Ma
A magát köztestületként meghatározó szervezet Székelyföld területi autonómiáját kívánja megteremteni s ehhez európai normát elfogadtatni polgári kezdeményezéssel, aláírásgyűjtéssel. A Székely Nemzeti Tanács küldöttsége, élén elnökével, Izsák Balázzsal Strasbourgban járt, az Európa Tanácsnál, amely nem Uniós testület ugyan, de emberjogi és kisebbségvédelmi ajánlásaival, vizsgálataival, az Unió előszobájának számít.
Biró Zsolt és ifj. Benedek István az MPP parlamenti képviselőjelöltje
2012. július 12. – Gáspár Botond – szekelyhon.ro
Az MPP Maros megyében Biró Zsoltot és ifj. Benedek Istvánt indítja az őszi parlamenti választásokon – nevezett meg a „háromból kettőt” a párt megyei elnöke, László György. „Ha sikerül valamilyen módon megegyeznünk a többi magyar politikai alakulattal, akkor lehet, hogy csak két jelöltje lesz az MPP-nek és a többi körzetben mi nem indítunk, hanem mást támogatunk. Ha nem egyezünk meg, akkor az összes Maros megyei körzetben lesz jelöltünk, azaz nyolc” – mondta László György.
Csip – csup alkuk és a magyar politikai erkölcs
2012. július 12. – Gál Mária – maszol.ro
Gál Mária a maszol.ro-n arról ír, hogy „A budapesti forgatókönyveket ismerve, vajmi kevés annak a véletlenszerűsége, hogy miközben Németh Zsolt kompromisszumra való hajlandóságról beszél, keddre Orbán Viktor magához rendeli az erdélyi magyar pártok vezetőt (igaz, külön-külön, szép sorjában, súlyuk és jelentőségük sorrendjében, először az EMNP-t, majd az RMDSZ-t és az MPP-t), Kövér gondoskodik az alaphangulatról, és egy nappal korábban földbe döngöli az RMDSZ-t. Attól tartok, jó fiú-rossz fiú szerepleosztásról van szó, épp arról, amit maga is emleget a túloldalon, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy mindaddig, míg Kövér László házelnökként, Fidesz alelnökként ilyesmiket nyilatkozhat, addig nem várható irányváltás az Orbán-kormány nemzetpolitikájában”.
Az EP alapos mérlegelésre szólította fel Romániát Verespatak ügyében
2012. július 12. – MTI/Erdély Ma
A romániai hatóságoknak minden körülményt mérlegelniük kell, mielőtt döntést hoznak a verespataki aranykitermelés beindításáról, és tiszteletben kell tartaniuk az EU valamennyi idevonatkozó irányelvét – áll abban a jelentésben, amelyet az EP petíciós bizottsága csütörtökön fogadott el Brüsszelben a testület romániai tényfeltáró látogatásának eredményeiről.