2012. július 2.
Németh Zsolt: Magyarország a cselekedetei alapján ítéli meg a román kormányt
2012. június 29. – Krónika
Magyarország nem a politikai színezete, hanem a cselekedetei alapján ítéli meg Románia kormányát, és folytatni szeretné az elmúlt években kibontakozott együttműködést - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek, miután pénteken a bukaresti külügyminisztériumban tárgyalt.
Kelemen Hunor: az RMDSZ-t nem lehet megkerülni
2012. július 1. – MTI/Erdély Ma
A Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) nem lehet megkerülni a romániai országos politikában és a magyar nemzetpolitikában – jelentette ki Kelemen Hunor elnök a szövetség döntéshozó szerve, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) vasárnapi marosvásárhelyi ülésén. Kelemen Hunor RMDSZ-elnöki beszámolójában elmondta, „az RMDSZ gyengítésére irányuló budapesti és bukaresti törekvések ellenére” a szövetség megnyerte a júniusi önkormányzati választásokat. Jobb eredményeket ért el, mint négy évvel ezelőtt, és – noha két magyar párttal kellett versenyeznie – nagyobb arányban szerezte meg a magyarok szavazatait, mint négy évvel ezelőtt.
Külügyminisztérium: az erdélyi magyarság szervezeteinek egységesen kell fellépniük
2012. július 1. – MTI/Erdély Ma
Martonyi János külügyminiszter és Németh Zsolt, a tárca parlamenti államtitkára is világossá tette, hogy a magyar kormány csak akkor tud együttműködni a határon túli magyar szervezetekkel, köztük az erdélyi magyarság képviselőivel, ha egységesen lépnek fel – közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője vasárnap az MTI-vel. Kaleta Gábort azzal kapcsolatban kereste meg az MTI, hogy Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke azt mondta, „az RMDSZ gyengítésére irányuló budapesti és bukaresti törekvések ellenére” a szövetség megnyerte a júniusi önkormányzati választásokat.
Több RMDSZ-politikus is pártot alapítana Magyarországon
2012. július 1. – MTI/Erdély Ma
RMDSZ-es politikusok egy csoportja pártot jegyeztetne be Magyarországon. Szerintük erre azért van szükség, hogy legyen olyan politikai erő, amely képviseli a parlamentben a külhoni magyarok érdekeit. Az RMDSZ kis parlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke, majd Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester vetette fel szombaton a magyarországi pártbejegyzés kérdését.
Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Mikó-per vádlottjait
2012. június 29. – Krónika
Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték annak a restitúciós bizottságnak a tagjait, amely a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét visszaszolgáltatta a református egyháznak. A korrupcióellenes ügyészség nagy értékre elkövetett hivatali visszaélés címén emelt vádat Markó Attila, Marosán Tamás és Silviu Clim ellen. A bírósági ítélet megállapítja, hogy a vádlottak a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt károsították meg, holott a per folyamán a hivatal jelezte: ők nem tartanak igényt az épületre, mert az a református egyházé volt.
Demeter András István lemondott a közszolgálati rádió éléről
2012. június 29. – Krónika
Tisztségéből való felmentését kérte a parlamenttől pénteken Demeter András István, a Román Rádió elnök-vezérigazgatója. A tisztségében néhány napja megerősített Demeter azzal indokolja döntését, hogy az illetékes hatóságok nem tartják tiszteletben a közszolgálati rádió működését szabályozó törvényt.
A Székely Nemzeti Tanács küldöttsége Strasbourgban
2012. június 29. – Erdély Ma
Kétnapos látogatást tett Strasbourgban a Székely Nemzeti Tanács kéttagú küldöttsége, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének nyári ülésszaka alkalmával. Izsák Balázs elnököt a testület külügyi szakértője és meghatalmazott külképviselője, Dabis Attila kísérte el. A látogatás során a Parlamenti Közgyűlés közel húsz személyiségével tárgyaltak, a küldöttséget fogadta Wojciech Sawicki főtitkár, és Luca Volonté a néppárti csoport elnöke is.
Pontát és Kövért is felelőssé tette a német lap
2012. június 30. – MTI/Erdély Ma
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a magyar-román viszony alakulásáról közölt cikket szombati számában. A Túl sok szakács című írás szerzője, Reinhard Olt kifejtette: zavarok keletkeztek a magyar-román kapcsolatokban. Orbán Viktor és Traian Basescu román államfő között „a megértés légköre alakult ki", Victor Ponta miniszterelnök alatt viszont megromlott a klíma, amihez a román politikus „jelentősen hozzájárult”. Ugyanakkor a magyar félnek is van szerepe abban, hogy felhőssé vált a viszony. Jellemző a helyzetre a Nyirő József hamvainak újratemetése körüli „kötélhúzás" – írta Olt.
Plagizált Victor Ponta
2012. június 30. - Rostás Szabolcs - Magyar Nemzet
Megállapította Victor Ponta román miniszterelnök disszertációjáról az egyetemi címeket, okleveleket, és bizonyítványokat hitelesítő bukaresti tanács, hogy azt úgy másolta. Azonban pont a döntés meghozatala előtt a testületet feloszlatták, arra hivatkozva, hogy szabályzatában számos rendellenességet fedeztek fel. Liviu Pop ideiglenesen megbízott oktatási miniszter szerint a tanács nem illetékes plágiumvádakat elbírálni, mostani döntése, pedig semmis.
Ismét van magyar alpolgármestere Aradnak
2012. július 1. – Nyugati Jelen/Erdély Ma
Szombaton az Arad Municípiumi Tanács alakuló ülésén titkos szavazáson 14–8 arányú szavazattal Bognár Leventét (RMDSZ) és Ţiţirigă Cătălint (Diaconescu Néppárt) választották alpolgármesterré.
Magyar alelnöke is van a Bihar Megyei Tanácsnak
2012. július 1. – Kolozsvári Rádió/Erdély Ma
Magyar alelnöke is van a Bihar Megyei Tanácsnak, a tisztséget az RMDSZ részéről Kiss Sándor, illetve a Szociál-Liberális Szövetség egyik tanácsosa, Ioan Mang tölti be.
Szolidaritást Vállal Az RMDSZ a Mikó-ügy Elítéltjeivel
2012. július 1. – MTI/Erdély Ma
Az RMDSZ szolidaritást vállal azokkal, akiket a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt első fokon három éves börtönbüntetésre ítéltek. A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) vasárnap egyhangú szavazással fogadta el azt az állásfoglalást, amelyben a szövetség kinyilvánította szolidaritását.
Így magyarázkodik a magyar kormány Nyirő-ügyben!
2012. július 1. – Erdély Ma
Már a magyar kormány is belátta, hogy nem lehet félvállról venni a Nyirő-újratemetés kapcsán ismét napirendre került antiszemita vádakat – ez derül ki a Vasárnapi Hírek birtokába került kormányzati kommunikációs tervből.
Együtt vagy külön utakon?
2012. július 2. – Krónika
Kedvezőbb az erdélyi magyar közösség számára az, ha az eddigi, arányos rendszerben juttatja képviselőit a bukaresti parlamentbe az őszi választások eredményeként – állítják a magyar politikai szervezetek vezetői, miután az alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek minősítette az egyfordulós, többségi választási rendszerre való áttérést. Míg az RMDSZ továbbnövelné a támogatottságát, az EMNP és az MPP vezetői szerint a három magyar szervezetnek össze kellene fognia az őszi választásokon.
Szatmár: tiltakozik az RMDSZ
2012. július 2. – Krónika
Tiltakozásképpen, amiért az alpolgármesteri tisztség után a városi önkormányzatban a kért szakbizottsági elnöki posztokat sem kapta meg a szatmárnémeti RMDSZ, a szövetség tanácsi frakciója kivonult a testület második üléséről. Amint Kereskényi Gábor pártelnök elmondta, az önkormányzatban többséget szerzett USL-vel folytatott egyeztetés során a szolgáltatási, valamint a városrendészeti bizottság elnöki tisztségeit kérték, azonban elutasították őket.
Borboly Csaba: meg kell szüntetni a Communitas Alapítványt
2012. július 2. – Krónika
A Communitas Alapítványt meg kell szüntetni, az RMDSZ kinevezési politikáján módosítani kell, és fiatalításra is szükség van – véli Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke tegnap megjelent blogbejegyzésében, amelyben a szövetség működési gyakorlatának több elemét is kemény hangon bírálja.