2012. július 25.
Németh Zsolt: gyarapodni kell lélekszámban, vagyonban és jogban
2012. július 24. – Krónika
A székelységnek gyarapodnia kell lélekszámban, lélekben, jogban, vagyonban és olyan politikai struktúrákban, amelyek az összetartozást és az önkormányzást erősíthetik - jelentette ki a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
RMDSZ: vegyenek részt a népszavazáson a romániai magyar választók
2012. július 24. – Krónika
Az RMDSZ arra kér minden romániai magyar választót, hogy vasárnap is vegyen részt a népszavazáson, és voksoljon lelkiismerete szerint. Az RMDSZ keddi közleménye emlékeztet, hogy a szövetség 1990 óta következetesen harcol a demokratikus jogok érvényesítéséért, azért, hogy az ország minden polgára, így a romániai magyarok is beleszólhassanak a döntéshozatalba, a magyarok sorsát érintő kérdésekbe.
Victor Pontát sem veszi komolyan a MOGYE vezetősége
2012. július 24. – Krónika
Minimális az esélye annak, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) az őszi tanévkezdésig megvalósuljon az immár Victor Ponta miniszterelnök által is szorgalmazott önálló magyar intézetekből álló tagozat létrehozása. Bár Leonard Azamfirei rektor kifejtette, hogy nagyon szeretné, ha 2013 tavaszán a Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Ügynökség (ARACIS) nemcsak a román, de a magyar és az angol vonal akkreditálását is elrendelné, az egyetem román többségű szenátusa elutasította a magyar tagozat választott képviselői által benyújtott szervezési és működési szabályzattervezetet.
Mikó-ügy: Markó Attila szerint a Kovászna megyei prefektus csúsztat és diverziót kelt
2012. július 24. – transindex.ro
Markó Attila Facebookon reagált Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus kijelentésére, mely szerint megalapozatlanok a vélemények, amelyek a Székely Mikó Kollégium újraállamosításáról szólnak. Markó leírja, a bíróság döntése nem a Székely Mikó Kollégium nevű jogi személynek adja az épületet, hanem visszaállítja az eredeti állapotot, azaz visszaadja az önkormányzatnak. "Ez visszaállamosítás, annak rendje és módja szerint!" - teszi hozzá.
Értesülések: a Tusványos-szervezők megtiltották a partnereiknek, hogy RMDSZ-politikusokat hívjanak meg rendezvényeikre
2012. július 24. – transindex.ro
Eltiltották a Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktábor főszervezői a partnerszervezeteket attól, hogy az előadásaikra, rendezvényeikre, sátraikba RMDSZ-es politikusokat hívjanak meg - tudta meg több forrásból a Transindex.
„Mindnyájunknak el kell menni”
2012. július 24. – Kovács Eszter – szekelyhon.ro
Szavazati joguk érvényesítésére és az államelnök leváltása ellen való voksolásra buzdítja az erdélyi magyarságot az Erdélyi Magyar Néppárt. Zakariás Zoltán, a néppárt székelyudvarhelyi szervezetének elnöke a megválasztott önkormányzati képviselők eddigi tevékenységéről, valamint az EMNP népszavazással kapcsolatos álláspontjáról számolt be a sajtó képviselőinek.
Magyarok ortodox iskolában
2012. július 25. – Nagy Orsolya – Krónika
Visszakerültek a nagyváradi Roman Ciorogariu Ortodox Teológiai Gimnáziumhoz azok a magyar tannyelvű általános iskolai osztályok, amelyeknek egy januári helyi tanácsi határozat alapján a Mihai Eminescu Főgimnázium égisze alatt kellett volna működniük. A visszakerülés a váradi önkormányzati testület tegnapi ülésén dőlt el, az RMDSZ-frakció ellenkezése közepette.
Lankadaltan a Székely Mikó Kollégium ügyében tüntetők buzgalma
2012. július 24. – Erdély Ma, Háromszék
Kitartóan ötven fölötti a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen tüntetők száma: a (némiképp előre látható) szombati kis létszám után tegnap ismét félszáznál többen jelentek meg Sánta Imre bikfalvi református lelkész mindennapossá vált őrhelyén, az iskola előtt, köztük a Háromszéki Ifjúsági Tanács vezetői is.
Elhunyt Boros János, Kolozsvár volt alpolgármestere
2012. július 24. – Erdély Ma, MTI
Hatvannégy éves korában súlyos betegség után kedden elhunyt Boros János, Kolozsvár volt alpolgármestere. Boros János halálhírét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tudatta az MTI-vel. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által jegyzett részvétnyilvánítás szerint Boros János az RMDSZ alapító tagja volt.
Tusa: mentalitásváltásra van szükség
2012. július 24. – Pethő Melánia – szekelyhon.ro
Az Erdélyi Magyar Néppárt gyergyószentmiklósi szervezeténél tartott július 11-ei tisztújítás után Tusa Szilárd tölti be az elnöki tisztet. Az egyelőre fél évre szóló megbízatás folyamán a szervezet bővítését, a szakmaiság érvényesítését, illetve az egység megerősítését kívánja elérni az új elnök és csapata. Mindezt az emberi értékekre alapozva, szívvel-lélekkel
Az RMDSZ hadművelet
2012. július 25. - Ágoston Balázs - Demokrata
Az Eventimentul Zilei romániai napilapban megjelentekkel foglalkozik a Demokrata. A cikk szerint több a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben (RMDSZ) vezető tisztséget viselő személy rendelkezik a romániai hadseregben tiszti ranggal, így Kelemen Hunor ezredes, Cseke Attila alezredes, Markó Béla és Frunda György pedig hadnagy. Ez azt is jelenti, hogy mozgósítás esetén kötelességük bevonulni és Románia érdekében fegyvert fogni. Így joggal merül fel a kérdés, hogy mennyire tud hitelesen politizálni a magyarok érdekében egy olyan párt, amelynek vezetői bizonyos esetekben előtérbe kell, hogy helyezzék Románia érdekeit.
(A cikk teljes terjedelmében a Demokrata 2012. július 25-i számában olvasható.)
Bojkottál Basescu és pártja
2012. július 25. - Rostás Szabolcs - Magyar Nemzet
Arra kéri a választókat Traian Basescu lemondatott román államfő, hogy ne vegyenek részt a július 29-i népszavazáson, mivel szerintük a jelenleg kormányon lévő balliberálisok csalássorozatra készülnek. Közben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kiadott közleményében arra biztatta választóit, hogy menjenek el szavazni és döntsenek lelkiismeretük szerint.
Semjén Zsolt is részt vesz a bálványosi szabadegyetem mai megnyitóján
2012. július 25. - Krónika
Tusványos a világ közepe mottóval ma tartják a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóját. Ahol Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, Jakab Attila főszervező és Albert Tibor tusnádfürdői polgármester köszönti a szabadegyetem résztvevőit, akik a nap folyamán több, aktuális közéleti témában hallgathatnak panelbeszélgetéseket.