Home » Sajtóanyagok » Sajtószemlék » 2012. július 31.

2012. július 31.

Biztosan érvénytelen a népszavazás, 46,23 százalékos a részvétel
2012. július 30. – Krónika
A Központi Választási Iroda (BEC) az eredmények 99,97 százalékának feldolgozása után hétfőn délután közölte: a szavazópolgárok 46,23 százaléka vett részt a vasárnapi referendumon. Ennek alapján biztosra vehető, hogy a népszavazás érvénytelen. A BEC szerdán közli a hivatalos végeredményt. Az urnákhoz járulók 87,52 százaléka Traian Băsescu menesztésére adta voksát, 11,15 százalékuk ellene szavazott.

Băsescu: köszönet a magyar szavazóknak, megértettem jelzésüket
2012. július 30. – transindex.ro
Traian Băsescu vasárnap éjszaka kiemelten mondott köszönetet a magyar szavazóknak, és kijelentette, megértette a jelzésüket. „Azon túl, hogy köszönöm a románoknak a támogatást, engedjék meg, hogy a magyar nemzetiségű román állampolgároknak is köszönetet mondjak. Megértettem a jelzésüket” - jelentette ki Traian Băsescu.

Nincs fizetéses hely a magyaroknak a MOGYE-n
2012. július 30. – Fancsali Attila – szekelyhon.ro
Egyetlen tandíjköteles helyre sem jutott be magyar diák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) fogorvosi, illetve általános orvosi szakára. Így 2012-ben a két szakon száztízzel több román nemzetiségű egyetemista kezdheti meg a tanévet az intézményben.

Kelemen Hunor: a magyarok értékelték azt a kormányt, amelynek az RMDSZ is a része volt
2012. július 30. – Krónika
Ne a magyarokat hibáztassák a referendum sikertelensége miatt – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, miután magyarok lakta megyékben a szövetség javaslata ellenére kevesen mentek el voksolni a népszavazáson. Kelemen Hunor úgy véli, az erdélyi magyarok szavazókedvét az is befolyásolta, hogy nem felejtették el, hogy azt a kormányt, amelynek az RMDSZ is a része volt, és amelyet a magyar emberek minden gazdasági nehézség ellenére értékeltek, éppen azok a szocialisták és liberálisok buktatták meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem miatt, akik most a magyarok részvételét, szavazatát kérték.

MPP: nem passzivitás a magyarok távolmaradása a népszavazástól
2012. július 30. – Krónika
A Magyar Polgári Párt (MPP) szerint a romániai magyar választók távolmaradása a Traian Băsescu felfüggesztett államfő leváltásáról szóló népszavazástól nem passzivitást jelent, hanem egyértelmű állásfoglalást – olvasható a párt hétfői közleményében. A dokumentum szerint Székelyföldön és a többi magyarlakta vidékeken távolmaradással tüntettek az emberek a Szociálliberális Szövetség (USL) politikája ellen. Az MPP szerint a referendum ismét bebizonyította, hogy az erdélyi magyar közösség képes eldönteni országos kérdéseket is.

Kiss Tamás: Victor Pontát utasították el a magyarok
2012. július 30. – transindex.ro
Nem Băsescu mellé álltak, hanem Victor Pontát utasították el a népszavazástól távol maradó magyarok - mondta az urnazárás után Kiss Tamás. A szociológus szerint a székelyföldiek távolmaradása nem azzal magyarázható, hogy Băsescu különösebben népszerű lenne a körükben, hanem sokkal nagyobb az ellenszenv Victor Ponta miniszterelnökkel, illetve a PSD-vel szemben.

Bakk Miklós: az RMDSZ az USL-hez fog közeledni
2012. július 30. – transindex.ro
Bakk Miklós szerint gyengült az USL támogatottsága az elmúlt hetek politikai harcai és botránysorozata miatt. A politológus szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy nőtt a PDL támogatottsága - magyarázta a szakértő az Erdély FM megkeresésére. „A mostani politikai állóháború kétségtelenül ront a Szociál-Liberális Koalíció őszi esélyein, és megtörténhet, hogy már nem tud egyedül kormányozni, és koalíciós partnerre van szüksége, tehát ez a helyzet megnöveli az RMDSZ esélyeit, hogy kormányra kerüljön.” Ami a többi romániai magyar pártot illeti, Bakk Miklós szerint ők is ahhoz fognak igazodni, hogy miként alakul a román pártok viszonya az őszi választásokig.

Illyés Gergő: árnyalni kell a népszavazási eredmény arányait
2012. július 30. – transindex.ro
A 88%-os többséget tekintve elsöprőnek tűnik Traian Băsescu elutasítottsága, ugyanakkor a távol maradók között szépszerével lehetnek olyanok, akik az államfő mellett döntöttek, és számukra az egyetlen logikus lépésnek a távolmaradás tűnt – válaszolt a Transindex megkeresésére Illyés Gergő.

Pontának és Antonescunak hiányoztak a magyarok
2012. július 30. – Erdély Ma, maszol.ro
A romániai magyarok nem akartak részt venni a román politikusok „dupla vagy semmi” játékában, és mert számukra nem volt tétje a referendumon való részvételnek, ezzel magyarázta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, a Kovászna és Hargita megyei alacsony szavazókedvet. Az elöljáró ugyanakkor úgy véli nem sokakat befolyásolt Orbán Viktor kormányfő nyilatkozata, amelyben a szavazástól való távolmaradásra szólította fel az erdélyi magyarokat. Antal Árpád rámutatott: a vasárnapi referendumon való részvétel, nem csak Kovászna és Hargita megyékben volt alacsony, hanem egész Erdélyben, ez pedig azt bizonyítja, hogy az erdélyiek nem vevők a nacionalista, magyarellenes üzenetekre.

Szakértő: marad a feszült viszony az államfő és a kormányfő között
2012. július 30. – Erdély Ma, MTI
Továbbra is megmarad az eddigi feszült viszony az államfő és a kormányfő között, a Traian Basescu köztársasági elnök elmozdításáról vasárnap lezajlott eredménytelen népszavazás után – mondta el az MTI-nek Pászkán Zsolt politikai elemző, aki szerint a romániai magyarok számára érdektelen volt a szavazás.

Gyergyószentmiklósi RMDSZ: tisztújítás volt?
2012. július 30. – Balázs Katalin – szekelyhon.ro
Bányász Lehel lett Barti Tihamér utódja a gyergyószentmiklósi RMDSZ elnöki tisztségében. Választás volt valóban, ám a területi elnök, Bende Sándor szerint az nem felel meg az alapszabályzat előírásainak, így Gyergyószentmiklóson is, akár négy másik gyergyószéki településen, augusztus 31-én lesz tisztújítás.

Orbán nem lát át a kerítésünkön
2012. július 31. – Parászka Boróka – manna.ro
Parászka Boróka szerint „A nagyon nagy baj a mélyben van: másfél évtizede legalább, hogy a Fidesz azzal ámítja önmagát, a szavazóit, hogy saját nemzetpolitikája van. És most, Tusnádfürdőn el kellett volna mondani a becsület kedvéért, hogy nemcsak hogy nemzeti kormány nincsen, nemzetpolitika sincsen. Orbán Viktornak személyesen (és a személyéből kinövő, ránövő politikai lénynek – nevezzük kormánynak, pártnak, baráti vagy üzleti körnek) fogalma sincs, mi a nemzet”.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria