Home » Sajtóanyagok » Sajtószemlék » 2012. június 12.

2012. június 12.

Toró: százezer szavazót mozgósított, mintegy 250 tanácsosi mandátumot szerzett az EMNP
2012. június 11. – Krónika
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) mintegy százezer magyar szavazót késztetett politikai aktivitásra a vasárnapi önkormányzati választásokon, és több mint 225 önkormányzati képviselői és két polgármesteri mandátumot szerzett – jelentette ki a választási eredményeket értékelő sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, a párt elnöke.

Kelemen Hunor: az MPP és az EMNP elriasztotta az embereket az urnáktól
2012. június 11. – Krónika, transindex.ro, manna.ro, Új Magyar Szó, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Népszabadság
Az RMDSZ mind a 2008-as eredményeihez képest, mind a másik két magyar párthoz képest megnyerte az önkormányzati választásokat - jelentette ki hétfőn Kelemen Hunor, a szövetség elnöke. Kelemen Hunor úgy vélekedett, hogy az EMNP nem mobilizálta a választókat, és sok helyen kárt okozott a magyar közösségnek. Mint mondta, az idén nagyobb volt a részvétel, mint 2008-ban, ám a magyar emberek részvétele alacsonyabb volt, mint a románoké.

Mérsékelt RMDSZ siker
2012. június 11. – Chirmiciu András – Nyugati Jelen
Ami az RMDSZ-t illeti, a vasárnapi választások valamivel jobb eredményt hoztak, mint 4 éve. Nem látványos az előrelépés, de a 3 helyi tanácsosi hely megtartása mellett a negyedik is bejött. Déván megtartották az egy tanácsosi tisztséget (Pogocsán Ferdinánd), Vajdahunyadon is a kettőt (Babos Aranka és Ferenczi István), viszont 4 év után visszakerültek a lupényi helyi tanácsba.

Toró: a magyarság távolmaradása az RMDSZ megosztó jelöltjeinek köszönhető
2012. június 11. – transindex.ro
Megosztó jelölteknek köszönhető a magyarság távolmaradása egyes városokban – jelentette ki Toró T. Tibor. Az EMNP-elnök kiemelte Frunda Györgyöt, illetve a marosvásárhelyi helyzetet, ahol a magyarság részvétele számottevően alacsonyabb volt az átlagnál. Toró értékelése szerint Marosvásárhely az RMDSZ csúfos veresége. Hozzátette, a kialakult helyzetben az EMNP-nek is van némi felelőssége, azonban jóval kevesebb.

Szász Jenő: az erdélyi magyar jobboldalnak össze kellett volna fognia az RMDSZ-szel szemben
2012. június 11. – transindex.ro
Az erdélyi magyar jobboldal csak összefogással állíthatott volna sikeresen nemzeti alternatívát az RMDSZ-szel szemben - vonta le a következtetést Szász Jenő, az MPP elnöke. “Számomra már nem elégtétel, hogy rávertünk az Erdélyi Magyar Néppártra, hogy gyakorlatilag kullog a néppárt az erdélyi szervezetek sorában. Azáltal, hogy megosztották a jobboldalt, azt látom, hogy közösen sem tudunk olyan eredményeket felmutatni, mint ezelőtt négy évvel az MPP egymagában” - mondta Szász Jenő.

Papírforma Erdélyben
2012. június 12. – Szentesi Zöldi László – Magyar Hírlap
„Az a tény, hogy az RMDSZ vasárnap hatalmas fölénnyel utasította maga mögé magyar riválisait, cseppet sem meglepő. Még csak nem is fejlemény – papírforma. Akik azt gondolták, hogy a két polgári-jobboldali párt, Szász Jenő MPP-je és a Toró-féle EMNP néhány hét alatt lefaragja két évtizedes hátrányát, alaposan tévedtek. Egyik alakulat sem ismeri annyira a bukaresti hatalmi praktikákat, mint az RMDSZ, sem pénzük, sem hátterük, sem társadalmi beágyazottságuk nem olyan, mint a Kelemen Hunor vezette érdek-képviseleti szervezetnek.”

RMDSZ-erődemonstráció Erdélyben
2012. június 12. - Kristály Lehel - Magyar Hírlap
Eltérően értékelik a romániai magyar pártok a vasárnapi önkormányzati választások eredményeit. Az RMDSZ győzelemről beszél, a néppárt mostantól új politikai erőként határozza meg magát, míg a szakértők a jobboldal megosztottságát kifogásolják. Az eredmények szerint RMDSZ 184-ről 203-ra növelte polgármestereinek számát, viszont az EMNP és az MPP együtt gyűjtött annyi szavazatot, amennyit négy évvel ezelőtt az MPP kapott. Ugyanakkor nem lesz magyar polgármestere több olyan erdélyi településnek, így Szatmárnémetinek, Szászrégennek, Zsombolyának, ahol többségben élnek a románok, de eddig RMDSZ-es magyar volt a városvezető. Székelyföldön viszont az RMDSZ jobb eredményeket ért el, mint négy évvel ezelőtt.

Erdély a második kudarc
2012. június 12. - Dési András - Népszabadság
Az Orbán-kormány meghatározó politikusai próbáltak beleszólni a határon túli magyarság ügyébe mind Szlovákiában, mind Romániában, azonban a két ország választási eredményeit tekintve nem sok sikerrel. Felmerül a kérdés, hogy az őszi romániai parlamenti választásokra előretekintve milyen következtetéseket von le a kormány. Szabó Vilmos a MSZP képviselője szerint a megosztottságra való törekvés negatív következménnyel járhat és egyre többen ábrándulnak ki a politikából és még kevesebben mennek el majd szavazni.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria