2012. június 19.
Szeptemberre halasztotta a bíróság a MOGYE-per érdemi tárgyalását
2012. június 18. – Krónika
Szeptember 28-ára halasztotta hétfőn a Maros Megyei Törvényszék annak a keresetnek az érdemi tárgyalását, amely vitatja a MOGYE chartájának érvényességét. A pert 2011 novemberében a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület indította a MOGYE ellen. Az egyesület megkérdőjelezte az intézmény felépítését és működését leíró charta érvényességét, mert úgy vélte, a charta nem felel meg a 2011-ben elfogadott oktatási törvény előírásainak.
A Nyírő-ügy miatt váltották le az országos levéltár igazgatóját
2012. június 18. – Krónika
Nyírő József ügyének „nem megfelelő kezelése” miatt váltották le Dorin Dobrincut, az országos levéltár igazgatóját - ezt maga az érintett nyilatkozta hétfőn. Ioan Rus román belügyminiszter pénteken írta alá a Dobrincu felmentéséről szóló miniszteri rendeletet.
Árus Zsolt: törvénytelen és erkölcstelen az ANI eljárása
2012. június 18. – Krónika
Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vádjai alaptalanok, az intézmény eljárása erkölcstelen és törvénytelen – közölte hétfőn Árus Zsolt Hargita megyei tanácsos, akinek a neve szerepel azon a listán, amelyet az ANI adott ki 78 megyei és helyi tanácsos összeférhetetlenségével kapcsolatban.
Borbély: az RMDSZ arra törekszik, hogy beleszólhasson a döntéshozatalba!
2012. június 18. – transindex.ro
„A választási eredmények azt mutatják, hogy az erdélyi magyarok a RMDSZ-t tartják legitim képviselőjüknek, hogy az egységben hisznek és erős önkormányzati képviseletet szeretnének az építkezés folytatásához” - vélekedett Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke hétfőn, Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján.
Háromszék: Bodokon teljesen RMDSZ-es lesz a helyi önkormányzat
2012. június 18. – transindex.ro
Háromszéken, Bodok községben csak RMDSZ-es jelöltek alkotják a helyi önkormányzatot - tájékoztatott Tamás Sándor megyei tanácselnök. Fodor István polgármester mellett minden tanácsost a szövetség színeiben választották meg.
Jótékonysági könyvbemutatót tart a szamosújvári Téka Alapítvány
2012. június 18. – Krónika
Jótékonysági könyvbemutatót tart a szamosújvári Téka Alapítvány kedden a városban működő szórványközponti kollégium támogatására. A rendezvényen Juhos-Kiss János széki származású tanár, költő, szépíró és újságíró Hol vannak a Kárpátok? c. novelláskötetét ismerheti meg a közönség.
Megtámadta Kovászna megye zászlóját a prefektus, a megyei tanács nem hátrál
2012. június 18. – transindex.ro
Megtámadta a közigazgatási bíróságon Codrin Munteanu, Kovászna megye prefektusa a megyezászlót, amelyről ezelőtt négy évvel döntöttek egy tanácsi határozat révén. A prefektusnak nem ez az egyetlen szimbólum-ellenes fellépése, korábban a Kovászna város zászlóját is kifogásolta, több intézmény nevével is elégedetlen volt.
Munteanu számon kéri a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekartól a román plakátot
2012. június 18. – Bíró Blanka – szekelyhon.ro
A Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar erdélyi turnéját népszerűsítő óriásplakátba kötött bele Kovászna megye prefektusa. „A plakát csak magyar nyelvű, hivatalos jelképeket is láttam rajta, ez nyelvi diszkrimináció, nyilvánosan felkérem az Országos Diszkriminációellenes Hatóságot, hogy indítson hivatalból eljárást” – mondta Codrin Munteanu.
A prefektusnak továbbra sem tetszenek a magyaros határozatok
2012. június 18. – Bíró Blanka – szekelyhon.ro, Krónika, Új Magyar Szó
Tagadja Codrin Munteanu, Kovászna megye prefektusa, hogy etnikai megfontolásból támadta meg a háromszéki és a helyi tanácsok több, korábban elfogadott határozatát. „Kovászna megyében, ha a prefektus megpróbál kiegyensúlyozott lenni, egyik vagy másik felet biztosan zavarja. Én csak azt akarom, hogy legyen harmónia, kölcsönösen tiszteljük egymást” – fejtette ki hétfői sajtótájékoztatóján a prefektus.
Részben mindenki felelős – Maros és Szatmár elvesztésének okai
2012. június 18. – Székely Hírmondó/Erdély Ma
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere vegyesen értékelte az önkormányzati választások eredményeit: szerinte az RMDSZ jól szerepelt Háromszéken és Székelyföld egy részén, de elveszítették Maros és Szatmár megyék önkormányzatát és Szatmárnémeti polgármesteri székét is. Antal Árpád szerint a részleges kudarc okai igencsak összetettek.
Nyakunkban liheg a román kétharmad?
2012. június 18. – Parászka Boróka – manna.ro
Parászka Boróka Magyari Nándor László szociológust kérdezte a helyhatósági választásokról, aki kifejtette: “Nagyon bíztam abban, hogy jót tesz az erdélyi magyar politikának, ha lesznek valódi kihívói az RMDSZ-nek. Ha a bírálatok olyanok lennének, ha olyan témákban vonnák felelősségre a Szövetséget, aminek van értelme, akkor az nagyon hasznos lenne. Most már világosan látszik, hogy senki sem kényszeríti rá az RMDSZ-t arra, hogy változtasson. Helyhatósági választásokon szimbolikus téteket, nacionalista jelszavakat megfogalmazni tökéletesen felesleges volt. Székelyföldön biztos csődöt jelentett. Máshol megpróbáltak keresztbe tenni az RMDSZ-nek, ez nem sikerült, viszont a viszonyokat elmérgesítette. Ilyen értelemben mindenki veszített”.
Az RMDSZ az USL-vel tárgyal
2012. június 18. – Gáspár Botond – szekelyhon.ro
Az RMDSZ az USL-vel folytat előrehaladott tárgyalásokat annak érdekében, hogy a napokon belül új felállásban megalakuló önkormányzati testületekben többséghez jussanak – jelentette ki az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László. Az EMNP-vel és az MPP-vel nem tárgyalnak.
Jó úton haladnak, folytatni kell a munkát
2012. június 18. – Chirmiciu András – Nyugati Jelen
„Teljesítettük politikai célkitűzésünket, a magyarság összefogását az RMDSZ körül”, értékelte a helyhatósági választások Hunyad megyei eredményéit Winkler Gyula EP-képviselő. Múlt vasárnap Hunyad megyében 10%-kal több szavazatot kapott az RMDSZ, mint 2008-ban.
„Még szükség lesz rám”
2012. június 19. – Szucher Ervin – Krónika
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének az a célja, hogy megszerezze a megyei önkormányzat egyik alelnöki tisztségét – jelentette ki Lokodi Edit Emőke. A Krónikának adott interjújában úgy nyilatkozott, ellenfele, az USL-s Ciprian Dobre magyarellenes kampányával szerezte meg a tanácselnöki tisztséget, ugyanakkor úgy véli, Kövér László országgyűlési elnök látogatása további nacionalista üzenet megfogalmazására adott lehetőséget.
Júliustól megszűnik az Új Magyar Szó
2012. június 19. – Krónika
A Krónika értesülései szerint július elsejei hatállyal megszűnik az Új Magyar Szó nyomtatott változata. Az önmagát az egyetlen országos terjesztésű magyar napilapként meghatározó, RMDSZ-közeli ÚMSZ-t megjelentető váradi Scripta Kiadó Kft. anyagi helyzete ellehetetlenült, emiatt nem tudja vállalni a lap előállításához szükséges pénzügyi forrásokat.
EU Tábor kilencedszer
2012. június 19. – Létai Tibor – szekelyhon.ro
Marosfőn immáron 9. alkalommal szervezik meg július 3. és 8. között az EU Tábort, melynek idei fő tematikája a Régiók harca – hangzott el a szervezők által tartott hétfői sajtótájékoztatón.