2012. június 27.
Kelemen Hunor: csak a magyar közösség érdekeit fogjuk figyelembe venni
2012. június 26. – Duna Tv/Erdély Ma
Azt mondhatjuk, hogy nekünk 2012-ben ez a választás egy sikeres választás volt, majdnem 87 százalékban az erdélyi magyar emberek azt a felelősséget, hogy az önkormányzatokat vezessük, ránk bízták, és nekünk eszerint kell politizálnunk és a közösség érdekeit fogjuk figyelembe venni. Sem a demokrata párt, sem az USL érdekeit nem fogjuk soha figyelembe venni, csak a magyar közösségnek az érdekeit – mondta Kelemen Hunor.
Füzes: az autonómia az egyetlen megoldás
2012. június 26. – realitatea.net
Füzes Oszkár magyar nagykövet a NewsIn-nek elmondta: „Románia szuverenitása és a magyarok önkormányzáshoz való joga között az autonómia az egyetlen jó kompromisszumos megoldás. Kár lenne, ha a kisebbségi törvény elfogadásra kerülő formája nem írna elő kulturális autonómiát, amint azt a román kormányfő előzetesen nyilatkozta. Székelyföldön, ahol a magyarok többségben vannak, területi autonómia, a más területeken élők esetében pedig kulturális autonómia kellene”.
Hantz Péter az EP petíciós bizottságához fordult a MOGYE-s plágiumügyben
2012. június 26. – transindex.ro
Hantz Péter az év elején plagizálással vádolta meg a MOGYE vezetőségének több tagját. „Mivel beadványomra semmilyen válasz nem érkezett, és a tetteseket sem vonták felelősségre, az Európai Parlament Petíciós Bizottságához, valamint Geoghean-Quinn tudományért és innovációért felelős európai biztoshoz fordultam” - írja Hantz, aki ezzel egyidőben, plagizálás gyanújával feljelentést tett Azamfirei rektor ellen.
A magyar nagykövet aggódik az oktatási törvény módosítása miatt
2012. június 26. – ziare.com
Andrei Marga külügyminiszter nyilatkozatával kapcsolatosan, miszerint „nincs ok a romániai kisebbségek sorsa miatti aggodalomra,” Füzes Oszkár magyar nagykövet azt mondta: „Ő azt gondolja, hogy nincs. Mi azt, hogy van”. Füzes nem érti, hogy a MOGYE ügyében miért okoz problémát a 21. században az, ha a magyarok magyarul, a románok meg románul tanulnak. Elmondta továbbá, hogy információi szerint a román kormány törölni akarja a történelem és a földrajz anyanyelven való oktatásához való jogra vonatkozó részt a törvényből.
Mit hoz a közeljövő az RMDSZ, az MPP és az EMNP számára?
2012. június 26. – transindex.ro
A választások eredményeit értékelő politológusok szerint fordulat várható az RMDSZ-ben, amely a parlament helyett az önkormányzatokat, azok lehetőségeit helyezi majd középpontba. Az EMNP-nek és az MPP-nek nincs más alternatívája, mint indulni a parlamenti választásokon.
Szász Jenő visszalépett
2012. június 26. – Pál Gábor – szekelyhon.ro,
A Magyar Polgári Párt elnöke úgy döntött, lemond tanácsosi tisztségéről, inkább az országos politikában fejti ki tevékenységét. „Nem kívánok részt venni a helyi politikában. Azért is jutottam erre a következtetésre, mert lassan két hét eltelt a választások óta, mérlegeljük, hogy gyakorlatilag mi történt egész Székelyföldön, és lélektanilag azt látom, hogy az Ungureanu-kabinet bukása nem jött jól az erdélyi magyar ellenzéknek, az RMDSZ-szel szemben álló ellenzéknek” – fejtette ki Szász Jenő. Szerinte az EMNP „gyilkos politikát” folytatott, ugyanis a jobboldal megoszlott.
Dorin Florea nem hajlandó együtt dolgozni új alpolgármestereivel
2012. június 26. – transindex.ro
Marosvásárhely újraválasztott polgármestere az alpolgármesterek első munkanapján alpári stílusban közölte velük, hogy nem tart igényt munkájukra, illetve nem biztosít nekik irodát az intézmény központi székházában – olvasható a marosvásárhelyi RMDSZ sajtóközleményében. Dorin Florea kijelentette, a továbbiakban is korábbi két alpolgármesterével, Csegzi Sándorral és Claudiu Maiorral, immár mint személyes tanácsadóival fog dolgozni.
Megalakult Székelyudvarhely képviselő-testülete
2012. június 26. – Kovács Eszter – szekelyhon.ro
Kedden beiktatták Székelyudvarhely újonnan megválasztott képviselőit, a tanácstagok mellett pedig a város polgármestereként újraválasztott Bunta Levente is letette esküjét. Bunta köszönőbeszédében úgy fogalmazott: „A munka feltételei adottak, sikerre vagyunk ítélve”.
Több százezer lejjel károsíthatta meg a Rácz-adminisztráció Kézdit
2012. június 26. – transindex.ro
Egy számvevőszéki dokumentum került a Székely Hírmondóhoz, amely az MPP-s volt polgármester idején történt visszaélésekre világít rá. Bokor Tibor polgármester szerint Rácz büntetőjogi felelőssége is felmerül.
Szemben a népakarattal
2012. június 27. – Krónika
A helyhatósági megmérettetésen megválasztott öt RMDSZ-es tanácsos kizárásával, a tulipános listán utánuk következő jelöltek mandátumának igazolásával alakult meg tegnap Szentegyháza képviselő-testülete. A mandátumuktól megfosztott képviselők fontolgatják, hogy jogorvoslatért fordulnak.
Tőkés Katót javasolja
2012. június 27. – Krónika
Kató Béla református lelkipásztort, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettesét és főjegyzőjét jelölte idén Tőkés László az Európai Polgári Díjra. Az európai parlamenti képviselő felterjesztésében hangsúlyozta, Kató Béla 1990-ben elsők között ismerte fel az egyház társadalmi szerepvállalását.
Nem oszlatják fel a Magyar Polgári Pártot
2012. június 27. – Rostás Szabolcs – Krónika
Nem kezdeményezte a bukaresti főügyészség a Magyar Polgári Párt feloszlatását – tartalmazza a nyomozó hatóság által a Krónika írásban feltett kérdéseire küldött válaszlevél. A Szász Jenő vezette alakulat esetleges megszüntethetőségének lehetőségét Kovács Péter RMDSZ-főtitkár vetette fel, hivatkozva a párttörvény előírásaira, miszerint egy párt törölhető a politikai alakulatok jegyzékéből, ha két egymást követő megmérettetésen nem szerez országos szinten legkevesebb 50 ezer szavazatot a megyei és helyi tanácsosi, valamint a szenátusi és parlamenti jelöltlistáján.
Demeter marad a rádió élén
2012. június 27. – Krónika
Bizalmat szavazott a parlament tegnap Demeter Andrásnak, aki két éve a román közszolgálati rádió elnök-vezérigazgatója.