Home » Sajtóanyagok » Sajtószemlék » 2012. június 5.

2012. június 5.

Kövér László kitart romániai látogatása mellett
2012. június 4. – MTI/hirado.hu
Erdélyi látogatásának elhalasztására kérte Kövér László házelnököt a bukaresti szenátus és a képviselőház elnöke. Vasile Blaga és Roberta Anastase azt javasolják, hogy a magyar házelnök a helyhatósági választások utáni időszakra halassza látogatását. Kövér László a román parlament házelnökeinek címzett válaszlevelében közölte, kitart romániai látogatása mellett. A házelnök közölte, hogy Romániába elsősorban nem közjogi méltóságként, hanem magánemberként, politikusként, egy Romániában törvényesen bejegyzett párt, a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnökeként és nem utolsósorban uniós polgárként kíván látogatni.

Román szívvel szavazókra számítanak
2012. június 4. – Kovács Attila – szekelyhon.ro
A román ajkú választópolgárok minél nagyobb részvételére van szükség a helyhatósági választásokon ahhoz, hogy képviseletük legyen a megyei és helyi önkormányzatokban – hívta fel a figyelmet Adrian Trif, a Hargitai Román Szövetség (ARH) elnöke. „Nem valaki ellen, hanem a román lakosság érdekében álltunk össze” – jelentette ki Trif, aki arra biztatja a választókat, hogy minél többen menjenek el szavazni, és román szívvel voksoljanak.

Budapest testvérvárosa lehet Székelyudvarhely
2012. június 4. – MTI/Magyar Nemzet Online,
Tarlós István a nemzeti összetartozás napja alkalmából Székelyudvarhelyen jelentette be, hogy a magyar főváros testvérvárosi kapcsolatot létesítene Székelyudvarhellyel.

Plakátszaggatással vádolja az RMDSZ-t az MPP, a szövetség cáfol
2012. június 4. – Krónika,
Az RMDSZ aktivistái letépik a Magyar Polgári Párt (MPP) választási plakátjait – állítja Biró Zsolt, az MPP Maros megyei tanácselnökjelöltje, aki azt mondja, tetten ért egy plakátszaggatót. Az RMDSZ cáfolja Biró állításait.

Frunda György a hidegvölgyi romákat látogatta meg
2012. június 4. – transindex.ro
Kirekesztés helyett az integrációt nevezte megoldásnak a hidegvölgyi romák gondjaira Frunda György, aki szombaton délután a Hidegvölgybe látogatott. Az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje arról beszélt: le kell bontani a telep láthatatlan falait, és olyan körülményeket kell teremteni, hogy a romák is méltóképpen éljenek Marosvásárhely magyar és román lakói között.

Nyírőre keresztelné át a Goga utcát Csibi
2012. június 4. – szekelyhon.ro
A csíkszeredai Octavian Goga utca Nyírő Józsefre való átnevezését javasolja Hargita megye prefektusának írt nyílt levelében Csibi Barna független önkormányzati képviselőjelölt.

Ismét Marosvásárhelyen Kövér László
2012. június 4. – Gáspár Botond – szekelyhon.ro
Marosvásárhelyre érkezik a magyar Országgyűlés elnöke. Kövér László repülőgépe kedden 13 órakor landol a Transilvania reptéren, majd az MPP kampánycsapatával több Maros megyei településre ellátogatnak. Kövér László az MPP tiszteletbeli elnöke, ezért jön, hogy segítsen a kampányban.

Baromira összetett Trianon
2012. június 4. – Parászka Boróka – manna.ro
A rossz, ami velünk történt: a Trianon-legendákról, az Észak-Erdély-könyvről beszélgetett Parászka Boróka a szerzővel, Ablonczy Balázzsal, valamint arról, hogy mi szivárog el a kommentelőkig, mit lehet megérteni és megértetni 2012-ben, amikor a trianoni békeszerződés aláírásának napja ünnepnappá vált Magyarországon Nemzeti Összetartozás néven.

Legjobb szlogen: avattam, de tettem is
2012. június 4. – Kozán István – szekelyhon.ro
Kétszázötven pályamunka érkezett Borboly Csaba Hargita megyei RMDSZ-es tanácselnökjelölt által tíz nappal ezelőtt meghirdetett plakátversenyre. Hétfőn hirdettek eredményt.

Háromszék–Brassó néppárti együttműködés
2012. június 4. – Bíró Blanka – szekelyhon.ro
Együttműködési szerződést írt alá hétfőn az Erdélyi Magyar Néppárt Kovászna és Brassó megyei szervezete. Nemes Előd a néppárt háromszéki elnöke hangsúlyozta, kezdeményezik, hogy a két megye önkormányzatai is kössenek megállapodást, Brassó kerüljön be a háromszéki önkormányzat szórványprogramjába. Ugyanakkor szorgalmazzák, hogy a két megye városai, falvai is kössenek testvértelepülési szerződéseket.

Tőkés László gyergyószéki körúton
2012. június 4. – Gergely Imre – szekelyhon.ro
Gyergyószék több településén is látogatást tett Tőkés László püspök, az EMNT elnöke. Tőkés gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatóján kifejtette: június 4. sokáig a gyász napja volt a magyarság számára. A gyásznap ünneppé változtatásának üzenete számunkra, hogy ne siránkozzunk, hanem vegyük saját kezünkbe a sorsunkat.

Trianonra emlékezett a Magyar Polgári Párt
2012. június 4. – Both Ildikó – szekelyhon.ro
Az Erzsébet parkban, az országzászló helyén tartotta Trianon-megemlékezését idén is a háromszéki Magyar Polgári Párt. A rendezvényre meghívták a többi magyar politikai alakulat képviselőit is, de csak az EMNP vezetője vett részt a megemlékezésen.

Bocsánatkérés?
2012. június 4. – Chirmiciu András – Nyugati Jelen
A Nyugati Jelen szerint „aligha meglepő, hogy pénteken Orbán Viktor faképnél hagyta Pontát, s az utóbbi által korábban beharangozott kétoldalú találkozó elmaradt. Időhiány miatt, magyarázta Ponta, miért savanyú a szőlő, noha Orbánnak volt ideje megbeszélésre Traian Băsescu államfővel rövid bukaresti látogatásán. Félő azonban, hogy az USL-s hatalom magyarellenes politikája nem is annyira a budapesti diplomáciának, hanem mindenekelőtt nekünk, erdélyi magyaroknak okoz keserűséget”.

Máté András pert helyezett kilátásba
2012. június 5. – Krónika
Pert helyezett kilátásba a szerinte alaptalan vádakat hangoztató politikai ellenfelei ellen tegnap az egyik közösségi portálon közzétett bejegyzésében Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke. „A rólam elterjedt híresztelések és az RMDSZ politikai ellenfeleinek kampánya eljuttatott arra a felismerésre, hogy minden becsületsértő megnyilvánulás ellen nem a média, hanem az igazságszolgáltatás révén kell (jog)orvoslatot keresnem” – szögezte le. A Krónikának azonban később már csak annyit mondott, egyelőre nem perel be senkit, bejelentését csupán figyelmeztetésnek szánta.

Szélnek eresztette ellenfelei terveit Eckstein
2012. június 5. – Krónika
Ellenfelei „légből kapott” ígéreteit elemezte tegnapi sajtótájékoztatóján Eckstein-Kovács Péter. Az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje több tucat, „Boc=Nicoară. Elszállt tervek” feliratú léggömböt eresztett szélnek a PDL, a PSD és a PNL székháza előtt. Kifejtette, az akcióval arra akarja felhívni a figyelmet, hogy az említett pártok jelöltjei kerülik, hogy vitát folytassanak programjukról, ehelyett „légből kapott” ígéretekkel csábítják a választókat.

Felemelni a várost
2012. június 5. – Nagy Orsolya – Krónika
Cseke Attila, az RMDSZ nagyváradi polgármester-jelöltje a Krónikának adott interjúban kifejtette: „Teljesen más polgármesteri koncepcióm van, mint ami az elmúlt négy vagy huszonkét évben volt. A rendszerváltás óta az összes váradi polgármester adminisztrátorszerepet töltött be – a napi ügyeket intézték jobban vagy rosszabbul. Ez ma már Nagyváradon nagyon kevés. Ide olyan polgármester kell, aki az adminisztrálás mellett jövőképpel, fejlesztési stratégiával áll elő”.

Élhetőbb Váradért
2012. június 5. – Nagy Orsolya – Krónika
Zatykó Gyula nagyváradi EMNP-s polgármester-jelölt arról beszélt a Krónikának, hogy „a kétnyelvűség miatt sajnos nem egyszer a sajátjainkkal is háborúban vagyunk, például az utcanévtáblák esetében. A városban még mindig csaknem 25 százalékos a magyarság, ám a városházán tudomásom szerint 7-8 százalékra tehető a magyarul beszélő alkalmazottak aránya. A programunkban megjelenik a számarányos képviselet fontossága a városi struktúrákban”.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria