Home » Sajtóanyagok » Sajtószemlék » 2012. május 24.

2012. május 24.

Ponta-Orbán találkozó június 1-jén – Nyírő újratemetéséről is szó lesz
2012. május 23. – Krónika
Victor Ponta kormányfő június 1-jén találkozik, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, a megbeszélésen pedig arról is szól lesz, hogy a budapesti kormány és a parlament részt vesz Nyírő József újratemetésében – jelentette ki Mircea Duşa, a bukaresti kormány parlamenti kapcsolattartásért felelős minisztere. Duşa szerint egyébként Nyírő újratemetése „sérti Románia méltóságát és stabilitását”. Közben az is kiderült, hogy a vasúti társaság (CFR) a külügyminisztérium utasítására tiltotta meg, hogy az író hamvait vasúton szállítsák Románia területére.

A szórványképviselet ellehetetlenítése
2012. május 23. – Chirmiciu András – Nyugati Jelen
Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő a Nyugati Jelennek kifejtette: az új választási törvény révén „Arad, Brassó és Máramaros magyarsága megtarthatja parlamenti képviseletét, sőt, Temes megye vissza is szerezheti. A szórványnak azonban még elvi esélye sem lesz parlamenti mandátum megszerzésére, holott az elmúlt 22 évben Fehér, Hunyad vagy Beszterce-Naszód megyékben is sikerült időnként magyar parlamenti mandátumot szerezni. Ráadásul a most bevezetett választási rendszer révén az arányosság kiiktatásával a szórvány sem támogathatja többé a tömbvidéket vagy a vegyes vidéket és fordítva sem”.

Szakértők szerint nem rontja lényegesen a magyarság képviseleti esélyeit az új választási törvény
2012. május 23. – Krónika
Nem rontja lényegesen a romániai magyarság parlamenti képviseletének esélyeit a kedden elfogadott román választási törvény – véli Székely István Gergő politológus, a kolozsvári Országos Kisebbségkutató Intézet munkatársa.

A legrosszabból egy elfogadhatót
2012. május 23. – Irházi János – Nyugati Jelen
„A magyarság számára nem a legtökéletesebb megoldás, mert mégsem biztosít arányos képviseletet a törvényhozásban, de a legrosszabból sikerült kihoznunk egy elfogadhatót” – sommázta a módosított választási törvényt a Nyugati Jelennek Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei képviselője.

Magyar képviselőt hozhat Temesnek a módosult választási törvény!
2012. május 23. – Pataki Zoltán – Nyugati Jelen
Amennyiben a kedden módosult választási törvény szerint bonyolítják le az őszi parlamenti választásokat, képviselői mandátumhoz juthat az RMDSZ Temes megyei jelöltje is. Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke a Nyugati Jelennek elmondta: a 2012-es népszámlálás eredményei még nem hivatalosak, ezért nagy valószínűséggel a 2002-es népszámlálási eredményeket veszik figyelembe, amikor az új választási törvényt alkalmazzák.

Toró: Frunda György paktumot kötött Dorin Floreával
2012. május 23. – Krónika
Érthetetlen, ám egyáltalán nem meglepő az EMNP vezetői számára, hogy a polgármesteri székért folytatott harcban négy hónap alatt Frunda György, az RMDSZ jelöltje miért alakult át Smaranda Enache támogatójából vetélytársává. Toró T. Tibor, az alakulat elnöke szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján utalt arra az interjúra, amit az RMDSZ szenátora a tulajdonában levő Gaga Rádiónak adott az elmúlt év novemberében.

Kirúgnák a magyarokat – Erősödőben a román nacionalizmus
2012. május 23. – Székely Hirmondó/Erdély Ma
Hétfőn a szenátusban vita nélkül átment az a munkatörvénykönyvről szóló módosítás, amely a románul nem tudó, illetve az állam nyelvén beszélni nem akaró közalkalmazottak elbocsátásáról rendelkezik. A munkáltató sem úszná meg szárazon, ellene büntetőeljárás indulhatna, ha feljelentést tesznek az ügyben. Az Erdély Ma által megkérdezett RMDSZ-es politikusok véleménye szerint ez nem más, mint a „magyar kártya” választások előtti kijátszása, hiszen ezzel mindig lehet szavazatokat szerezni.

Lukács Csaba: Ennyi magyarellenes intézkedést még a Ceausescu-korszakban sem hoztak
2012. május 23. – M1/Erdély Ma
Bízunk abban, hogy a román államvasutak is meggyőzhető, hiszen Európában az áruk és az emberek szabad áramlása biztosított, és ez egy halott író esetében is alapvető emberi jog – jelentette ki Lukács Csaba, Nyírő József újratemetésének koordinátora az m1 Ma reggel című műsorában. Még a legsötétebb Ceausescu-korszakban sem született egy időegység alatt annyi magyarellenes intézkedés, mint amennyit a mostani kormány hozott – szögezte le.

Frunda Nyírő újratemetése ellen
2012. május 23. – Magyar Hírlap/Erdély Ma
Nyíltan felvállalták az RMDSZ politikusai, hogy azonosulnak Románia kormányának elképzeléseivel. A Victor Ponta vezette kabinet ellenzi Nyirő József székely író székelyudvarhelyi újratemetését. Hétfő este Frunda György RMDSZ-es szenátor és Marosvásárhely RMDSZ-es polgármesterjelöltje az újratemetés kapcsán kifejtette: „Nyirőnek rendkívül szép regényei vannak. Ezért nem lehet kitörölni az emberek emlékezetéből. Az a tény, hogy fasiszta volt, az egészen más kérdés”.

Pártnevek magyarul a szavazólapokon?
2012. május 23. – Simon Virág – szekelyhon.ro
Törvénytelen, hogy az MPP és az EMNP nevének rövidítése magyarul került fel a Maros megyei szavazólapmintára – nyilatkozta sajtótájékoztatón Cornel Briscaru polgármesterjelölt, aki a tévedésért a tiszavirág életű prefektust, Valentin Bretfelean tette felelőssé.

Meghurcolják az EMNP támogatóit
2012. május 23. – Fancsali Attila – szekelyhon.ro
A kampány előtt, de annak kezdete után is tovább folytatódott az EMNP támogatóinak megfélemlítése, meghurcoltatása. Toró T. Tibor pártelnök szerint Szatmár, Beszterce-Naszód és Szeben megyékben továbbra is zaklatják a szimpatizánsaikat.

Liturgikus együttlét az újratemetés helyett?
2012. május 23. – Simon Eszter – szekelyhon.ro
Annak függvényében, hogy Nyírő József hamvait a Boldogasszony-zarándokvonattal vagy egyáltalán nem szállítják Gyergyószentmiklósra, majd Csíkszeredába, a Székelyudvarhelyért Alapítvány két változatot dolgozott ki az udvarhelyi szertartás lebonyolítására.

Kegyeletgyalázás
2012. május 24. – Krónika
Benkő Levente szerint “iszonyú zavar és rosszindulat kavarog Nyírő József hamvainak itthoni örök nyugalomra helyezése körül, mert nyilvánvaló, hogy a magyar nyelvterületen tisztelt és szeretett író újratemetéséhez jócskán eltúlzott körítést terveztek a szervezők. Hogy azt nemondjam: a kegyeletadásból politikai tőkét is kovácsolnának maguknak, ami így egyenesen kegyelet-, sőt halottgyalázás”.

Panaszfal az EMNP-től
2012. május 24. – Krónika
Virtuális panaszfalat hozott létre az EMNP Kolozs megyei szervezete, a választópolgárok telefonon jelenthetik be az általuk észlelt kampánysértéseket. Ennek az az oka, mondták, hogy az EMNP jelöltjeit a megye számos településén állásuk elvesztésével fenyegették meg, elsősorban közalkalmazottakat, tanárokat igyekeztek megfélemlíteni – közölte Soós Sándor Kolozs megyei kampányfőnök.

EMNP-MPP: közösségfejlesztő megyei problématérkép
2012. május 24. – Szabadság
A megyei úthálózat európai színvonalú feljavítása, a turizmus jövedelmezővé fejlesztése, a családi gazdaságok támogatása, a magyar tannyelvű vidéki oktatás gondjainak orvoslása, a magyar népesség megélhetőségi lehetőségeinek javítása szerepel a Kolozs megyei problématérképen, amelyet az EMNP és az MPP választási koalíciójának tanácselnökjelöltje, Csép Sándor, valamint Szász Péter, Soós Sándor és Simon Csaba koalíciós tanácsosjelölt vázolt a tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatón.

Antal szerint aberráció a nyelvrendőrség
2012. május 24. – Rákosi Katalin – szekelyhon.ro
Antal Árpád szerint aberráció az a szenátus által nemrég elfogadott törvénytervezet, amely a munkaszerződés felbontásával büntetné azokat a közalkalmazottak, akik nem tudnak vagy nem akarnak románul beszélni a munkahelyükön. A sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke abban bízik, hogy a kezdeményezést nem szavazza meg a képviselőház.

MPP: akadályozza a kampányt az RMDSZ
2012. május 24. – Krónika
Az RMDSZ részéről csak jelszó a tiszta kampány, hiszen a szövetség választott tisztségviselői több háromszéki településen akadályozzák az MPP kampányát, jelentette ki Kulcsár Terza József megyei elnök.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria