Home » Sajtóanyagok » Sajtószemlék » 2012. május 31.

2012. május 31.

Az EPP programja külön fejezetben foglalkozik a kisebbségi jogokkal
2012. május 30. – transindex.ro
Kelemen Hunor és Markó Béla Wilfried Martensszel, az Európai Néppárt elnökével találkoztak Bukarestben. „Aggódom az erdélyi magyar közösség megosztására irányuló törekvések miatt, ennek érdekében párbeszédet kezdeményezek Magyarország vezető pártjával” – nyilatkozta az Európai Néppárt elnöke a találkozót követően. Idén ősszel Bukarestben kerül sor az Európai Néppárt kongresszusára, amelyet az RMDSZ és a PDL közösen szervez. A tisztújító kongresszuson elfogadják a párt új alapprogramját, amelyben az RMDSZ javaslatára külön fejezetben tárgyalják a nemzeti kisebbségek jogállását.

Néhány órát állt a Kolozsvár határában felszerelt négynyelvű tábla
2012. május 30. – Krónika
Pár órával a felszerelése után ismeretlenek eltávolították a Kolozsvár határába kitett román-magyar-cigány-német nyelvű táblát. A feliratot egy kereskedelmi reklámfelületre helyeztette el választási hirdetésként az EMNP.

Büntetőfeljelentést tesz az EMNP a négynyelvű táblája eltávolítása miatt
2012. május 30. – transindex.ro
Büntetőfeljelentést tesz a kolozsvári ügyészségen az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezete a szászfenesi polgármesteri hivatal ellen, amiért az jogtalanul távolíttatta el a Néppárt kolozsvári szervezete által három órával korábban felszerelt és felavatott többnyelvű reklámpannót – jelentette be Gergely Balázs, a Néppárt kolozsvári szervezetének polgármesterjelöltje.

Ponta: visszatérhet a kétfordulós választás
2012. május 30. – Krónika
Négy év múlva visszatérhet a kétfordulós választási rendszer az önkormányzati választásokon – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök kedden este. Prima TV kereskedelmi televízióban nyilatkozva kifejtette: az idei választások előtti felmérések azt jelzik, hogy a jelenleg tisztségben levő jelöltek mintegy tíz-húsz százalékos előnyben vannak a többi jelölttel szemben, ami nem korrekt.

Nyírő-ügy: Borboly Csaba levélben fordult Hargita megye prefektusához
2012. május 30. – transindex.ro
Hivatalos levélben fordult Cristina Augusta Urzică prefektushoz Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Borboly kéri a prefektust, hogy a vizsgálattól álljon el, és tájékoztassa a kormányfőt arról, amit ő is tud egyébként, hogy Nyírő József esetében nem állnak fenn azok a jogszabályi feltételek, amelyek tiltanák a helyi tanácsoknak, hogy utcákat, tereket, illetve iskolákat vagy más intézményeket nevezzenek el róla.

Borbély: Gyergyószentmiklósnak felelős városvezetésre van szüksége!
2012. május 30. – transindex.ro
„Gyergyószentmiklós jelenlegi vezetőségének minden eszköz a rendelkezésére állt a város fejlesztéséhez, mégsem történt látványos fejlődés” – jelentette ki Borbély László. Az RMDSZ politikai alelnöke szerdán az RMDSZ polgármester-jelöltjeivel és tanácsos-jelöltjeivel tanácskozott, ezt követően összegezte az elmúlt időszakot. Az alelnök az új választási törvény kapcsán elmondta, az új jogszabály lényegében elismeri a magyarság kollektív jogait azáltal, hogy minden választási körzetben, ahol a magyarság aránya meghaladja a hét százalékot, automatikusan parlamenti képviselethez jut, függetlenül attól, hogy az adott körzetben ki nyerte el a szavazatok relatív többségét.

Kormányon kívüli veszélyek
2012. május 30. – Erdély Tv/Erdély Ma
A romániai magyar közösség számára kiemelkedő fontossággal bírnak az önkormányzati választások, hiszen most fog eldőlni, hogy a magyar emberek bele tudnak-e szólni a döntésekbe, vagy a fejük fölöt fognak dönteni mások, jelentette ki Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. A szlovákiai példa igazolta azt, hogy a történelem visszafordítható, és hogy a kisebbségi jogokat egyik pillanatról a másikra el tudják venni.

Sepsiszentgyörgy polgármestere a kormány magyarellenességéről
2012. május 30. – Duna Tv/Erdély Ma
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a Duna Tv-nek kifejtette: “Erdélyben a politikai megosztottság mögött nem elsősorban ideológiai okok vannak, hanem sokkal inkább személyi jellegű konfliktusok, tehát én bízom benne, hogy egy új politikai generáció majd ezeket a személyi konfliktusokat fel tudja oldani és meg tudjuk teremteni azt az egységet, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy a magyar érdeket eredményesen tudjuk képviselni”.

A nemzet hullái
2012. május 30. – Parászka Boróka – manna.ro
Parászka Boróka a Nyirő-ügy kapcsán arról ír, hogy “a bűn az, hogy a magyar kormány a magyar nemzeti kultúra nevében felszámolja a kultúrát. A kisajátítás után kioltja a kánonokat, semmissé nyilvánítja azokat. Nyirő József nem szerzőként érdemelte ki az újratemetést. Nem forgatókönyvíróként vált újra érdekessé, kérdésessé és kérdezhetővé. Nyirő József nyilas propagandistaként egy politikai árucsomag védjegyeként került forgalomba.”

Öt jelölt egy színpadon – közös beszélgetést kezdeményez Smaranda Enache
2012. május 30. – Hajnal Csilla – szekelyhon.ro
Közös, nyilvános pódiumbeszélgetést kezdeményez Smaranda Enache, a Pro Európa Liga (PEL) társelnöke, Marosvásárhely független polgármesterjelöltje a város polgármesteri tisztségét megpályázó jelöltekkel.

Megjelölnék a románok a székelyekkel, erőszakkal építetett ortodox templomok helyét
2012. május 30. – Bíró Blanka – szekelyhon.ro
Az erőszakkal építetett román templomok helyét akarja megjelölni a magyarellenességéről elhíresült Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Fóruma. A sepsiszentgyörgyi székhelyű román civil szervezet azt tervezi, hogy visszaépítteti vagy valamilyen emlékművel megjelöli azoknak az ortodox és görög katolikus templomoknak a helyét, amelyeket a második bécsi döntés után leromboltak.

Sokrétű programmal készül Bunta
2012. május 30. – Kovács Eszter – szekelyhon.ro
Bunta Levente székelyudvarhelyi RMDSZ-es polgármesterjelölt május 30-án ismertette részletes kampányprogramját. A jelenlegi városvezető kiemelte: az elmúlt négy évben bebizonyított, hogy a jelenlegi városvezetés képes milliós nagyságrendű pályázati alapokat lehívni Székelyudvarhelyre.

Az erdélyi magyar autonómiatörekvésekről tárgyalt a KMKF regionális önkormányzati munkacsoportja
2012. május 30. – kolozsvaros.roErdély Ma
Nehezen érhetünk el eredményeket az erdélyi magyarság autonómia-törekvéseiben, hogyha közösségünk politikai képviselet nélkül marad – fogalmazott Kovács Péter Budapesten a KMKF regionális önkormányzati munkacsoportjának ülésén. Az RMDSZ főtitkára elmondta: Magyarországon is tudomásul kell venni, hogy a mostani önkormányzati és az őszi parlamenti választások eredménye kihatással lesz a magyar közösség érdekérvényesítésére.

Resicabányán az óvodai karaván
2012. május 30. – Nyugati Jelen
2012 a külhoni magyar óvodák éve. Resicabányán az egy éve indult hosszúprogramú magyar óvodába látogatott az a lelkes csapat, mely a Nemzetpolitikai Államtitkárság megbízásából keresi fel a Kárpát-medencei magyar óvodákat.

Borboly: nem vagyunk utolsók
2012. május 30. – Kozán István – szekelyhon.ro
A versenypártok által terjesztett híresztelésekre reagált Borboly Csaba, Hargita megye RMDSZ-es tanácselnökjelöltje szerdai sajtótájékoztatóján, ahol szakember bevonásával a megye gazdasági helyzetképéről számolt be.

Nacionalista és xenofób megnyilvánulások Vajdahunyadon
2012. május 30. – Gáspár-Barra Réka – Nyugati Jelen
Egyre szélesebb kört érintő magyarellenes kampánnyá duzzadt Vajdahunyadon a Bende Barna, független magyar polgármesterjelölt ellen indított politikai lejáratás. Az utóbbi napokban az utcákon, köztereken osztott szórólapokon, de tévéadón, internetes portálon is durva nacionalista megnyilvánulások tapasztalhatók.

Smaranda Enache: kamu a sárdobálás
2012. május 31. – Krónika
Az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) közötti „cinkosságokra” hívta fel a figyelmet tegnap Smaranda Enache marosvásárhelyi független polgármesterjelölt. A Pro Europa Liga társelnöke szerint a jelenlegi városvezető, Dorin Florea és legesélyesebbnek tartott kihívója, Frunda György közötti sárdobálás csak a választók szemfényvesztését szolgálja.

Bombariadó és megvezetett választók
2012. május 31. – Krónika
Bezárt kultúrotthonok, letépett plakátok, bombariadó, megfenyegetett jelöltek és lakosok – csak néhány azokból a panaszokból, amelyekről beszámolt a tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatón Csomortányi István, az EMNP partiumi szervezési igazgatója, Rhédey Emília, az EMNP székelyhídi polgármesterjelöltje, valamint Adorján Géza, az alakulat vedresábrányi polgármesterjelöltje.

IRES: Ilie Bolojan lehet a befutó
2012. május 31. – Krónika
Jelentős fölénnyel nyerheti a váradi helyhatósági választást Ilie Bolojan jelenlegi polgármester – derül ki a Digi24 országos hírcsatorna által az IRES-től megrendelt reprezentatív felmérésből. Az adatok szerint az USL jelöltjében a váradiak 72 százaléka bízik. Cseke Attila esetében ez az arány 24 százalékos, harmadik a sorban Mihai Groza demokrata párti jelölt 16 százalékkal.

Nem háborús bűnös, de náci
2012. május 31. - Szőcs Levente - Népszabadság
A washingtoni Holokauszt Múzeum nemzetközi levéltárak programjának igazgatója nyilatkozott a Népszabadságnak Nyirő József újratemetésével kapcsolatban. Szerinte a kormányzat által végrehajtott sorozatba illeszkedik, amely a Horthy Miklóshoz hasonló „kultúremberek” rehabilitálását célozza. Kiemelte, hogy bár Nyirőt nem ítélték el, náci eszméket vallott és hirdetett, valamint részt vett a Szálasi vezette törvényhozó munkában.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria