2012. március 2.
2012. március 1. – Krónika
Civil szervezetek támogatásával indul polgármesterjelöltként a marosvásárhelyi helyhatósági választásokon Smaranda Enache. A Pro Europa Liga jogvédő szervezet társelnöke politikai alakulatok támogatását is megpróbálja megszerezni. Szerinte az RMDSZ téved, ha az egységes magyar jelölt indítását erőlteti, mivel Marosvásárhely igazgatásának nem a megosztásra, hanem az etnikumközi szolidaritásra kellene alapulnia.
2012. március 1. – Krónika
Elhárult az akadály Szerbia európai uniós tagjelöltté nyilvánítása elől, miután a balkáni ország és Románia képviselői csütörtökön ellátták kézjegyükkel azt a kétoldalú kisebbségvédelmi egyezményt, amelynek aláírásától Bukarest függővé tette a tagjelölti státus megadásának támogatását.
2012. március 1. – Krónika
Dávid László rektor szerint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem okkal igényel román költségvetési támogatást, hiszen olyan közfeladatokat lát el, amelyek az államra hárulnának. „A csíkszeredai és marosvásárhelyi műszaki képzés beindításával a Sapientia átvállalta a román állam kötelezettségét” – hangsúlyozta Dávid László.
2012. március 1. – transindex.ro
Túlzás a csatlakozási menetrendjének akadályoztatásáról beszélni akkor, amikor Szerbia tagjelölti státusának megadását az országban élő kisebbségek jogainak betartásától teszi függővé a román külügyminisztérium - jelentette ki Winkler Gyula.
2012. március 1. – transindex.ro
Édler András György háromszéki RMDSZ-es parlamenti képviselő a cégbírósághoz fordult, mert lakossági visszajelzés alapján arról értesült, hogy a Kovászna megyei cégbíróságnál akadályba ütköztek akkor, amikor egy magyar nyelvű, magyar ékezeteket is tartalmazó cégnevet próbáltak lefoglalni, cégalapítás céljából.
2012. március 1. – Erdély Ma/Sepsi Rádió
„Nem hiszem, hogy az RMDSZ kilép a kormányból, még akkor sem, ha nem rendeződik a marosvásárhelyi egyetem magyar tagozatának ügye” – véli Marius Obreja. A Nemzeti Liberális Párt Kovászna megyei szervezetének elnöke szerint az elmúlt évi kongresszus lett volna jó alkalom az RMDSZ számára, hogy kilépjen a kormányból.
2012. március 1. – Medgyesi Ádám – Erdély Ma/kitekintő.hu
Az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulásával új fejezet nyílik az erdélyi magyar politikában, éles versenyhelyzet alakulhat ki, melyet okosan használva kamatoztathatnak a Romániában élő magyarok, a fegyvercsörtetés, valamint a minimális együttműködés hiánya azonban komoly veszélyeket rejt magában.
2012. március 1. – Erdély Ma/MTI
László Attila, Kolozsvár alpolgármestere szerint nem veszélyezteti a kolozsvári műemlékek ötnyelvű feliratozását az a vita, amely a városi önkormányzati testületben alakult ki a téma kapcsán.
2012. március 1. – Erdély Ma/Mediatica.ro
A Pro Európa Liga elnöke kijelentette: nem ért egyet azokkal, akik egységes román vagy egységes magyar jelöltben gondolkodnak. Azok támogatásában bízik, akik európai gondolkodású, polgári szellemiségű, demokrata, a pluralizmus elveit tiszteletben tartó városvezetőt szeretnének, függetlenül attól, hogy magyar-e vagy román. Ennek Erdély
megfelelően nem is fogadná el, hogy a marosvásárhelyi magyarság jelöltjeként emlegessék.
2012. március 1. – transindex.ro
Az újabb csángóföldi lemondások kapcsán a Transindex Burus Siklódi Botonddal, az RMPSZ elnökével és Figula Olimpiu kinevezett válságmenedzserrel is interjút készített.
2012. március 1. – Szőke Mária – Erdély Ma/Reggeli Újság
Mintegy száz érdeklődőt vonzott kedd délután az a találkozó, amelynek során Nagyváradon is megalakult a Magyar Állampolgárok Klubja az EMNT kezdeményezésére.
2012. március 1. – Hajnal Csilla – szekelyhon.ro
Már eleve vesztesei a történelemnek azok, akik a Ceauseşcu-féle asszimilációs politikát folytatnák, őket pedig nem kell támogatni ebben – jelentette ki Smaranda Enache, a Pro Európa Liga (PEL) társelnöke a MOGYE-n kialakult helyzettel kapcsolatban. Az emberjogvédő szervezet kiáll az egyetem magyar tagozatának létrejötte mellett.
2012. március 1. – Bíró Blanka – szekelyhon.ro
Névelemzéssel állapította meg Dan Voiculescu ügyvédje, hogy milyen nemzetiségű alkalmazottak dolgoznak a sepsiszentgyörgyi városházán. A Konzervatív Párt alapító elnöke a diszkriminációellenes tanácsnál jelentette fel Antal Árpád polgármestert, azzal az érveléssel, hogy csak magyarok dolgoznak a polgármesteri hivatalban.
2012. március 1. – Bíró Blanka – szekelyhon.ro
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester elmondta, a román tanácstagok felvetették, hogy a városnak az ortodox egyházat is támogatnia kellene. Az ortodox egyház pert indított a Lábas Ház és a mellette levő tömbházak területéért. Az elöljáró szerint amíg nem épül ki a bizalmi kapcsolat, az ortodox egyház nem várhat támogatást az önkormányzattól.
2012. március 1. – Bíró Blanka – szekelyhon.ro, Krónika
A háromszéki Köröspatakon megyezett az RMDSZ és az MPP: közösen támogatják Kisgyörgy Sándort a szövetség polgármesterjelöltjét. A polgári párt Kovászna megyei vezetése nem bólintott rá az egyezségre.
2012. március 2. – Nagy Orsolya – Krónika
Megérett az idő, hogy a nagyváradi kétnyelvű utcanévtáblák ügyéért tárgyalóasztalhoz üljön az RMDSZ-szel az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – jelentette ki Csomortányi István, az EMNP partiumi szervezési igazgatója. A politikus a váradi helyi önkormányzati testület egy nappal korábbi ülésén történtekre reflektált.
2012. március 2. – Krónika
A csíksomlyói búcsú védettséget kapna, azaz senki nem szüntethetné meg, hatalmi eszközzel sem, amennyiben felkerülne az UNESCO szellemi világörökség listájára – hangzott el az ügyben szerdán tartott csíkszeredai találkozón.
Kodolányi–EMTE együttműködés
2012. március 2. – Krónika
Közös oktatási, kutatási és kulturális projekteket indít, oktatási és kutatási céllal cserelátogatásokat s szakmai gyakorlatokat szervez a Kodolányi János Főiskola és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a Székesfehérváron aláírt együttműködési megállapodás értelmében.
2012. március 2. – Cseke Péter Tamás – Új Magyar Szó
Egy kolozsvári magyar jogász is versenybe száll az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) alelnöki tisztségéért. Lovász Miklós korábban az RMDSZ parlamenti szakértője, később Nagy Zsolt távközlési miniszter tanácsosa is volt, jelenleg a Környezetvédelmi Őrség bukaresti regionális főbiztosa.
2012. március 2. – Új Magyar Szó
Elégedetten nyugtázta Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, hogy az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Szakbizottsága Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselők módosítási javaslataival együtt fogadta el szerda este az európai felsőoktatás jövőjéről szóló jelentést, amelyet Tőkés László EP-képviselő terjesztett a testület elé. Emlékeztetett arra, hogy Tőkés kifelejtette a jelentésének eredeti változatából a kisebbségi jogokat.
2012. március 2. – Salamon Márton László – Új Magyar Szó
A szerző szerint Románia „konjunkturális megfontolásból hirtelen beállt az európai nemzeti kisebbségek jogaiért síkraszállók sorába”. Salamon Márton László hozzáteszi: „az is megtörténhet, hogy Bukarest hirtelen olyan elvárásokkal szembesül Brüsszel felől saját problémás kisebbségeit illetően – mint amilyenek például „Románia magyar vlachjai”, a Erdély
csángók –, amelyeket teljesíteni aligha akaródzik majd”.
2012. március 2. – Rostás Szabolcs – Krónika
A megítélt összegekhez képest évről évre kevesebb pénzt oszt ki nyílt pályázaton az RMDSZ és a Communitas Alapítvány a román költségvetési támogatásból. Kovács Péter főtitkár szerint a szövetség döntése, hogy mennyit pályáztat meg nyilvánosan a „saját költségvetéséből”.
Képgalériák
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27.
Videógaléria