2012. március 21.
Martonyi: Magyarország stratégiai szövetségesének tekinti Romániát
2012. március 20. – Krónika
Magyarország stratégiai szövetségesének tekinti Romániát – mondta Martonyi János külügyminiszter kedden Bukarestben, miután román kollégájával, Cristian Diaconescuval folytatott megbeszélést. „Sokan érezzük úgy, hogy a magyar-román kapcsolatok talán a két modern állam fennállása óta soha nem voltak olyan jók, mint most” – fogalmazott a magyar diplomácia vezetője.
Martonyi: Magyarország nem szól bele az erdélyi pártok versenyébe
2012. március 20. – MTI/Erdély Ma
Magyarország nem szól bele az erdélyi magyar pártok választási versenyébe – jelentette ki Martonyi János kedden Bukarestben, miután találkozott Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével.
Beiktatták tisztségükbe a BBTE magyar rektorhelyetteseit
2012. március 20. – Krónika
A magyar tagozat vezetőjének választott Soós Anna kedd reggel vette át a hivatalt és a teendőket Magyari Tivadar szociológus egyetemi docenstől. A BBTE szenátusa hétfőn délután erősítette meg a rektorhelyettesi tisztségben Soós Anna matematikus egyetemi docenst és Nagy László fizikusprofesszort.
Ráduly Róbert ismét indul Csíkszeredáért
2012. március 20. – transindex.ro
A Transindexnek adott interjúban Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester arról beszélt, hogy „decemberben jutottam el magamban ahhoz az elhatározáshoz, hogy nem indulok újabb mandátumért. Azonban elég hamar meg kellett tapasztalnom azt, hogy sem az RMDSZ, sem a két alpolgármester-kolléga, sem az önkormányzat húzóemberei, sem a város, de még a családom sincs felkészülve arra, hogy visszalépjek.”
Illegális matricázásba kezdett az RMDSZ
2012. március 20. – Krónika
Több mint tízezer matricán hirdeti eredményeit az RMDSZ, az öntapadókat a következő napokban ragasztják ki Erdély-szerte. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára kedden bejelentette: a szövetség által „országos, megyei és helyi szinten, a kormányban, a Parlamentben, az önkormányzatokban folyamatosan ér el kiemelkedő eredményeket” hirdető több mint tízezer matricát a következő napokban ragasztják ki erdélyi településeken.
Egymás egyházi közösségeit támogatja a magyar és a román egyházügyi kormányzat
2012. március 20. – transindex.ro
Viszonossági alapon támogatja egymás egyházi közösségeit a magyar és a román egyházügyi kormányzat - mondta az MTI-nek Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil ügyekért felelős államtitkára, miután hétfőn román egyházi és kormányzati vezetőkkel találkozott Bukarestben.
Végre kikerülhettek a többnyelvű táblák Temesvár bejárataihoz
2012. március 20. – Kossuth Rádió/Erdély Ma
Aki Temesvárra látogat a város közúti bejáratainál már a román nyelvű helységnévtábla mellett a város német, magyar és szerb elnevezését is olvashatja. Az RMDSZ több mint 10 évvel ezelőtt kezdeményezte a nemzetiségére, sokszínűségére büszke város többnyelvű helységnévtábláinak elhelyezését. Akkor azonban a városi képviselőtestület leszavazta a javaslatot.
Magyar Örökség-díj a Teleki Tékának
2012. március 20. – Szász Cs. Emese – szekelyhon.ro
Magyar Örökség-díjat kap március 24-én a Teleki Téka. A díj azoknak az intézményeknek, csoportoknak adható, amelyek/akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.
Székely szerint a nagyvárosi szórványközösségek támogatása prioritást kell élvezzen
2012. március 20. – transindex.ro
„A tavalyi népszámlálás részeredményei bebizonyították azt, hogy amikor szórványról beszélünk, a gond elsősorban a nagyvárosok lakótelepein van, ugyanis Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely lakótelepein több fiatal kerül nyelv- és identitásváltás küszöbére, mint ahányan a hagyományos, dél-erdélyi szórványközösségekben” – nyilatkozta Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese kedden Budapesten az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézete által szervezett konferencián.
Visszaéltek az akadémikus nevével
2012. március 20. – Kovács Eszter – szekelyhon.ro
Díszvendégként és fővédnökként szerepelt Vizi E. Szilveszter, az MTA volt elnöke a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által rendezett konferencia programfüzetében, a professzor azonban nem vett részt az eseményen. Az MPP szerint előre lehetett tudni, hogy az akadémikus nem fog eljönni, a nevével visszaéltek.
Szélmalomharc a magyar iskolákért
2012. március 21. – Krónika, Új
Az idén is szélmalomharcot vívnak a segesvári és dicsőszentmártoni kis magyar közösségek az oktatási törvény által szavatolt önálló magyar iskola létrehozása érdekében. Mindkét Maros megyei városban komoly ellenállást tanúsítanak a román nemzetiségű pedagógusok és az önkormányzati vezetők, ráadásul Dumitru Matei főtanfelügyelő is elutasítóan kezeli a kisebbségi iskolaügyet.
Matricásdi
2012. március 21. – Páva Adorján – Krónika
A Krónika vezércikkében Páva Adorján kifejti: „A 2012-es választások az erőviszonyok felmérésére szolgálnak, de még ezek előtt nagyon sok múlhat azon, hogy az RMDSZ mennyire hajlandó tárgyalópartnerként kezelni a most még jóval erőtlenebb ellenlábasait. Mindenesetre a szövetség által tegnap elhamarkodottan, törvénytelenül elindított matricaragasztási akció kétségbeesett önfényezésnek tűnik. A kapkodás pedig jó esetben annak tudható be, hogy az RMDSZ is érzi, vészesen terebélyesedik a támadható felülete”.
Negyvenezer lej a magyar napokra
2012. március 21. – Kiss Előd-Gergely – Krónika
Negyvenezer lejjel támogatja a kolozsvári önkormányzat a Kolozsvári Magyar Napokat a Kincses Kolozsvár Alapítványon keresztül. Molnos Lajos RMDSZ-es tanácsos, a kulturális bizottság elnöke a Krónikának elmondta: a magyar civil szervezetek a kolozsvári magyarság számarányánál lényegesen többet kaptak a mintegy 1,9 millió lejes keretösszegből, több mint húsz százalékát a teljes keretnek, és ugyanez a helyzet a magyar történelmi egyházak esetében is.
Újabb közvita a MOGYE-ról – A prefektus etnikai feszültségkeltésről beszél
2012. március 20. – Mózes Edith – Népújság/Erdély Ma
A Frăţia Szakszervezeti Szövetség hirdetett tegnapra közvitát az orvosi egyetem ügyében. A Társadalmi Párbeszéd Bizottságnak a prefektúra gyűlésterme adott helyet. A teremben alig húsz személy jelent meg, a szakszervezetek képviselői, a dekoncentrált intézmények alárendeltségébe tartozó intézmények vezetői és újságírók voltak jelen.
Továbbra sem kell a magyar nyelvű tábla
2012. március 21. – Szabadság
Bár a Szamosfalváért Egyesületnek a városházával való együttműködési tervezetével egyidőben nyújtották be, az említettel ellentétben mégsem került a tegnapi városi tanácsülés napirendi pontjai közé a többnyelvű tájékoztató táblák kihelyezéséről szóló, az RMDSZ által kezdeményezett határozattervezet – tudta meg a Szabadság Csoma Botond tanácsostól. Az RMDSZ már Sorin Apostu idejében is tárgyalt a kolozsvári emlékművek négynyelvű táblával való ellátásáról, amely a multikulturalitás gyakorlatba ültetését szorgalmazza – tette hozzá Csoma.