2012. március 6.
2012. március 5. – bumm.sk
Cáfolta az RMDSZ elnöke, hogy a szövetség képviseletében valaki tárgyalásokat folytatott volna Pozsonyban a Híd-Most párttal. „Dénes P. Istvánnak nem volt mandátuma az RMDSZ-t képviselni, az RMDSZ-t elkötelezni, az RMDSZ nevében nyilatkozni” - jelentette ki Kelemen Hunor.
2012. március 5. – transindex.ro
A hétfői kormánykoalíciós egyeztetés hosszasra sikerült, ezért kedden 16 órától újból összehívják a koalíciós ülést, napirenden egyetlen téma szerepel: a PDL és az RMDSZ vezetői a MOGYE ügyének rendezését szolgáló kormányhatározat szövegéről egyeztetnek – értesítették a Transindexet kormányzati források.
2012. március 5. – Erdély Ma/MTI
Ismét tüntettek hétfőn az önálló magyar tagozat megalakulása ellen a MOGYE román diákjai – közölte a román Agerpres hírügynökség.
2012. március 5. – Krónika
Késéssel kezdődhetett el hétfőn az iskolai előkészítő osztályba való beiratkozás, mivel az oktatási minisztérium informatikai rendszere megbénult egy meghibásodás miatt. A tanügyminiszter vizsgálatot rendelt el az ügyben.
2012. március 5. – transindex.ro
Az MPP minden olyan településen, ahol a választás szabadságának biztosítása nem veszélyezteti a magyar érdek képviseletét saját jelöltet és listát állít - írják közleményükben a polgáriak. A dokumentum szerint az interetnikus környezetben az MPP a megegyezést szorgalmazza, elsősorban az EMNP-vel képzeli el az összefogást.
2012. március 5. – Erdély Ma/Székely Hírmondó
Pénteken az RMDSZ területi szervezetének sepsiszentgyörgyi székhelye elől indultak útnak az Építjük Háromszéket Ifjúsági Karaván fiataljai. Ebben a hónapban húsz háromszéki településre látogatnak el, elsőként Orbaiszéket keresték fel. Az RMDSZ felkérésére a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) kezdeményezésének célja, hogy száz fiatalt juttassanak a júniusban sora kerülő önkormányzati választásokon a helyi tanácsokba.
2012. március 5. – transindex.ro
Buta, tájékozatlan és rosszindulatú Kovács Péter RMDSZ-es pártfőtitkár minapi nyilatkozata, amellyel Tőkés László Az európai felsőoktatás modernizálása című jelentését és a jelentéstevőt támadta – nyilatkozta Szilágyi Zsolt.
2012. március 5. – Erdély Ma/Sepsi Rádió
A Sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központ lezárta a 6000-dik honosítási kérelmet, közölte a központ vezetősége.
2012. március 5. – manna.ro
A kommunizmusban előszeretettel alkalmazott módszerhez tértek vissza Kolozsváron a szülők, hogy gyermekük annak az iskolának az előkészítő, illetve első osztályába járhasson, ahová ők szeretnék. Hogy biztosra menjenek abban, hogy gyermekük az általuk és nem a tanfelügyelőségek által kiválasztott iskolában tanul majd, a barátok, ismerősök segítségével lakhelyet változtattak. Papíron, ideiglenes tartózkodási engedéllyel.
2012. március 5. – Fancsali Attila – szekelyhon.ro
Két hónap kellett ahhoz, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal átküldje a Maros Megyei Kormánybiztosi Hivatalhoz tartozó megyei névadó bizottsághoz a 2-es Számú Általános Iskola átnevezéséről szóló határozatot. Utóbbi azonban, hatáskörét túllépve, nem Bernády személyéről mondott véleményt, hanem a jogi procedúrát kifogásolta.
2012. március 5. – Kozán István – szekelyhon.ro
Független polgármesterjelöltként indulna a júniusi helyhatósági választásokon Csibi Barna, aki reméli, csíkszeredai jelölésével konkurenciát teremthet a mostani városvezetésnek. Közben az is biztossá vált, hogy az RMDSZ állóurnás előválasztásokat rendez, amelyen Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda regnáló polgármestere is megméretteti magát. Az MPP e hónap végén, az EMNP április 23-án nevezi meg polgármesterjelöltjét, illetve tanácsosjelöltjeinek névsorát.
2012. március 6. – Krónika, Új Magyar Szó
A román oktatási törvény szerint elméletileg kaphatnak állami támogatást a romániai magánegyetemek, így a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem is, Gáspárik Attila, az illetékes szaktanács magyar tagja viszont úgy véli, erre alig van esély. Gáspárik az MTI-nek nyilatkozva elismerte, hogy a törvény egyetlen ponton megemlíti a finanszírozás lehetőségét.
2012. március 6. – Nagy Orsolya – Krónika
Biró Rozália személyében esélyes lehetne a polgármesteri cím megszerzésére magyar jelölt Nagyváradon – jelentette ki Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke a hétvégén Nagyváradon megtartott választmányi ülésen.
2012. március 6. – Krónika
Kilencedik alkalommal szervezték meg a hétvégén a Mikes Kelemen Országos Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny Bákó megyei szakaszát. Az eseményen a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Burus Siklódi Botond, illetve a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) képviselői is jelen voltak, akik az oktatási program átszervezése során felmerült kérdésekről egyeztettek a pedagógusokkal, és a közlemény szerint „megnyugtató válaszokat tudtak adni a tanárok felvetéseire”.
2012. március 6. – Krónika
Vass Levente marosvásárhelyi RMDSZ-es polgármesterjelölt szerint Frunda György szenátor és neje rágalmazási kampányt indított személye ellen. „Hallottuk a rágalmak egy részét RMDSZ-es találkozókon, másik részét a jelölésem után is Frunda saját rádiójában, amikor a belső szabályainkat is felrúgva, nem a megválasztott jelöltet támogatta” – írja Facebook-bejegyzésében Vass Levente.
A MOGYE ügye
2012. március 6. – Salamon Márton László – Új Magyar Szó
Az ÚMSZ vezércikke gordiuszi csomóhoz hasonlítja a MOGYE ügyét: „ezt a gordiuszi csomót szeretné Nagy Sándorként elvágni most az RMDSZ. A bökkenő azonban az, hogy a kardot ketten tartják, s a nagyobbik kormánypártnak nem igazán akaródzik lesújtani vele. Csakhogy az RMDSZ már kilendítette a karját, ezt a lendületet pedig már nemigen lehet leállítani. A kard hamarosan lesújt, és megtörténhet, hogy a koalíciót összekötő szálakat vágja majd el.”
2012. március 6. – Szabadság
Túl későn érkezett az EMNP levele az RMDSZ-hez: február 10-i keltezésű az az okmány, amelyben az EMNP együttműködésre, együtt ünneplésre kérte a másik politikai alakulatot. Az RMDSZ február 28-án keltezett válaszában ez áll: „Időhiány miatt úgy gondoljuk, hogy már nincs idő a március 15-i ünnepség műsorának egyeztetésére és a program közös összeállítására. Mindkét szervezet valósítsa meg elképzelését úgy, mint eddig is gondolták.”
Képgalériák
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27.
Videógaléria