Home » Sajtóanyagok » Sajtószemlék » 2012. március 7.

2012. március 7.

2012. 3. 7.
Megosztás:

Kelemen: jövő kedden eldől a MOGYE magyar főtanszékének sorsa
2012. március 6. – transindex.ro
A jövő keddi kormányülésen a kormánynak el kell fogadnia a MOGYE magyar fakultásának megalakításáról szóló határozatot – jelentette ki a Transindexnek Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke elmondta: a koalíciós ülésen egy másik változat, az önálló intézetek kormányhatározat általi megalakítása is szóba került, ám a szövetség a törvény előírásainak betartását, azaz önálló fakultás (főtanszék) létrehozását kéri a koalíciós partnertől.

Szaloniki főkonzullá nevezték ki az Új Magyar Szó felelős szerkesztőjét
2012. március 6. – Krónika
A keddi kormányülésen elfogadott határozatok szerint Románia visszahívja Görögországból Dumitru Hriţuleac szaloniki főkonzult, a tisztségbe pedig Salamon Márton László, az Új Magyar Szó című bukaresti magyar napilap megbízott felelős szerkesztőjét nevezték ki.

EMNP: Gáspárik ne azt magyarázza, „mit miért nem lehet”
2012. március 6. – Krónika
Nem ismeri a törvényt Gáspárik Attila, a Felsőoktatás Finanszírozását Megállapító Bizottság (CNFIS) RMDSZ által delegált tagja – állítja az EMNP. A párt szerint Gáspárik korábbi kijelentéseivel ellentétben igenis van törvényes lehetőség arra, hogy magánegyetemek állami támogatást kapjanak.

Biró Zsolt az MPP tanácselnök-jelöltje Maros megyében
2012. március 6. – Krónika
Biró Zsolt személyében az MPP által létrehozott Polgári Koalíció tanácselnök-jelöltet indít, akit 2012 júniusától a Maros megyei önkormányzat élén szeretne látni. Az RMDSZ-es Lokodi Edit Emőke után a rádiós újságíró a második magyar nemzetiségű jelölt, aki nyilvánosságra hozza a helyhatósági választásokon való részvételi szándékát.

Átpolitizált nemzeti ünnep Nagyváradon
2012. március 6. – Krónika
Külön ünnepli március 15-ét Nagyváradon az RMDSZ és az EMNP. Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete, illetve partiumi elöljárói keddi sajtótájékoztatójukon cáfolták Kiss Sándornak, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet elnökének a helyi sajtóban tett nyilatkozatát: a politikus a Bihari Naplónak azt mondta, az EMNP-sek azzal a konkrét kéréssel keresték meg őt nemrégiben, hogy a nemzeti ünnepet külön-külön szervezze meg
a két párt.

Az országos műemlék-helyreállítási terv 30%-át magyar érdekeltségű műemlékek felújítására fordítják
2012. március 6. – transindex.ro
A Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium által a háromszéki illetve a csíki műemlékek restaurálására szánt pénzalapok felhasználásáról tárgyal Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes, miniszteri tanácsos. Hegedüs emlékeztetett arra, hogy ha 2010 előtt az országos műemlék-helyreállítási terv alapján mindössze 0,9%-ot fordítottak a minisztérium alapjaiból a magyar érdekeltségű műemlékek felújítására, mára ez az arány már elérte a 30%-ot.

Ráduly Róbert a jelöltségéről: „néhány hét múlva beszélünk”
2012. március 6. – transindex.ro
„Néhány hét múlva arról is beszélünk, ki indul, ki nem indul” – fogalmazott a Transindexnek Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester. A második polgármesteri mandátumát töltő politikust arra kérték, erősítse meg, vagy cáfolja azt a hírt, miszerint megméretkezne az RMDSZ által szervezett állóurnás előválasztáson.

Pataki Júlia lesz Románia kenyai nagykövete
2012. március 6. – transindex.ro
Pataki Júlia volt bukaresti RMDSZ-es képviselő lesz Románia kenyai nagykövete, emellett az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP), az ENSZ Habitat és további négy ország (Uganda, Ruanda, Burundi és Tanzánia) felé is ellátja az ország diplomáciai képviseletét.

Idén sem lesz valós multikulturalitás Kolozsváron
2012. március 6. – Erdély Ma/RTV kolozsvári magyaradás
Csoma Botonddal, a kolozsvári helyi tanács RMDSZ-frakciójának vezetőjével Orbán S. Katalin műsorvezető beszélgetett arról, hogy immár 2009 óta hiába kérik-követelik a multikulturalitásra vonatkozó táblák megjelenését.

A magyar nemzeti ünnephez igazítja jövő heti ülésrendjét a román képviselőház
2012. március 6. – Erdély Ma/MTI
A magyar nemzeti ünnepre való tekintettel választókerületeikben töltik március 15-i munkanapjukat a parlamenti képviselők Romániában – jelentette be kedden Nicolae Mircovici, a képviselőház állandó bürójának titkára.

Kedves Frunda és Vass gyerekek! Mars a sarokba!
2012. március 6. – Szigeti L. Péter – manna.ro
A Manna cikke a Frunda György RMDSZ-szenátor és Vass Levente polgármester-jelölt között kialakult konfliktus kapcsán arról ír, hogy: „Most döntsük el, hogy a magyar érdekképviselet indul-e a marosvásárhelyi önkormányzati választásokon, és a rendelkezésére álló nagyon rövid idő alatt fel akar-e becsülettel készülni, vagy ne röhögtessük magunkat. Nem ezt a vircsaftot érdemli a marosvásárhelyi szavazó. Különösen azért veszélyes, ami történik, mert a marosvásárhelyi pofára esés a teljes erdélyi választásokat befolyásolhatja”.

Tanácsosjelölteket állítana az UIET
2012. március 6. – Kovács Eszter – szekelyhon.ro
Az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács saját önkormányzati jelölteket állítana az RDMSZ listáján a közelgő helyhatósági választásokra. A szervezet vezetősége jövőbeli terveiről, illetve az elmúlt hétvége eseményeiről számolt be kedden a sajtó képviselőinek.

Kijárópolitika
2012. március 7. – Rostás Szabolcs – Krónika
A Krónika vezércikke szerint „az sem normális, hogy a magyar közösség jogos jussa mindig attól függjön, ki tudja-e járni az RMDSZ ott fenn, Bukarestben. És ennek az úzusnak a tarthatatlanságára az RMDSZ-nek is rá kellett döbbennie most, amikor a MOGYE ügyében a törvény előírásainak betartatását, vagyis az önálló főtanszék létrehozását kéri a koalícióban. Ahol éppen saját kijárópolitikájának vált a túszává”.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria