Home » Sajtóanyagok » Sajtószemlék » 2012. március 8.

2012. március 8.

2012. 3. 8.
Megosztás:

MOGYE-ügy: a miniszterelnök nem enged az RMDSZ „zsarolásának”
2012. március 7. – Krónika
Borbély László környezetvédelmi miniszter szerdán kijelentette: a kormánykoalícióban „mindenki egyetért” azzal, hogy a MOGYE ügyét kormányhatározattal kell rendezni. PD-L-források szerint azonban a nagyobbik kormánypártban nagy a felháborodás a szövetség által adott ultimátum miatt, a kormányfő pedig már a kisebbségi kormányzásra készül.

Újabb RMDSZ-képviselő támadja az Alkotmánybíróságon az ANI-törvényt
2012. március 7. – Krónika
Az Alkotmánybíróságon támadja meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működését szabályozó törvényt Pető Csilla Bihar megyei RMDSZ képviselő. Korábban Máté András Levente nyújtott be alkotmányossági kifogást a jogszabály ellen. Az ANI korábban mindkét politikus esetében vizsgálatot indított: Pető a lányát, Máté pedig a feleségét alkalmazta képviselői irodájában.

Az RMDSZ-be igazolt át a Kovászna megyei tanács egyik MPP-s tagja
2012. március 7. – Krónika
Azonnali hatállyal kilép az MPP közgyűlési csoportjából, és az RMDSZ-frakción belül kíván tevékenykedni a továbbiakban – jelentette be Nagy András, a polgári alakulat háromszéki ügyvezető elnöke Kovászna Megye Tanácsának rendkívüli ülésén.

Băsescu a közigazgatási átszervezést és a parlament egykamarássá alakítását sürgette
2012. március 7. – Krónika
Ismét régi vesszőparipáival, az ország közigazgatási átszervezésével és a parlament egykamarássá alakításával hozakodott elő Traian Basescu államfő, aki a parlamentben, csupán a kormánypárti honatyák előtt – mivel az ellenzék az előre hozott választások kikényszerítése érdekében parlamenti sztrájkot folytat – beszélt arról, hogy szerinte melyek az ország legfőbb prioritásai.

Ösztönző gesztus – Magyar állampolgárok lesznek kézdi-orbaiszéki katolikus papok
2012. március 7. – Erdély Ma/Székely Hirmondó
A hívek felé bátorító, ösztönző gesztusnak szánva, csoportosan kérelmezte a magyar állampolgárságot a kézdi-orbaiszéki katolikus papok egy része. A Bukarestbe utazó csapathoz Msgr. Tamás József csíkszeredai segédpüspök, Ft. Vargha Béla főesperes és Ft. Szabó József kanonok, a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom plébánosa is csatlakozott. A mintegy húszfős csapat bukaresti ügyintézését Olosz Gergely képviselő készítette elő.

MOGYE-ügy: időhúzás és tisztogatás
2012. március 7. – Szász Cs. Emese – szekelyhon.ro
Még egy hét és döntés születik: vagy felbomlik a kormánykoalíció, vagy létrejönnek a főtanszékek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Míg a politikum időhúzással, az egyetem vezetői „tisztogatással” foglalkoznak: az eddigi magyar dékánhelyettesek helyére másokat jelölt az egyetemi szenátus.

Kovács Péter és Markó Attila azonnali lemondását követeli az EMNP
2012. március 7. – Krónika
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) követeli Kovács Péter és Markó Attila lemondását vagy összes tisztségükből való felfüggesztését amiatt, hogy az RMDSZ-főtitkár és az államtitkár a bukaresti lövöldözéssel kapcsolatos sértő megjegyzéseket tettek a Facebook-on.

Nem középiskolás fokon: gondok az erdélyi egyetemek körül
2012. március 7. – Pap Szilárd István – Erdély Ma/kitekinto.hu
A magyar tannyelvű felsőoktatás helyzete borzolja a kedélyeket az erdélyi közéletben. Konfliktusokat nemcsak a különböző hiányosságok szítanak, de manapság már a nyilvánvaló előrelépések is képesek egymásnak ugrasztani a közszereplőket.

Örménymagyarok vannak. Románmagyarok lesznek?
2012. március 7. – Oborocea Mónika – manna.ro
Elég sok ponton támadható asszimilációs elméletkísérletet mutattak be kedden este a kolozsvári magyar konzulátus épületében. A kísérlet Bodó Barna politológustól, a Sapientia EMTE docensétől származik, aki a nagyközönség számára is ismertette a strukturális asszimiláció modelljét. A modell néhány pontjával a vitaesten sem Szilágy Mátyás főkonzul, sem Bakk Miklós politológus, a BBTE docense nem értett egyet.

Váltás a csángó oktatási programnál
2012. március 7. – Erdély Ma, MTI
A csángó oktatási programmal kapcsolatos feladatok ellátását Márton Attila oktatási felelős vette át – a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel egyeztetve – Figula Olimpiu eddigi programfelelőstől. Ezt Figula Olimpiu közölte szerdán az MTI-vel, a személyét ért méltatlan és egyre durvább támadásokkal indokolva a váltást.

Oklevél a magyar állampolgárság tízezredik kolozsvári igénylőjének
2012. március 8. – Szabadság
Az EMNT kolozsvári irodájában tegnap állították össze a könnyített magyar állampolgárságot igénylő tízezredik személy iratcsomóját. Szász Péter, a Demokrácia Központ igazgatója és az EMNT Kolozs megyei szervezetének alelnöke elmondta: naponta átlag 80 ember látogat el hozzájuk, és 30 személynek állítják össze az iratcsomóját.

Mestermunka
2012. március 8. – Sike Lajos – Új Magyar Szó
Sike Lajos Románia Szerbia EU-tagjelöltségéhez kötött feltétele kapcsán megjegyzi: „Akaratlanul is eszünkbe jut: bezzeg a magyar miniszterelnöknek (éppen nem balliberális volt) nem jutott eszébe kérni valamit az EU-s aláírásért Romániától. Legalább az önálló Bolyai egyetemet vagy a moldvai csángók magyar oktatását s a magyar misét. Pedig ők is érnek annyit, mint a vlachok”.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria