2012. szeptember 10.
Romániáról is vitázik a héten az Európai Parlament
2012. szeptember 10. - bruxinfo.hu
Plenáris vitát tart szerda délután az Európai Parlament a közelmúltbéli romániai eseményekről. Az EP-frakciók egy része erős párhuzamokat lát a mostani román és a közelmúltbéli magyar helyzet között, alapvetően azonban megosztottak a képviselőcsoportok az ügy kapcsán. Az Európai Parlament néppárti frakciójának nyomására vette a jövő heti plenáris ülés napirendjére az EP a Romániáról szóló plenáris vitát. A szerda délutánra tervezett egyórás vitában az Európai Bizottság és a Tanács nevében a ciprusi elnökség is kifejti majd az álláspontját a Ponta-kormány nyári intézkedéseiről
Borbély: a Mikó-ügyben indított CSM-vizsgálat a magyar közösség ellen irányul
2012. szeptember 7. – Krónika, transindex.ro, Erdély Ma, Kolozsvári Rádió, maszol.ro
„Rendkívül súlyos” fejleménynek nevezte Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke azt, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) vizsgálatot indított a magyar közösség ellen a Mikó-ügyben. Borbély pénteken, Marosvásárhelyen kijelentette: a CSM-nek tisztáznia kell, hogy az egy héttel korábban lezajlott tüntetésen részt vevő több mint 25 ezer ember ellen, a magyar történelmi egyházak ellen, a felszólaló egyházi képviselők és politikusok ellen vizsgálódik.
Újraválasztották az MPP Maros megyei szervezetének vezetőségét
2012. szeptember 7. – transindex.ro, szekelyhon.ro
Az MPP Maros megyei szervezetének csütörtöki tisztújító küldöttgyűlésén újraválasztották László György megyei elnököt és Vass Imre alelnököt, Makfalva alpolgármesterét. A megyei elnökségben több új személy is szerepet vállal, így Biró Zsolt, Marosszék Székely Tanácsának elnöke, a párt sajtószóvivője Márton Zoltán, Makfalva polgármestere, Bíró József-Attila a Nyárádmente képviseletében, illetve Béres József, aki a megye alsó-marosmenti régióját képviseli.
Szeminárium: nyitni kell a többi kisebbség irányába
2012. szeptember 7. – maszol.ro, Nyugati Jelen
A civil összefogás erejéről, hatékonyságáról cseréltek eszmét a marosvásárhelyi Bernády György Közművelődési Alapítvány által megszervezett Nemzeti kisebbségek és nemzeti közösségek az EU-ban című szeminárium résztvevői pénteken. A rendezvényen megfogalmazódott az az igény, hogy nem elégséges a magyar közösségen belüli szolidaritás, nyitni kell a többi romániai nemzeti kisebbség irányába, a parlamentben képviselt 18 kisebbséget is be kell vonni az olyan akciókba, mint most például a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye.
Benedek István szerint év végéig felveszi Bernády György nevét a 2-es számú általános iskola
2012. szeptember 8. – transindex.ro, Erdély Ma
Benedek István RMDSZ-es önkormányzati képviselő ezt a csütörtöki rendkívüli ülés után nyilatkozta, amelyen őt választották meg új vezetőtanácsi tagnak. Puskás Lajos, a Bernády György névért harcoló szülők képviselője szerint azért lesz nehéz megszavazni az iskola átnevezését, mert annak vezetőtanácsában eggyel több román képviselő van, mint magyar, noha az iskolában a gyerekek nemzetiségének arányát tekintve több a magyar.
Európai szintű polgári kezdeményezés az egységes kisebbségvédelemért
2012. szeptember 9. – Krónika, transindex.ro, Erdély Ma, MTI
Az Európai Népcsoportok Föderális Uniója (FUEN) is támogatja azt, hogy európai szintű polgári kezdeményezéssel indítsák el az Európai Unióban a minden tagországra kötelező kisebbségvédelmi szabályozás megalkotását - közölte Borbély Lászlónak, az RMDSZ politikai alelnökének irodája szombati hírlevelében.
Mikó-ügy - Nyugat-európai magyar szervezetek is tiltakoznak
2012. szeptember 9. – Krónika, Erdély Ma, MTI, Szabadság, Magyar Hírlap
Tiltakozásának adott hangot a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának szándéka miatt a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ). NYEOMSZSZ az ausztriai Felsőpulyán még pénteken tartott közgyűlésén elfogadott állásfoglalásában rámutatott: a kollégium visszaállamosítására tett kísérlettel a Ponta-kormány „ismételten igazolta, hogy semmibe veszi a területén élő magyar kisebbség szellemi és kulturális örökségét, a tulajdonhoz való jogot és az egyházak függetlenségét”.
Tőkés „szökése” miatt rágtak be
2012. szeptember 10. - Szőcs Levente - Népszabadság
Az RMDSZ vélhetően önállóan fog indulni a decemberi választásokon. Stelian Tanase bukaresti politológus szerint nevetséges lenne, ha békejobbot nyújtana a kisebb magyar pártoknak, hiszen a helyhatósági választások is megmutatták, hogy a párt támogatottsága sziklaszilárd. Borbély László az RMDSZ alelnöke elmondta, hogy legutóbb mikor alkut kötöttek Tőkés Lászlóval ő hátat fordított a pártnak és azóta is folyamatosan az RMDSZ kritizálja. Az alelnök szerint nem valószínű, hogy az RMDSZ kiesik a parlamentből, de nagyon nehéz lesz a bejutás.