2012. szeptember 11.
Mikó-ügy - több néppárti EP-képviselő is felszólalt
2012. szeptember 10. – MTI, hirado.hu
Románia és Szlovákia monitorozásának megkezdését szorgalmazta egyperces felszólalásában Tőkés László romániai magyar EP-képviselő hétfőn Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) őszi ülésszakának első ülésnapján, amelyen a Székely Mikó Kollégium újra állami tulajdonba helyezésével kapcsolatban több magyar néppárti képviselő is felszólalt. Gál Kinga fideszes EP-képviselő elkeserítőnek nevezte, hogy egy, a romániai magyar református egyháznak törvényesen visszaszolgáltatott ingatlan egy megkérdőjelezhető bírósági döntés értelmében újra állami tulajdonba került, azokat pedig börtön fenyegeti, akik annak idején az érvényes jogszabályok értelmében és tiszteletben tartásával visszaadták azt az egyháznak.
Kelemen Hunor: az RMDSZ 450 képviselő- és szenátorjelölttel készül a választásokra
2012. szeptember 10. – Krónika, Erdély Ma, maszol.ro, szekelyhon.ro, Szabadság, transindex.ro
Az RMDSZ az ország minden választókerületében indít jelöltet, ami azt jelenti, hogy 450 képviselő és szenátorjelölt mérettetik meg december elején – közölte hétfőn Kelemen Hunor az RMDSZ csíki szervezetének képviselő-, illetve szenátorjelöltjeit bemutató sajtótájékoztatóján. A szövetség elnöke kifejtette: „számunkra az a legfontosabb, hogy mindenhol jelen legyünk, hiszen az arányos rendszer lehetővé teszi azt, hogy egyetlen szavazat se vesszen el, és akár Erdélyen kívül is szerezzünk mandátumokat”. Hozzátette, a jelentkezések leadási határideje hétfőn volt, a parlamenti jelöltek listájának véglegesítésére pedig október elején kerül sor.
Háromszék: megvan a parlamenti választásokon indulni vágyók listája
2012. szeptember 10. – transindex.ro, Erdély Ma, szekelyhon.ro, maszol.ro
Az 1. számú kerületben szenátor-jelöltségre Albert Álmos, Demeter János, Kerekes Jenő és Klárik László jelentkezett, a 2. számú kerületben Olosz Gergely indulna. Képviselőjelölti tisztséget Sepsiszentgyörgyön Markó Attila pályázna meg a szövetség számára, Sepsiszék-Erdővidék kerületben Márton Árpád és Pál Szilágyi Zoltán indulna. Kézdiszéken Fejér László, Orbai-Borza kerületben pedig Thiesz János méretkezne meg.
Maros megye: gyorsabban fogynak a katolikusok az ortodoxoknál
2012. szeptember 10. – transindex.ro
Közel ötvenezer személlyel csökkent a megye összlakossága a 2002-es népszámlálás óta: tavaly már csak 531 380 személyt számoltak össze a kilenc évvel ezelőtti 580 851-hez képest. Ha az anyanyelvi bontás szempontjából vizsgáljuk az adatokat, kiderül, a megye lakosságának 56,11%-a román anyanyelvű, ez abszolút számban 298 204 lakost jelent, a magyar anyanyelvűek aránya 38,87%-os, azaz 206 550 magyar anyanyelvű személy él a megyében. A tavalyi népszámláláson 23 035-en vallották magukat roma anyanyelvűnek, ez az összlakosság 4,3%-át teszi ki.
MOGYE: esernyős tiltakozás a fizetéses magyar helyekért
2012. szeptember 10. – Hajnal Csilla – szekelyhon.ro, Krónika
Szeptember 12–29. között Bukarestben az oktatási minisztérium épülete előtti téren szervez tiltakozó akciót a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre (MOGYE) felvételizni kívánt diákok és szüleik egy csoportja, akiket szerintük kizártak a jogos fizetéses helyekre való beiratkozástól.
Újra terítéken a Bernády-ügy
2012. szeptember 10. – Krónika
Szinte betűről betűre megegyezik a 2-es Számú Általános Iskola átnevezéséről szóló határozattervezet szövege, amelyet a szeptemberi soros ülésen tárgyal majd Marosvásárhely önkormányzatának képviselő-testülete, azzal a dokumentummal, amelyet a plénum már decemberben elfogadott. A tervezet kidolgozója, Benedek István szerint aggodalomra semmi ok.
Kedden dönthet a képviselőház Borbély és Dobre mentelmi jogáról
2012. szeptember 10. – Krónika, Erdély Ma, MTI
Elutasította a képviselőház jogi bizottsága a Borbély László volt környezetvédelmi miniszter, illetve Victor Paul Dobre volt tárca nélküli közigazgatási miniszter mentelmi jogának megvonását, amit az ügyészség kért. A szavazás nyomán a jogi bizottság azt ajánlja a képviselőház plénumának, hogy ne vontják meg a két politikus mentelmi jogát. A plénum kedden, titkos szavazással dönt az ügyben.
A Mikó-ügyben szólalt fel Strasbourgban Winkler
2012. szeptember 10. – maszol.ro
A Mikó-ügyben szólalt fel a strasbourgi plenáris ülésszak első napján, hétfőn Winkler Gyula. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője politikai nyilatkozatában tájékoztatta kollégáit arról, hogy szeptember elsején, az Igazság Napján, Sepsiszentgyörgyön, harminc ezer ember tiltakozott egy bírósági döntés ellen – közölte hétfő este a politikus sajtóirodája.
Erdélyi örmény-magyar szervezetek: az azeri vezetés visszaélt a magyar jóhiszeműséggel
2012. szeptember 10. – transindex.ro, maszol.ro
A gyergyószentmiklósi örmény-katolikus templombúcsú napján összegyűlt erdélyi magyar-örmény egyesületek képviselői közleményben fejezték ki sajnálatukat a gyilkosság vádjával elítélt azeri Ramil Safarov Magyarország által Azerbajdzsánnak történő kiadatása kapcsán. Az aláírók úgy vélik, az azeri vezetés mellőzte a nemzetközi jogszabályokat és kijátszotta a magyar részről jóhiszeműen, a nemzetközi jogi jogszabályoknak megfelelően és humanitárius, alapvetően európai értékrend és gondolkodás szellemében megkötött megegyezést.