2012. szeptember 27.
Strasbourg bírsággal sújtotta a román államot a Batthyáneum visszaszolgáltatásának gátolása miatt
2012. szeptember 26. – Krónika
Huszonötezer euró kártérítés kifizetésére kötelezte a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság a román államot a római katolikus egyház javára amiatt, hogy nem szolgáltatta vissza a gyulafehérvári érsekségnek a Batthyáneumot. A Batthyány Ignác erdélyi katolikus püspök által a 18. században alapított, páratlan értékű könyvtárnak és tudományos gyűjteménynek otthont adó épület restitúciójáról 1998-ban született kormányrendelet, ám a jelenleg is hatalmon lévő román Szociáldemokrata Párt (PSD) keresete nyomán a hazai igazságszolgáltatás megvétózta az ingatlan tulajdonba helyezését.
Kelemen: a Batthyaneum ügyében hozott európai döntést az államnak tiszteletben kell tartania
2012. szeptember 26. – transindex.ro
Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ nevében üdvözölte az Európai Emberjogi Bíróság szeptember 25-én hozott döntését, amelyben megállapítja, hogy Románia megszegte a tulajdonhoz való jogot, sérültek az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatához csatolt 1-es számú protokollumban foglalt, magántulajdonhoz fűződő jogok. Kelemen Hunor szövetségi elnök a strasbourgi döntést követően kijelentette: „a Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára ez a döntés azt jelenti, hogy az elmúlt 22 évben végzett munkánk az ingatlan-visszaszolgáltatások terén nem volt hiábavaló”.
Érvénytelenítették a sepsiszentgyörgyi önkormányzat kétnyelvű reklámokra vonatkozó határozatát
2012. szeptember 26. – Krónika
Érvénytelenítette a Kovászna megyei törvényszék a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azon határozatát, amely közterületen kétnyelvű - román és magyar - reklámozásra kötelezi a magáncégeket. A Kovászna megyei törvényszék alapfokú határozatát megfellebbezi a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Antal Árpád polgármester a Krónikának elmondta, nem a prefektúra és nem az igazságszolgáltatás hivatott dönteni arról, hogy a 75 százalékban magyarok lakta városban érvényesüljön a kétnyelvűség.
Az SZNT az érdemi vitát hiányolja a területi autonómia elutasítása kapcsán
2012. szeptember 26. – transindex.ro
Az SZNT az Európa Tanács parlamenti közgyűlésétől azt várja, hogy "kezelje súlyához mérten", és "adjon megfelelő választ" Romániának amiatt, hogy a szenátus kedden érdemi vita nélkül utasította el a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet – olvasható a szervezet közleményében. E szerint egy jogállamban minimális elvárás, hogy egy közel negyedmillió állampolgár által támogatott tervezetet megvitassanak, és ne söpörjék le az asztalról "többségi gőggel".
Winkler: Kolozsvár felkészült arra, hogy Európa ifjúsági fővárosa legyen
2012. szeptember 26. – transindex.ro
A 2015-ös Európa Ifjúsági Fővárosa címért folytatott verseny döntőjébe jutott Kolozsvár projektkoordinátora, Farkas András, Winkler Gyulával, az RMDSZ EP-képviselőjével közösen a romániai néppárti delegáció ülésén népszerűsítették a pályázatot. A brüsszeli ülésen Winkler Gyula úgy fogalmazott: „itt az idő, hogy saját eszközeink, kapcsolathalónk, erőforrásaink révén támogassuk a várost, hogy minél szélesebb körben megismertesse az általa kidolgozott, SHARE szlogen alatt futó éves programjának koncepcióját”.
Kibővült elnökséggel vág neki a parlamenti választásoknak az EMNP Kolozs megyei szervezete
2012. szeptember 26. – transindex.ro
Új elnököt választott az EMNP Kolozs megyei küldöttgyűlése, a szervezetet szeptember 25-től Szász Péter vezeti. A 35 éves Szász Péter az EMNT honosítási tevékenységének országos koordinátora, a Néppárt korábbi megyei tanácsos-jelöltje. Az elnökségben Soós Sándor ügyvezető elnök mellett Filep Sándor, Mihály Ágnes, Moldvai Ákos, Mátis Jenő, Sándor Eszter, Szőcs Sándor valamint Tótszegi Stefánia kaptak helyet. A leköszönő elnök, Gergely Balázs a Néppárt kolozsvári szervezetének elnöki feladatai miatt a megyei szervezetben nem vállalt további szerepet.
50 tömbháznyi személlyel csökkent Kolozsvár lakossága 2002 óta
2012. szeptember 26. – transindex.ro
43 ezer személlyel apadt Kolozs megye lakossága a 2002-es népszámlálási adatokhoz képest – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal (INS) előzetes népszámlálási adataiból. Az előzetes népszámlálási adatok egyelőre a nemzetiségi statisztikákra nem térnek ki, az anyanyelvre vonatkozó adatsort dolgozták fel a statisztikai hivatal munkatársai. A kapott eredmények szerint Kolozs megyében körülbelül ötször magasabb a román anyanyelvűek száma a magyarokénál, összesen 539 135 román ajkú személy él a megyében, ehhez képest 102 928 személy vallotta magát magyar anyanyelvűnek. Az anyanyelvre vonatkozó adatokból kiderül, ma 250 585 román és 49 283 magyar anyanyelvű személy lakik Kolozsváron.
Interjú Magdó Jánossal, Magyarország új kolozsári főkonzuljával
2012. szeptember 26. – RTV/Erdély Ma
Az Erdélyi Figyelő hétfői, szeptember 24-i közéleti magazinjának meghívottja volt Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, aki a bemutatkozó beszélgetés alkalmával erdélyi gyökereiről is beszélt. Feketelaki Tibor, az Erdélyi Figyelő közéleti magazinjának műsorvezetője a diplomácia előtti szakmai múltjáról, eddigi diplomata-éveiről kérdezte az újonnan kinevezett főkonzult, de arról is szó esett, hogy milyen tervekkel lát neki a kolozsvári főkonzulátus vezetéséhez.
RMDSZ: SZKT és széleskörű társadalmi konzultáció-sorozat Zilahon
2012. szeptember 26. – maszol.ro
Zilahon tartja következő ülését a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) – tájékoztatott szerdán Kolozsvárott Kovács Péter, a Szövetség főtitkára. Elmondta: az ülésre szeptember 29-én, szombaton kerül sor, ezt azonban szakmai rétegtalálkozók sora előzi meg. A kétnapos eseménysorozat Kelemen Hunor szövetségi elnök és Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei elnökének sajtótájékoztatójával indul: erre szeptember 28-án, pénteken 13 órakor kerül sor a Szövetség zilahi székházában.
Négymilliárd forint a magyar egyetemeknek
2012. szeptember 26. – Kozán István – szekelyhon.ro
Újabb négyszázmillió forintot ad a magyar kormány a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem fejlesztésére. A döntés a Magyar Közlönyben jelent meg a minap. Ezzel több mint négymilliárd forintra (65 millió lejre) növekedhet az az összeg, amit két év alatt fejlesztésekre költhetnek.
Nem tárgyalnak a Bernády-iskoláról
2012. szeptember 26. – Fancsali Attila – szekelyhon.ro
Visszavonta a korábban már benyújtott, a 2-es Számú Általános Iskola Dr. Bernády György Gimnáziumra való átnevezéséről szóló határozattervezetet Benedek István, Marosvásárhely önkormányzat képviselő-testületének RMDSZ-frakciójának vezetője. Mint Benedek István elmondta, a szülők kérték erre.
Emlékművédelmi program Marosvásárhelyen
2012. szeptember 26. – Fancsali Attila – szekelyhon.ro
Marosvásárhely önkormányzatának RMDSZ-frakciója határozattervezetet dolgozott ki a megyeközpont emlékműveinek védelme érdekében – jelentette be Peti András frakcióvezető-helyettes. Mint mondta, a Székely Vértanúk emlékművének az alapja van súlyosan megrongálódva, és sürgősen meg kellene javítani. Ez a terület kezelőjének, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalának a feladata.
Kulcsár Terza: nemzetárulás történt
2012. szeptember 26. – Bíró Blanka – szekelyhon.ro
Nemzetárulásnak nevezte a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete, hogy az RMDSZ szenátorai nem szólaltak fel a felsőház keddi ülésén, amikor vita nélkül lesöpörték Székelyföld autonómiatervezetét. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke szerdán sajtótájékoztatón elmondta, jogállamban demokratikus vita nélkül nem lehet ilyen kérdésben dönteni. „Ott ült öt RMDSZ-es szenátor és nem szóltak semmit a székelyföldi autonómiáért, holott négy évvel ezelőtt az autonómiával kampányoltak” – szögezte le az MPP-s politikus.
Demeter visszalépett
2012. szeptember 26. – Bíró Blanka – szekelyhon.ro
Visszavonta RMDSZ-szenátori jelöltségét Demeter János. A volt Kovászna megyei tanácselnök szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy mégsem száll versenybe az alsó-háromszéki szenátori mandátumért. Demeter hangsúlyozta, abban bízott, hogy tanulva a négy évvel ezelőtti példából, az RMDSZ módosítja a jelöltállítási módszerét, és a széki küldöttgyűlések önállóan dönthetik el, kik induljanak körzetükben a parlamenti választásokon.
Hárompárti összefogást kér az MPP
2012. szeptember 27. – Krónika, Szabadság
Csak a hárompárti összefogásnak van értelme, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) koalíciója nem vezetne eredményre – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Keizer Róbert,az MPP újdonsült Kolozs megyei elnöke. „Vagy mind a három erdélyi magyar párt összefog, vagy nem érdemes összefogni, hiszen az önkormányzati választások bebizonyították: ha cask az MPP és az EMNP köt egyezséget, az nem vezet eredményre” – fogalmazott a politikus.