Home » Hírek » Erdély » A Néppárt magyar utcanévbizottságot alakítana Nagyváradon

A Néppárt magyar utcanévbizottságot alakítana Nagyváradon

2012. 10. 5.
Megosztás:

Magyar utcanévbizottság felállítását kezdeményezi az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nagyváradi szervezete.

Mint ismeretes, a bihari megyeszékhelyen évek óta vita tárgya a magyar közterület-elnevezések kiírása. A párt elképzelései szerint a testület tagjai közé a város neves helytörténészeit, valamint a helyi civil, egyházi és politikai szervezetek egy-egy képviselőjét kellene meghívni – írja a kolozsvári Krónika.

A közleményben foglaltak szerint az érintett szervezetek hamarosan kézhez kapják a felhívást, amelynek értelmében kinevezhetik saját delegáltjukat a bizottságba. Ennek határideje október 6., az alakuló ülést pedig a Néppárt tervei szerint október tizedikén tarthatnák meg.

Az RMDSZ helyi önkormányzati frakciója korábban azt kezdeményezte, hogy az utcanevek magyar fordításai jelenjenek meg a táblákon, a hivatalos román elnevezés alatt, mások pedig – többek közt a Néppárt is – felvetették, hogy fordítás helyett a hagyományos magyar utcaneveket jelezzék a román táblák alatt. Megvalósítani azonban egyik elképzelést sem sikerült, mivel a néppárt szerint hiányzott az egységes fellépés.

[Forrás: Kitekintő.hu/Krónika.ro]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria