Home » Hírek » Erdély » Csütörtökön tárgyal az esetleges választási együttműködésről az EMNP és az MPP

Csütörtökön tárgyal az esetleges választási együttműködésről az EMNP és az MPP

2012. 10. 16.
Megosztás:

Csütörtökön összeül az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) tárgyalódelegációja, hogy megvitassa a két párt esetleges együttműködését a december 9-i parlamenti választásokon. 

Toró T. Tibor, az EMNP elnöke az MTI-nek elmondta, hétfő délben az elvi kérdésekről folytatott megbeszélést Marosvásárhelyen Bíró Zsolttal, az MPP szombaton megválasztott elnökével. Ekkor rögzítették a két párt tárgyalódelegációjának a csütörtöki tárgyalását. 

Toró elmondta, az elvi megbeszélésen az derült ki számára, hogy az MPP független jelöltek támogatásában látja annak a lehetőségét, hogy képviseletet szerezzen a parlamentben, az EMNP viszont pártként indulna, és a hat képviselői és három szenátori körzetben szerzett győzelemmel teljesíthető alternatív küszöb átlépését tűzte ki céljául. "Azt hiszem, hogy a két párt által javasolt megoldások összeegyeztethetők" - nyilatkozta Toró T. Tibor. 

Az EMNP elnöke hozzátette, pártja hosszú távra próbál berendezkedni, és nemcsak ezen a választáson kívánna együttműködni az MPP-vel. "Meg kell találnunk a közös cselekvés lehetőségeit, és ha sikerül a bennünk létező előítéleteket lebontani, akár egy közös struktúrában is folytathatjuk az együttműködést. Ennek bármilyen változata egyelőre nyitva áll előttünk" - nyilatkozta Toró T. Tibor.

[Forrás: MTI]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria