Home » Sajtóanyagok » Állásfoglalások, nyilatkozatok » Hunyad megyében is építkezik a Néppárt

Hunyad megyében is építkezik a Néppárt

2012. 10. 18.
Megosztás:

Déván alapított helyi szervezetet az Erdélyi Magyar Néppárt október 17-én, szerdán. A Néppárt a december 9-i parlamenti választásokon Hunyad megyében is indít jelöltet.

Hunyad megyében is építkezik a Néppárt
Déván kezdte a hunyadi építkezést a Néppárt. Nem omlik le holnapra...


Az alakuló gyűlésen a dévai Néppárt elnökének László Gergely Pál helytörténészt választották, az alelnöki tisztéggel Móra Attilát és Serestély Leventét bízták meg.

A helyi szervezet egyik célja, hogy a környező magyarlakta településeken önkéntesek segítségével,  mozgó-csapatokkal biztosítsa a honosítás lehetőségét. Az alapító tagok hiánypótlónak tartják a Hunyad megyei építkezést, a gyűlésen elhangzott: választási lehetőség hiányában már a helyhatósági szavazástól is sok magyar távol maradt.

Az alakuló gyűlésen Szász Péter, az EMNT-irodák országos honosítási koordinátora a dévai iroda Hunyad megyei eredményeiről számolt be. Soós Sándor, a Néppárt közép-erdélyi pártigazgatója a párt országos és regionális helyzetét, illetve rövid és hosszú távú célkitűzéseit ismertette.

[Forrás: az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóközleménye]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria