Home » Hírek » Erdély » Szabadságharcos mártírokra emlékeztek Kolozsvárt: „törekvésük ma is időszerű”

Szabadságharcos mártírokra emlékeztek Kolozsvárt: „törekvésük ma is időszerű”

Tamás András 1848-as forradalmi parancsnok és Sándor László kormánybiztos emlékére koszorúztak csütörtökön a Kolozsvári Mártírok Napján a Házsongárdi temetőben. A kolozsvári magyar konzulátus részéről Magdó János főkonzul helyezett el koszorút.

Ilyés Szilárd, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének alelnöke beszédében az aradi vértanúk után 12 nappal kivégzett áldozatokról elmondta: a hatalom mindig is képtelen volt felfogni azt az ókeresztény bölcsességet, miszerint „a vértanúk vére keresztények vetése.” Kiemelte: a 48-as hősök olyan modern polgári szabadságjogokért szálltak harcba, amelyekkel az erdélyi magyar közösség ma sem rendelkezik maradéktalanul. A központi hatalom nem képes elfogadni, hogy a magyarság önkormányzati jogokkal rendelkező erős közösség akar lenni, mely törekvésében egyébként saját „önjelölt kisebbségi elitje” is akadályozza – fogalmazott Ilyés Szilárd.

Tamás Andrást, a csíkszéki nemzetőrség parancsnokát és Sándor László kormánybiztost 1849 október 18-án akasztották fel Szamosújvárt, illetve Szamosfalván. A megemlékezőknek – javarészt középiskolás diákoknak – a továbbiakban Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány elnöke mutatta be több, a szabadságharcban szerepet vállaló személyiség sírhelyét illetve emlékművét. A koszorúzást az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs megyei szervezete, a Házsongárd Alapítvány és a Reconstructio Egyesület szervezte.

az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóközleménye

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria