Home » Sajtóanyagok » Állásfoglalások, nyilatkozatok » Néppárti képviselőjelöltként indul Sánta Imre

Néppárti képviselőjelöltként indul Sánta Imre

Sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatójukon mutatkoztak be az Erdélyi Magyar Néppárt alsóháromszéki jelöltjei: Toró T. Tibor pártelnök a Kovászna megyei 1. számú szenátori körzetben indul, Sánta Imre református lelkipásztor a Kovászna megyei 1. számú képviselői kerületben, míg Derzsi Sámuel erdővidéki vállalkozó a Kovászna megyei 2. számú képviselői kerületben mérkőzik meg.

Sánta Imre elmondta, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben indul, mivel a Néppárt biztosítja azt az intézményes keretet, amely révén közösségépítő tevékenységét, munkáját kiteljesítheti. Nem más pártok ellen indul, hanem meggyőződése, hogy képviselni tudja a parlamentben azt a nemzeti-autonomista törekvést, amelyet az RMDSZ közel 22 éven át elmulasztott. Kijelentette, hogy a Mikó-ügyet teljes mértékben ki akarja hagyni a politikai csatározásokból, mert ez egy össznemzeti ügy, és „nem engedhető meg, hogy kampánytémává váljon”.

Toró T. Tibor közölte: az Erdélyi Magyar Néppárt a szórványmegyékben csak szenátorjelölteket indít, képviselőjelölteket nem, mivel nem akarja gyengíteni a magyar képviselet esélyét. Hangsúlyozta, hogy a szórványban is a határozott nemzeti-autonomista törekvéseket kell felvállalni.

Az Erdélyi Magyar Néppárt és az MPP együttműködéséről elmondta, hogy a jelöltállítás törvényes határidejének lejártával október 30-án „pontot tesznek az ügy végére”.

Derzsi Sámuel erdővidéki vállalkozó, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje, elmondta: szükséges egy újfajta, hiteles kisebbségi politikai képviselet a parlamentben, amely „akár tükörként is működhetne az RMDSZ számára, munkára késztetve őket”.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria