Home » Hírek » Erdély » Versenyben a Néppárt Kolozs megyei jelöltjei

Versenyben a Néppárt Kolozs megyei jelöltjei

Kedden, október 30-án az Erdélyi Magyar Néppárt részéről négy szenátor- és hét képviselőjelölt adta le jelentkezési iratcsomóját a megyei választási bizottsághoz. A nyilvános eseményen Szász Péter szenátorjelölt kijelentette: nem zárja ki, hogy Kolozs megyében mandátumot szerezzenek a Néppárt jelöltjei, de az országos kosárba mindenképp fontos szavazatokat gyűjtenek a pártnak. 

A jelentkezési iratok közös leadása után Szász hangsúlyozta: a párt választási programja a regionalizmus, a föderalizmus és az autonómia elvei köré épül, „szakítani akarnak a döntési jogköröket és pénzeket elszívó nemzetállami gyakorlattal”. Úgy véli, nemzetiségtől függetlenül minden, a központosított hatalmat gyakorló Bukaresttel szemben elégedetlen választópolgárnak szól a Néppárt üzenete. Szász Péter az elmúlt napokban értelmezési vitákat kiváltó 6-3-as jogszabály kapcsán megerősítette: ha a Néppárt hat képviselői és három szenátori körzetben nyer, az országosan elért százaléktól függetlenül biztosan bejut a román parlamentbe.

Sándor Krisztina képviselőjelölt elmondta, fontosnak tartja, hogy a Néppárt révén egy értékelvű, következetesen autonomista párt is képviselhesse a magyarság érdekeit a parlamentben. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke is hangsúlyozta: nincs kárba ment voks, a Kolozs megyei töredékszavazatokkal könnyen megtörténhet, hogy akár a Néppárt egy székelyföldi jelöltjét segítik mandátumhoz.

A Néppárt Kolozs megyei szenátorjelöltjei:

1-es körzet: Vekov Károly, történész

2-es körzet: Gergely Balázs, régész-történész

3-as körzet: Bitay Levente, nyugalmazott bányamérnök

4-es körzet: Szász Péter, geográfus, a párt Kolozs megyei elnöke

Képviselőjelöltek:

1-es körzet: Ilyés Szilárd-Zoltán, filozófiatanár, tudományos kutató

2-es körzet: Mátis Jenő, mérnök-közgazdász, politológus

3-as körzet: Sándor Krisztina, politológus, újságíró, az EMNT ügyvezető elnöke

4-es körzet: Soós Sándor, mérnök, a párt Közép-Erdély régióért felelős pártigazgatója

5-ös körzet: Filep Sándor, vállalkozó

7-es körzet: Moldvay Ákos, közgazdász, politológus

10-es körzet: Szőcs Sándor, ügyvéd

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria