Home » Sajtóanyagok » Állásfoglalások, nyilatkozatok » Mindent vissza! Levéltárak visszaszolgáltatásáért tüntettek Kolozsvárt

Mindent vissza! Levéltárak visszaszolgáltatásáért tüntettek Kolozsvárt

2012. 11. 6.
Megosztás:

A Mindent vissza! (Restitutio in integrum) sorozat keretében hétfőn a kolozsvári Farkas utcai Állami Levéltár épülete előtt szerveztek figyelemfelkeltő akciót. A „Ne lopj!”, „Magyar tulajdon” és „Mindent vissza!” táblákkal ezúttal a magyar történelmi egyházak, a magyar civil szervezetek, intézmények és a magyar iskolák elkobzott levéltárainak visszaadásáért tüntettek.

Amint azt Szász Péter, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke ismertette, az elkobzott levéltári anyagokat különböző állami intézményeknél (Történelmi Múzeum, Egyetemi Könyvtár, Akadémiai Könyvtár, Állami Levéltár) szórták szét. Visszaszolgáltatásuk ellen különböző érveket találnak, például, hogy a visszaigénylők nem tudnák ezeket megfelelő körülmények között tárolni. Rámutatott, olyan egyházi, civil és oktatási intézményekről van szó, amelyek évszázadokon át gyűjtötték, rendszerezték és tárolták a dokumentumokat, tehát ez az érvelés nyilvánvalóan abszurd. 

Mindent vissza! Levéltárak visszaszolgáltatásáért tüntettek Kolozsvárt
Élénk érdeklődés követte a jussunkat követelő újabb megmozdulást


Az erdélyi magyarságnak joga van tudni, hogy miért, milyen érdekektől vezérelve őrzik lakat alatt azokat a levéltárakat, amelyek a történelmünket dokumentálják – mondta Szász Péter. Elhangzott: a szóban forgó levéltári anyagokat kutatni sem lehet, az elmúlt évben azokon a helyeken is visszavonták az engedélyt, ahol korábban megadták. 

Mindent vissza! Levéltárak visszaszolgáltatásáért tüntettek Kolozsvárt
Nem tudnátok megőrizni – mondják azoknak, akiknél századokig pihentek a dokumentumok


A tüntetésen részt vett Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei alelnöke, Soós Sándor megyei ügyvezető elnök, Bozsó Imre Lehel, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke, Sorbán Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke, valamint Lurtz Zsolt, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet alelnöke.

A tüntetést az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt, a Magyar Ifjúsági Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Ifjak szervezte.

A mozgalom blogja ide kattintva érhető el.

[Forrás: az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóközleménye]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria