Home » Hírek » Erdély » Toró: a Néppárt történelmi feladat előtt áll

Toró: a Néppárt történelmi feladat előtt áll

November 10-én, Sepsiszék és Erdővidék határán, a hatodi fogadóban Toró T. Tibor pártelnök és szenátorjelölt jelenlétében tanácskozásra gyűltek össze az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszéki, orbaiszéki és erdővidéki szervezeteinek vezetői és küldöttjei.

Velük együtt Alsó-Háromszék különböző településeiről a Magyar Polgári Párt tagsága is képviseltette magát. A közel száz résztvevő jelenlétében kötetlen stílusban esett szó a Néppártra váró teendőkről, az autonómiamozgalom mindenkit érintő feladatáról.

Az eseményt Nemes Előd, a Néppárt háromszéki elnöke nyitotta meg, rövid felvezetője után az erdélyi autonómiamozgalom és politikai küzdelem történetét vázolta. Ezt követően a decemberi választásokon rajthoz álló jelöltek szólaltak fel, és a választási programok ismertetése mellett szó esett friss közéleti történésekről is.

Derzsi Sámuel beszédében Székelyföld és Erdővidék gazdasági önállósága mellett érvelt, mint mondotta, ez az autonómia garanciája. Szakács Zoltán Orbaiszék néppárti képviselőjelöltje a felelős és a közösség érdekében történő politizáláshoz való visszatérés mellett tört lándzsát. Az autonómia-mozgalom veteránjaként felkonferált Toró T. Tibor szenátorjelölt az önrendelkezést felvállaló Néppárt történelmi jelentőségéről beszélt, mint mondotta hosszú fejlődés eredménye az, hogy míg néhány éve többnyire határ menti körzetekből, temesvári, partiumi képviselők nyújtották be a román parlamentben a Székelyföldet érintő autonómiatervezeteket, ma már saját pártszervezettel rendelkezik az autonómiamozgalom a közös cél elérésében. Toró példaértékűnek nevezte a néhai Birtalan Ákos háromszéki képviselő személyét és politikai pályáját, ő volt ugyanis az egyetlen székelyföldi politikus, aki következetesen kiállt az eszméért, és nevét adta a jogszabályhoz. A Néppárt elnöke után Sánta Imre sepsiszentgyörgyi képviselőjelölt kért szót, a székely közösségben élők egymás iránti bizalmának fontosságára hívva fel a figyelmet: „Nem szabad feladni a reményt, a mindennapi gondok között nem adhatjuk fel a reményt. Ne féljetek!”.

Az esemény végén Dr. Farkas Domokos a Néppárt vargyasi szervezetének elnöke köszöntötte a jelenlevő Máthé Ferenc fafaragó művészt, a Néppárt legidősebb tagját, aki nemrég töltötte be a 85. életévét. 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria