Home » Hírek » Erdély » A parlamenten kívül is az autonómia és a föderalizmus megvalósításáért küzd a Néppárt

A parlamenten kívül is az autonómia és a föderalizmus megvalósításáért küzd a Néppárt

2012. 12. 13.
Megosztás:

Sikeres kampányon van túl az Erdélyi Magyar Néppárt, a parlamenti választások eredményei pedig azt mutatják, hogy a párt támogatottsága 29 százalékkal növekedett. A Néppárt választási szereplését Toró T. Tibor elnök és Szilágyi Zsolt alelnök, kampányfőnök összegezték keddi, kolozsvári sajtótájékoztatójukon.

Egyetlen Néppártra adott voks sem elveszett szavazat, hiszen az országosan összesített 59 ezer voks a föderalizmus és az autonómia ügye melletti tudatos kiállást mutatja – jelentette ki Toró T. Tibor. A pártelnök sikernek ítélte meg, hogy a föderalizmust és az autonómiát sikerült a román politika napirendjére „becsempészni”, a két téma pedig „fontos része lett a romániai közbeszédnek”.

A parlamenten kívül is az autonómia és a föderalizmus megvalósításáért küzd a Néppárt

Toró a lehetséges RMDSZ-USL koalícióról elmondta: mivel vasárnap este, 25 perccel az urnazárás után, a mandátumok pontos számának ismerete hiányában Victor Ponta máris jelezte, hogy leendő kormányában számít az RMDSZ-re – majd néhány perc után Kelemen Hunor részéről pozitív válasz is érkezett – egyértelműnek látja, hogy a háttérben már korábban „titkos paktum” köttetett. „Amíg románoztak, amíg azzal félemlítették meg a magyar választókat, hogy a ránk adott szavazat a románokra adott szavazat, addig időközben Bukarestben éppen azokkal egyezkedtek, akikkel riogattak: a román kormánypárttal” – mutatott rá Toró T. Tibor.
Toró aggodalmát fejezte ki az RMDSZ demobilizáló kampánya miatt. Úgy véli, az RMDSZ-nek „értékelhető” politikai üzenete nem volt, csak a Néppárt jelöltjeinek hiteltelenítésével foglalkozott. Sajnálatosnak nevezte, hogy míg a Néppárt pozitív kommunikációjában két magyar parlamenti párt bejutását tűzte ki célul, addig az RMDSZ „elveszett és románokra adott” szavazatnak minősítette a néppárti voksokat, ami így távolmaradásra ösztönözte a magyarokat. A magyar közösséget nem lenne szabad leszoktatni arról, hogy hallassa a hangját, részt vegyen a közéletben – emelte ki Toró. Az RMDSZ gyakorlatát azért is veszélyesnek minősítette, mert félő, hogy a közeljövőben „döntéseket akarnak kényszeríteni” az erdélyiekre, a székelyekre, az ellenvélemény felmutatásához pedig szükség lesz azokra, akiket elbizonytalanítottak, akik távol maradtak. Az RMDSZ demobilizálása miatt fennáll a veszélye annak, hogy a politikusok hívó szavára kevesen mozdulnak meg, ha a Székelyföldet például háromba akarják osztani az ország régióinak várható átrajzolása során – összegzett a pártelnök.

Toró úgy véli, amennyiben az RMDSZ az alkotmányozó mérleg nyelveként ülhet le a koalíciós tárgyalásokra, érvényesítenie kell kampányígéretét, az autonómia ügyét. A pártelnök szerint ugyanakkor kérdéses, hogy az RMDSZ-es politikusok az „autonómiával a mappájukban” érkeznek-e Bukarestbe tárgyalni, vagy ismét közlik a magyar közösséggel, hogy az önrendelkezés témája „ezúttal sem időszerű”.

Toró T. Tibor ismét sürgette az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását, majd kérdésre válaszolva elmondta: meglátása szerint „kétpólusú” erdélyi magyar politika körvonalazódik, és a Néppárt „történelmi feladata” a nemzeti és autonómiapárti tábor összefogása.
 
Igaza volt a Néppártnak, amikor az RMDSZ félelemkampányával szemben azt hangsúlyozta, hogy biztosan lesz magyar képviselet a romániai törvényhozásban, mert az RMDSZ vagy az öt százalékos, vagy 6-3-as alternatív küszöbbel, de bejut a parlamentbe – jelentette ki Szilágyi Zsolt. A kampányfőnök sikeresnek ítélte, hogy a Néppárt közel 60 ezer szavazatot összesített, és a tavaszi önkormányzati választásokhoz képest a 60 százalékról 42 százalékra csökkent részvételi arány ellenére is sikerült növelnie választóinak számát. Összességében a Néppárt 29 százalékkal növelte támogatottságát, míg az RMDSZ 21,73 százalékot veszített a 2012-es helyhatósági választásokon elért eredményéhez képest. A Néppárt kényelmesen teljesítette a párttörvényben rögzített 50 ezres küszöböt, és országos szinten megszerezte a szavazatok 0,79 százalékát, illetve a magyar szavazatok 13,14 százalékát. Egyedül megközelítette az általa és a Magyar Polgári Párt által a nyári helyhatósági választásokon elért eredményt.

„Erre a támogatottságra lehet építeni, ez az eredmény munkát ad nekünk” – fogalmazott Szilágyi. Ismertette: városi környezetben nagyobb a párt támogatottsága, vélekedése szerint ez a nagyobb médiafogyasztás révén sikeresebben eljuttatott politikai üzeneteknek tudható be.

Szilágyi aggasztónak nevezte, hogy félmillió magyar nem ment el szavazni. Úgy véli, a korrupt politikából való kiábrándultság az RMDSZ félelempolitikájával együtt egy passzív magyar közösség kialakulásához vezetett, ami a közeljövőben a hatékony magyar képviselet legnagyobb akadály lehet.

A kampányfőnök felhívta a figyelmet: vasárnap este az RMDSZ sepsiszentgyörgyi kampányközpontjában egy ellopott óriásplakátról kivágták Toró T. Tibor portréját, majd a fekete mágiát idéző módon közszemlére tették és gyertyát gyújtottak előtte. Szilágyi „gusztustalan momentumnak” ítélte az esetet, ami újfent bebizonyította: az RMDSZ-nél nem tudnak méltósággal nyerni. „A győzelemittas alkoholmámor vezetett ide, a tett pedig az emberi élet tiszteletének teljes hiányáról árulkodik” – kommentálta az esetet Szilágyi. A Néppárt bocsánatkérésre szólította fel az RMDSZ elnökét, a kérésre válasz nem érkezett.
 
[Forrás: az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóközleménye]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria