Home » Sajtóanyagok » Sajtószemlék » 2013. március 12.

2013. március 12.

2013. 3. 12.
Megosztás:

Victor Ponta az autonómiatüntetésről: konfrontációval semmit sem lehet elérni
2013. március 11. – Krónika

Konfrontációval és szélsőséges megnyilvánulásokkal semmit sem lehet elérni - hangoztatta Victor Ponta miniszterelnök egy vasárnap esti tévéműsorban a székely szabadság napja elnevezésű marosvásárhelyi autonómiatüntetésre reagálva. Ponta kifejtette, ő a párbeszédben hisz, szerinte ez vezethet egyedül eredményre a román kormánynak az országban élő magyar közösség legitim képviselőihez, illetve Magyarországhoz mint szomszédos államhoz fűződő kapcsolatában. Utalt arra, hogy szombaton Budapesten járt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) rendezvényén, ahol - mint mondta - megtapsolták, amikor a párbeszéd mellett és a konfrontáció ellen érvelt. Kiemelte, hogy míg a budapesti eseményen a teremben tízezren voltak, kint "voltak vagy háromszázan olyanok, mint ezen a marosvásárhelyi tüntetésen", akik ellene demonstráltak.

Băsescu a prefektustól kért tájékoztatást a marosvásárhelyi tüntetésről
2013. március 11. – Krónika

Traian Băsescu államfő aggodalmát fejezte ki amiatt, ahogy a székelyföldi fiatalok a román állam jelképeihez viszonyulnak - jelentette ki hétfőn Corneliu Grosu, Maros megye prefektusa. Az államfő szerint nem helyénvaló olyanokat jutalmazni, akik megtagadják az ország jelképeit - mondta a prefektus, arra utalva, hogy egy magyar-román válogatott meccsen a székely hokisok is a magyar himnuszt énekelték.

Szabályos a székelység történetéről szóló kézikönyv használata az iskolákban
2013. március 11. – Krónika

Az oktatási minisztérium szerint Hargita és Kovászna megyében az előírások betartásával használják az iskolákban a Székelység története című kézikönyvet, amelyből gimnazista diákok tanulhatnak választható tantárgy keretében. Ez abból a tájékoztató dokumentumból derül ki, amelyet a minisztérium kisebbségi oktatásért felelős igazgatósága írt egy olyan állampolgárnak, aki kifogásolta a kézikönyv iskolákban való használatát. A válasz nyomán a Maros, a Hargita és a Kovászna megyei románok civil fóruma nevű szervezet hétfőn a szaktárca kisebbségi oktatásért felelős igazgatósága két vezetőjének a leváltását kérte, ugyanis ők látták el kézjegyükkel a dokumentumot.

Csíksomlyó: ismeretlenek rongálták meg a keresztutat
2013. március 11. – transindex.ro

Múlt héten ismeretlen tettesek elvitték a csíksomlyói Salvator kápolnához vezető Jézus-hágó néven ismert keresztútnak az erdő fái közé eső állomásairól a réz féldomborműveket - tájékoztat közleményében az Erdélyi Ferences Rendtartomány.

Az RMDSZ megkezdte nyilvános konzultációját alapszabályzatának és programjának módosításáról
2013. március 11. – transindex.ro

„Az RMDSZ Főtitkársága elindította Alapszabályzat- és Programmódosító nyilvános konzultációját, a február 23-i Szövetségi Képviselők Tanácsának, marosvásárhelyi ülésén elfogadott határozata értelmében” - nyilatkozta hétfőn Kovács Péter főtitkár, majd hangsúlyozta: „A szövetség széles társadalmi alapokon nyugvó programot, valamint a helyi- és megyei szervezetek igényeit tükröző alapszabályzatot fog kidolgozni az elkövetkező hetekben, ebbe a munkába pedig civil szervezeteket, szakmai platformokat és szakembereket is bevon.”

A nemzetpolitikában hisznek – Kézdivásárhelyen járt a Jobbik
2013. március 11. – Erdély Ma

Csütörtökön a kézdivásárhelyi Vigadó színháztermében közel száz ember jelenlétében tartott lakossági fórumot a magyarországi Jobbik két parlamenti képviselője: Gaudi Nagy Tamás és Zagyva György Gyula. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) háromszéki szervezete által tető alá hozott rendezvényen Gaudi Nagy Tamás elmondta: ők a nemzetpolitikában és nem a pártpolitikában hisznek.

Átadták a Gábor Áron-díjakat Marosvásárhelyen
2013. március 11. – Erdély Ma

A székely szabadság napján átadták a Gábor Áron-díjakat. A tömegdemonstráció után a marosvásárhelyi Kultúrpalotában rendezett ünnepség keretében került sor a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által alapított díj átadására. A díjat azoknak ítélik oda évről évre, akik az adott évben a legtöbbet tettek a Székelyföld területi autonómiája ügyéért. Az SZNT elismerését idén Pál-Antal Sándor történész-levéltáros és a HSC Csíkszereda jégkorongcsapat kapta.

Számháború a romániai sajtóban a vasárnapi tüntetés után
2013. március 11. – Erdély Ma

Csak az erdélyi magyar sajtó foglalkozott véleménycikkekben is a vasárnapi marosvásárhelyi autonómiatüntetéssel, a román lapok rövid tudósításokban számoltak be az eseményről, általában ötezer résztvevőt említve, a Hargita népe a résztvevőkkel kapcsolatban kibontakozott számháborúról írt.

Autonómia-tüntetés: az RMDSZ-szidás elmaradt
2013. március 11. – Orosz Anna – manna.ro

A manna.ro a következőképpen foglalta össze a vasárnapi tüntetés eseményeit: „Nem szapulták az RMDSZ-t, a román szélsőségesek nem jelentek meg ott, ahova hirdették magukat vasárnap estére. Követeltük az autonómiát, de ma sem tudjuk, hányan”.

Tőkés: csak egységesen lehet sikeres az európai polgári kezdeményezés
2013. március 11. – Gáspár Botond – szekelyhon.ro

Csak akkor lehet sikeres a Székelyföld autonómiája iránti európai polgári kezdeményezés, ha egységesen cselekszünk – mondta szombaton Marosvásárhelyen Tőkés László, utalva arra, hogy jelenleg több tervezet létezik erre vonatkozóan. A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnökeként Tőkés László kijelentette: sajnálatos, hogy az erdélyi magyar szervezeteknek mindeddig nem sikerült egyezségre jutniuk a kisebbségvédelem tárgyában benyújtandó európai polgári kezdeményezés kapcsán, hiszen az RMDSZ nem vesz figyelembe más elképzeléseket, tervezeteket, ha pedig az erdélyi magyarság fellépése a kérdésben nem lesz egységes, akkor kudarcra van ítélve.

A magyar irredentizmus ellen akar tüntetni a Noua Dreaptă szervezet
2013. március 11. – maszol.ro

A magyar irredentizmus ellen kíván tüntetni március 15-én Aradon az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szervezet. A Mediafax hírügynökség hétfői jelentése szerint az aradi polgármesteri hivatal engedélyezte a szélsőségesen nacionalista szervezet március 15-i felvonulását, amellyel az erdélyi románokat a magyar forradalom ellen fellázító Avram Iancura emlékeznek.

Útlezárástól, adómegtagadástól sem riadna vissza az SZNT
2013. március 11. – maszol.ro

A polgári engedetlenség eszközeihez folyamodik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), ha a kormány a közigazgatási átszervezés során a székelyföldi megyéket román többségű közigazgatási régióba tagolja be – jelentette ki hétfőn a maszol.ro-nak Izsák Balázs. „A polgári engedetlenség eszközeihez is folyamodunk: a bukaresti kormány nem csak tüntetésekre, hanem útelzárásra, adómegtagadásra is számíthat. Megpróbáljuk megértetni a székelyföldi önkormányzatok tisztségviselőivel, hogy kedvezőtlen döntés esetén meg kell tagadniuk az engedelmességet és az együttműködést a központi hatalommal" – fogalmazott Izsák Balázs.

Új elnök a marosvásárhelyi EMNP élén
2013. március 11. – Gáspár Botond – szekelyhon.ro

Az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi szervezetének élére ketten pályáztak, az eddigi elnöke, Kali István és Jakab István közgazdász. A közgyűlés utóbbinak szavazott bizalmat. Az elmúlt időszakhoz képest a vezetőségi tagok számát hétről kilencre emelték.

Helye van a két magyar címernek
2013. március 11. – Kozán István – szekelyhon.ro

Mind a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium, mind a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium homlokzatán helye van a magyar címernek – írja levelében Hargita megye prefektusa azt követően, hogy kivizsgálta Dan Tănasă állampolgár ez irányú feljelentését. Az említett személy azt követően tett feljelentést, miután a Márton Áron és Salamon Ernő gimnáziumok épületét felújították, és – műemléképületekről lévén szó –, azok homlokzatát eredeti állapotban állították helyre. Dan Tănasă a két magyar címer létét kifogásolta.

Érik az alpolgármester-csere Marosvásárhelyen
2013. március 11. – Fancsali Attila – szekelyhon.ro

Személyes okok miatt hamarosan lemond alpolgármesteri tisztségéről Józsa Tibor, Marosvásárhely RMDSZ-es alpolgármestere. Helyét minden valószínűség szerint a szövetség marosvásárhelyi szervezetének nemrég megválasztott vezetője, Peti András veszi át.

Marosvásárhelyről igénylik a legtöbben a Sic Cardot
2013. március 11.- Szász Cs. Emese – szekelyhon.ro

A marosvásárhelyi diákok jeleskednek leginkább a Sic Card, vagyis a Székelyföldi Diákigazolvány igénylésében, az eddigi 600 kérvényezőből ugyanis több mint 250-en a marosszéki megyeközpontban tanulnak. Az igazolvány tulajdonosai 72 cég kedvezményeit vehetik igénybe – egyelőre.

Szükség van a közös fellépésre
2013. március 11. – Simon Eszter – szekelyhon.ro

Biró Edit, a Székely Nemzeti Tanács udvarhelyi elnöke, valamint Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt udvarhelyszéki elnöke hétfőn sajtótájékoztatón számolt be a marosvásárhelyi autonómiatüntetésről.

Tüntetés után
2013. március 12. – Benkő Levente – Krónika

Benkő Levente szerint „Március tizedikén új fejezet nyílt a Székelyföld – és Erdély más vidékei – önrendelkezésének ügyében. A Marosvásárhelyen, valamint Európa és Amerika számos városában lezajlott tüntetéseken felsorakozott tízezrek és az európai autonómiákat már élvező nemzeti közösségek képviselőinek biztató szava együttesen áttörésként hatott, s most már az is egyértelmű, hogy az európai autonómiaminták tanulmányozásának ideje lejárt”.

Borbély az autonómiatüntetésről: a félelem falait már régen lebontották a vásárhelyi magyarok
2013. március 11. – transindex.ro

Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke szerint nem felel meg a valóságnak az a vasárnap, a marosvásárhelyi autonómiatüntetésen megfogalmazott vélemény, mely szerint a tüntetők lebontották a félelem falait. Borbély szerint erre már a '89-es decemberi események, a februári gyertyás tüntetés és a Fekete Márciusi történések alkalmából sor került.

Emlékművön nem zavar a székely zászló
2013. március 11. – Nagy D. István – szekelyhon.ro

A székely zászló körüli cirkusz ellentmondásos jellegének tökéletes példája a háromszéki Illyefalva község, ahol a lobogó több éve háborítatlanul ott leng a közterületi háborús emlékművön. Igaz, a törvény erről nem rendelkezik szó szerint.

„Összekeverik a helyit a területivel”
2013. március 12. - Szőcs Levente - Népszabadság

Máté András Levente az RMDSZ politikusa szerint pártja lehetőségként tekint arra, hogy napirendre került a közigazgatási régiók kérdése. Kiemelte, hogy hivatkozni fognak arra, hogy az európai keretegyezmény tiltja az etnikai arányok megváltoztatását, valamint megpróbálják bevinni az alkotmányba a nyelvhasználati jogokat és ezeket kiegészítenék a magyar nyelv regionális nyelvként történő elismertetésével.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria