2013. március 13.
A szakbizottság támogatja Székelyföld autonómiáját
2013. március 12. – MTI
Az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága felkérte a kormányt, hogy a magyar-román kétoldalú kapcsolatokban és a nemzetközi színtéren egyaránt tegyen meg minden lehetséges diplomáciai erőfeszítést Székelyföld tervezett feldarabolásának megakadályozásáért. Az ezt rögzítő állásfoglalást a testület kedden egyhangúlag fogadta el. Az eredetileg tervezett szövegben ez a passzus nem szerepelt, a képviselők Szávay István (Jobbik) javaslatára iktatták bele.
Ponta nem ismeri a marosvásárhelyi petíciót
2013. március 12. – maszol.ro
Victor Ponta miniszterelnök kedden újságírói kérdésre válaszolva reagálva azt mondta: nem ismeri a marosvásárhelyi tüntetésen elfogadott petíciót. A parlament folyosóján nyilatkozó kormányfő a Duna Televízió riporterének mondta ezt, aki azt kérdezte: mit válaszol a székelyeknek a Marosvásárhelyen elfogadott beadványukra? Arra a pontosításra, hogy a Székelyföldnek autonómiát igénylő és a közösség jogainak tiszteletben tartását követelő beadványról van szó, Ponta kijelentette: tiszteletben tart minden kisebbségi jogot, és meggyőződése, hogy az ország decentralizálása és regionalizációs folyamata tiszteletben fogja tartani minden román állampolgár legitim érdekeit, függetlenül attól, hogy magyar, román vagy más etnikumú.
Március 15. Székelyudvarhelyen: kokárdakészítő-verseny is lesz
2013. március 12. – transindex.ro
Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc 165. évfordulójának tiszteletére Székelyudvarhelyen kétnapos ünnepi műsort szerveznek.
Emlékművet állítanak Pécskán a Szoboszlay-per elítéltjeinek
2013. március 12. – Krónika
Az Arad megyei Pécskán pénteken avatják fel azt az emlékművet, amellyel az 1958-as Szoboszlay-per tíz kivégzett és 47 bebörtönzött elítéltjének állít emléket az aradi In Memoriam 1956 egyesület. ámbor Ilona, az egyesület elnöke elmondta, a pécskai megemlékezésre meghívják a Szoboszlay-per még élő elítéltjeit és a már nem élő elítéltek hozzátartozóit.
Március 15. Sepsiszentgyörgyön: háromnapos megemlékezést szerveznek
2013. március 12. – transindex.ro
Március 14-16 között háromnapos ünnepi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulójának tiszteletére. A szervezők felhívják a megemlékező közönség figyelmét, hogy március 15-én, az ünnepség napján, a belvárosi koszorúzást és a színpadi ünnepi műsort megelőzően fél háromtól gyülekezőt tartanak az állomási körforgalomnál és megkérik a résztvevőket, hogy hozzanak magukkal székely zászlót.
Bemutatta alkotmánymódosítási témajavaslatait az RMDSZ
2013. március 12. – transindex.ro
Az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója benyújtotta témajavaslatait a parlament alkotmánymódosítási szakbizottságához. A szövetség törvényhozói körvonalazták azokat a témaköröket, amelyeket módosításra javasolnak a közelgő alkotmánymódosítás alkalmával. Ezen a héten minden parlamenti párt elkészítette saját témajavaslatait, szövegszerű módosítási javaslatokat pedig májusig adhatnak le a politikai alakulatok.
Március 15. Marosvásárhelyen: a Postaréten lesz az RMDSZ által szervezett főrendezvény
2013. március 12. – transindex.ro
A RMDSZ marosvásárhelyi szervezete egész napos ünnepi rendezvénysorozat keretében emlékezik meg a 1848-1849-es forradalomról és szabadságharcról. A rendezvény legfontosabb mozzanata a postaréti megemlékezés lesz, a Székely Vértanúk emlékművénél.
Rosszul áll a visszaszolgáltatás Sepsiszentgyörgyön
2013. március 12. – Fekete Réka – Erdély Ma
Az 1945. március 6. és 1989. december 22. között jogtalanul elkobzott ingatlanok jogi helyzetének rendezésével foglalkozó 2011/10-es törvény alapján benyújtott 803 sepsiszentgyörgyi igénylésből mindeddig csupán 57 esetben történt meg a természetbeni visszaszolgáltatás, 70 kérést kártérítésre javasoltak, 87 nem tartozott a helyi polgármesteri hivatal bizottságának hatáskörébe, 55 iratcsomót formai okokból visszautasítottak.
Sógor Csaba az autonómia mellett állt ki az Európai Parlamentben
2013. március 12. – Erdély Ma
Sógor Csaba, az RMDSZ (Európai Néppárt) képviselője a román kisebbségpolitikát bírálta. Mint rámutatott: a román kisebbségvédelmi rendszer korántsem olyan fejlett, mint azt több román kormánypolitikus állította a közelmúltban. Sógor kifejtette: nagy a különbség a valóság és a között, ami a jogszabályokban le van írva. Példaként említette, hogy bár az anyanyelvhasználat jogát jogszabály rögzíti, az állami hatóságok mégis több RMDSZ-es polgármestert megbüntettek, mert megkövetelték a magyar nyelvtudást. „Európa nyugati felén autonómiák rendszerével oldották meg az őshonos nemzeti kisebbségek követeléseit és jogait, az új tagországokban is ez lenne a követendő példa" – fogalmazott Sógor Csaba.
Florea: a március 10-éhez hasonló megmozdulások ártalmasak a jövőnkre nézve
2013. március 12. – Erdély Ma
Az olyan események sora, mint a március 10-én Marosvásárhelyen megtartott autonómia-tüntetés, „nosztalgikus jellegű követelés”, amely „nagyon ártalmas lehet a jövőnkre nézve, az értékek Európájában.” – nyilatkozta Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere. Hozzátette, ezek a megmozdulások általában a választási kampányok előzményeként jelentkeznek. Florea szerint, a magyar politikai alakulatok vezetőinek inkább a valós problémákat kellene kihangsúlyozniuk, amelyekkel úgy a magyarok, mint a románok küszködnek, éspedig: jobb körülmények között élni.
Tőkés: új fejezet kezdődhet a kisebbségi jogok, és az önrendelkezés viszonylatában
2013. március 12. – Erdély Ma
A román sajtó első célpontja Tőkés László Európai Parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. A vasárnapi rendezvényről és annak román fogadtatásáról kérdezte Moszkovits János. Tőkés László elmondta, hogy várakozáson felül sikerült az autonómiatüntetés, annál is inkább, mert 1990 után leszoktunk a közvetlen demokrácia használatáról, mert a posztkommunista visszarendezés letargiába taszította a magyarságot, és az önbecsülésünkben is megroppantunk. Ebből a szempontból most akár egy új fejezet is kezdődhet a kisebbségi jogok, és az önrendelkezés viszonylatában, mondta Tőkés.
Felhívás: öltözzenek kék-aranyba a székely falvak!
2013. március 12. – Erdély Ma
A március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetés után a háromszéki Bardóc községhez tartozó Olasztelek kék-aranyba öltözött, a településen szinte minden házon székely zászló látható, azt követően, hogy március 5-től Barót központjában egy hatalmas székely zászló lobog.
Hol terem az autonómia?
2013. március 12. – Kovács Péter – transindex.ro
Az RMDSZ főtitkára szerint „2013-ban senki nem tudja megmondani, hogy melyik a legrövidebb, vagy akár hosszabb, de biztosan járható út, amely Székelyföld területi autonómiájához vezet”.
Autonómia-tüntetés: a magunk torkát
2013. március 12. – Parászka Boróka – manna.ro
Parászka Boróka hangsúlyozta: „Marosvásárhelyen felvonuló tömeg hosszan azt skandálta, hogy „Vesszen Trianon”, az ismert revizionista rigmusra masírozott: „nem, nem soha!”. Nincsen ezzel baj, a szólásszabadságba belefér a vesszen trianonozás. De ezután a tüntetés után soha, semmilyen formában nem fogja egyetlen magyar politikus sem hitelt érdemlően képviselni az autonómia ügyét, soha többé nem fogja egyetlen román tárgyalópartner sem elhinni, hogy azt akarjuk, amit mondunk. Az autonómia most vált megint eggyé a szeparatizmussal, a nosztalgikus, Horthy-korszakhoz visszanyúló revizionizmussal, az Erdély elszakítással. Most lehetetlenült el bárminemű korszerű autonómia elv megfogalmazása, képviselete”.
Jakab váltotta Zakariást az udvarhelyi Néppárt élén
2013. március 12. – szekelyhon.ro
Az Erdélyi Magyar Néppárt székelyudvarhelyi szervezete tisztújító közgyűlést tartott, amelyen a városi szervezet élére Jakab Attilát választották. Az új elnök munkáját a továbbiakban hat elnökségi tag segíti: Tankó László, Zakariás Zoltán, Jakab Ernő, Szilágyi István, Bolyai Csaba és Orosz Pál Levente személyében. A leköszönő elnök, Zakariás Zoltán beszámolt az elmúlt év eseményeiről és a Néppárt önkormányzati képviselőinek tevékenységéről.
A 14 ezredik kérelmezőt köszöntötték az Udvarhelyi Demokráciaközpontban
2013. március 12 – szekelyhon.ro
Az iroda munkatársai örömmel adták át a 14 ezredik kérelmezőnek, Ambrus Éva néninek azt az oklevelet, amelyben a szervezet köszönetet mond, hogy élt a lehetőséggel, és kérvényezte a magyar állampolgárságot.
Kétnapos ünnepségsorozat
2013. március 12. – Kozán István – szekelyhon.ro
Az eddigi szokásoktól eltérően idén kétnaposra bővül az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére szervezett csíkszeredai ünnepségsorozat. A központi ünnepség ezúttal is a Gál Sándor-szobornál zajlik.
A nacionalista feszültségkeltés ellen szólalt fel Seres Dénes
2013. március 12. – Erdély Ma
Politikai nyilatkozat keretében tiltakozott kedden, március 12-én Seres Dénes Szilágy megyei parlamenti képviselő az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének székházára ismeretlen tettesek által kifüggesztett, a romániai magyar kisebbséget fenyegető felirat ellen. Seres Dénes felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy az egyre erősödő nacionalista megnyilvánulások megbélyegzik a romániai magyarok mindennapjait és a többségi nemzet közhangulatát egyaránt.
Marosvásárhely: lemond az RMDSZ-es alpolgármester
2013. március 12. – transindex.ro
Józsa Tibor, Marosvásárhely alpolgármestere bejelentette, lemond tisztségéről. A Transindex megkeresésére elmondta, személyes okokra hivatkozva hozta a döntést. „Közöltem az elnökséggel, a felső vezetéssel szándékomat még januárban. Március utolsó tanácsülésén, vagy áprilisban terjesztem elő a lemondásomat” - közölte a Transindex-szel Józsa Tibor.
Nem engedjük magunkat megfélemlíteni!
2013. március 12. – Balta János – Nyugati Jelen
Úgy tűnik, március 15-én, az Aradon tervezett ünnepség zavartalan lebonyolítása elé akadályok gördülhetnek az Új Jobboldalnak az akkorra tervezett felvonulásával. Az ügy tisztázása érdekében a sajtó megkereste Bognár Levente RMDSZ megyei elnököt, aradi alpolgármestert, aki elmondta: mint minden évben, az RMDSZ az előttünk álló március 15-i ünnepséget is megszervezi, méghozzá a Szabadság-szobornál.
Románul védte Székelyföldet az EP-ben Bokros Lajos
2013. március 12. – maszol.ro
Román nyelven bírálta kedden az Európai Parlament strasbourgi plenárisán Bokros Lajos a Székelyföld közigazgatási felszabdalására irányuló bukaresti elképzeléseket. „A Romániában élő mintegy másfélmilliós magyar közösség épp annyira őshonos, mint a román nép, amely több mint ezer éve nyelvében, hagyományában és szokásvilágában történelmi és földrajzi egységet alkot” – mondta felszólalásában a Magyar Demokrata Fórum EP-képviselője, Magyarország volt pénzügyminisztere.
Tovább erősítenék a kultúrát
2013. március 12. – Nagy D. István – szekelyhon.ro
Négyéves programsorozatban képzeli el a háromszéki megyeszékhely a Székelyföld Kulturális Fővárosa kezdeményezést. Az otthon a kultúrában jelszóval útjára indított sorozat minden évben más tematikát jár körbe.
Izsák Balázs: nem mondunk le a célról!
2013. március 13. – Krónika
„A Székely Nemzeti Tanács csakis a demokrácia eszközeivel hajlandó a Székelyföld autonómiájáért küzdeni. De legyen világos: sem a célról nem mondunk le, sem az utunkról nem térünk le. Számunkra nincs más alternatíva, csak a jog és a demokrácia” – jelentette ki tegnap a Krónikának Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, akivel a hétvégi autonómiatüntetés kapcsán beszélgettek.
Régiósítás Romániában
2013. március 13. - Pataky István - Magyar Nemzet
Romániában már öt évvel ezelőtt felmerült, hogy az országot fejlesztési régiókra osztják fel. Azonban az sem az ellenzék sem az akkor koalíciós partner RMDSZ nem támogatta az ötletet. Jelenleg azonban olyan régiók kialakítását tervezi a román kormány, ahol a három többségében magyarlakta megyét (Maros, Hargita, Kovászna) a Közép régióba sorolnák, ezáltal a magyarok számaránya 30 százalék körül lenne, azonban ezt elfogadhatatlannak tartják, mind a magyar pártok, mind a Székely Nemzeti Tanács.
(A cikk teljes terjedelmében a Magyar Nemzet 2013. március 13i számában olvasható.)