2013. március 8.
A Iancu-szobornál gyülekeznek vasárnap a román ellentüntetők
2013. március 7. – maszol.ro
Vasárnap délután 4 órakor, a Marosvásárhely főterén álló Avram Iancu szorornál gyülekeznek majd azok a román szélsőjobboldaliak, akik a Románia föderalizálása elleni csoportosulás hívására azzal a céllal érkeznek a Maros-parti városba, hogy megzavarják az egy órával később kezdődő Székely Szabadság Napját. „Március 10.-e legyen a román nacionalizmus újjáéledésének napja, amikor a románok egyesülnek és együttes erővel állnak ellen” – áll a Facebookon meghirdetett akcióban. Az Avram Iancu képével illusztrált plakát jobb alsó sarkában fellelhető az Új Jobboldal szélsőséges szervezet védjegyévé vált máramarosi kereszt.
A világ sok nagyvárosában lesz tüntetés a székely szabadság napján
2013. március 7. – Krónika
Európa és Amerika megannyi nagyvárosában tartanak demonstrációkat a román külképviseletek előtt vasárnap, a székely szabadság napjának elnevezett marosvásárhelyi autonómiatüntetéssel párhuzamosan - közölte csütörtökön Izsák Balázs, a megmozdulást szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
Tamás Sándor: kisebb és hatékonyabb régiókra van szükség
2013. március 7. – transindex.ro
Az elkövetkező időszakban a kevesebb megyét magába foglaló fejlesztési régiókra van szükség - mondta Tamás Sándor pénteken Szebenben, a Központi Fejlesztési Régió soros ülésén. A régiótanács-elnök szerint csak így lehet eredményesebben lehívni a fejlesztésre fordítható EU-s pénzforrásokat. "A legideálisabb megoldás az lenne, ha minden megye a szabad egyesülés elve alapján maga dönthetne, hogy kivel akar egy régióba tartozni, mert természetellenes, hogy pl. Vrancea megye Konstancával van egy régióban. Ugyanígy működésképtelen, hogy Kovászna mások mellett Fehér megyével alkosson egy egységet, hiszen a két megye között semmi közös kapcsolódási pont nincsen" - fogalmazott.
Zilahon is fogható az Erdély TV
2013. március 7. – transindex.ro
Sepsiszentgyörgy, Gyergyószentmiklós és Kovászna után Zilahon is bekerült a napokban az Erdély TV az RDS kábelszolgáltató kínálatába. Az Erdélyi Magyar Televízió kiemelten kíván foglalkozni a Partiumot érintő gazdasági, politikai, szociális kulturális és hitéleti kérdésekkel. Egyúttal célja tájékoztatni az itt élőket Erdély legfontosabb eseményeiről, hozzájárulva, hogy hazai forrásból ismerjék meg az erdélyi valóságot - olvasható a televízió közleményében.
Marosvásárhely: flash mob a magyar feliratokért
2013. március 7. – transindex.ro
Tucatnyi szülő vett részt péntek reggel a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu általános iskola előtt tartott flash mobon, amelyet a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) és a Szülői kezdeményező csoport szervezett amiatt, hogy az iskolaigazgató nem akarja kihelyezni az intézménybe a magyar nyelvű feliratokat.
Március 21-én választanak új elnököt a Maros megyei RMDSZ élére
2013. március 7. – transindex.ro
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Állandó Tanácsa, miután minden helyi, községi/városi és kerületi szervezet megtartotta a helyi tisztújítást, 2013. március 21-re hirdeti meg a megyei tisztújító küldöttgyűlést. A Területi Képviselők Tanácsának 1/2013-as határozata alapján a küldöttgyűlésen a Területi Képviselők Tanácsának tagjai, a megyei tanácsosok, a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács 27 képviselője, valamint a 18 kerületi szervezet tisztújító küldöttgyűlésein választott kerületi képviselő (összesen 150 küldött) vesz részt szavazati joggal.
Markó Attila: tehermentesíti az államot az új restitúciós törvényvtervezet
2013. március 7. – transindex.ro
Nem tartja rossz elképzelésnek a pontrendszeren alapuló licites megoldást Markó Attila – akit a szerdai kormányülésről kiszivárgott restitúciós törvénytervezetről kérdeztek. A képviselő hangsúlyozta, az RMDSZ még nem alakított ki hivatalos álláspontot a jogszabály kapcsán. A kormány szerdán tárgyalta első olvasatban a restitúciós törvénytervezetet, amely értelmében négy év múlva, részletekben kezdene kárpótlást fizetni Románia azokért a kommunista diktatúra idején államosított ingatlanokért, amelyeket nem lehet természetben visszaszolgáltatni.
Tőkés: új nemzeti szórványstratégiára van szükség
2013. március 7. – Erdély Ma
Új nemzeti szórványstratégiára van szükség mondta Tőkés László európai parlamenti képviselő Nagyváradon. A politikus szerint a szórványmagyarság helyzetén csak úgy lehet javítani, ha összefognak a civil és egyházi szervezetek. Felmérések szerint az utóbbi kilenc év alatt több mint 30 százalékkal csökkent a szórványban élők száma. Fennmaradásukat az is segíthetné, ha közösségekbe szerveződnének. Tőkés László egy országos szórványügyi értekezlet megszervezését javasolta.
Helyén marad a székely zászló – Dacolnak a kovászna megyei prefektussal a polgármesterek
2013. március 7. – Erdély Ma
Február 20-i keltezéssel kapták kézhez a felső-háromszéki önkormányzatok Dumitru Marinescu kormánymegbízott átiratát, melyben Codrin Munteanu utódja a székely zászló eltávolítását kérte a hivatalok homlokzatáról. A polgármesterek azonban a jelek szerint nem hátrálnak meg, Kézdiszéken immár az összes hivatalra kikerült a lobogó.
Székely zászló lobog a felvidéki Gúta központjában is
2013. március 7. – Erdély Ma
A Magyar Közösség Pártja Gútai Alapszervezete által hétfőn, március 4-én, a késő délutáni órákban szervezett meghitt, kis ünnepség keretében a magyar nemzeti összetartozás kinyilvánítására, szolidaritásuk és a testvériség jeléül Gútán is kitűzték a székely zászlót a városi művelődési központ épületére. Az MKP és a Via Nova ICS tagjai mellett a város polgármestere, vezetősége, önkormányzati képviselők és gútai polgárok is megtisztelték a rögtönzött, de nagyon színvonalas és tartalmas ünnepséget.
Székelyföld, az autonóm fejlesztési régió?
2013. március 7. – maszol.ro
Erdélyi regionális kormány, illetve Székelyföld autonóm státusú fejlesztési régió megalakítását tartaná ideálisnak a háromszéki RMDSZ. Az Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Klárik László szenátor által csütörtökön bemutatott, statisztikai adatokra támaszkodó tanulmány arra mutat rá, hogy az ország regionális átszervezésekor a jelenleginél jóval kisebb – 800 000 – 1 500 000 lakosú – és gazdaságilag homogén régiókat kellene kialakítani.
Markó: az RMDSZ nem feküdt le az egyházaknak
2013. március 7. – maszol.ro
Az igaz, hogy az egyházi vagyon visszaszolgáltatásáért az RMDSZ elkötelezetten munkálkodik, de azzal nem értek egyet, hogy lefeküdtünk az egyházaknak" – jelentette ki a maszol.ro-nak Markó Attila, az RMDSZ egyházi restitúciós törvényének kidolgozója. A háromszéki képviselőt Czika Tihamér szerdai Facebook-bejegyzésére reagált. Az RMDSZ liberális platformja, a Szabadelvű Kör volt alelnöke úgy vélekedik: a szövetség az erdélyi magyar egyházlobbi teljes kontrollja alatt van. Szerinte ilyen szempontból az RMDSZ semmivel sem jobb a román pártoknál, amelyek lefekszenek az ortodox egyháznak, „évente 365-ször, ha kell".
Javaslatok régiófelosztásra
2013. március 7. – Kozán István – szekelyhon.ro
Az lenne a legelőnyösebb megoldás, ha a központi régió újrafelosztásakor Hargita a két székely megyével alkothatna egy régiót – állítja Hargita Megye Tanácsának elemzőcsoportja, amely az ideális megoldáson túl más forgatókönyveket is el tud képzelni.
Tízezer fölötti részvevőre számítanak Vásárhelyen
2013. március 7. – Simon Eszter – szekelyhon.ro
A vasárnap sorra kerülő autonómiatüntetésről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök délben a Magyar Polgári Párt székelyudvarhelyi irodájában, melyen Biró Zsolton, az MPP országos elnökén kívül Gálfi Árpád, a párt udvarhelyi elnöke, valamint Hargita megyei elnöke, Salamon Zoltán is jelen voltak.
Hagyományossá akarják tenni a Székely Szabadság Napját
2013. március 7. – Szucher Ervin – szekelyhon.ro
A Székely Nemzeti Tanács elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott: bár ők is és a hatóságok is a törvény értelmében a lehető legrosszabbra is felkészültek, egyáltalán nem tart az egyesek által meglebegtetett 1990-es hangulat újjáéledésétől. A sebek esetleges felszakításának gondolatát nem csak a helyi és központi magyarellenes sajtó meg Székelyföld önállósodását ellenző románok, hanem az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete is felemlegette.
Autonómiatüntetés: fenyegetés vagy ellenőrzés?
2013. március 7. – Nagy D. István – szekelyhon.ro
A március 10-i autonómiatüntetésre induló háromszéki buszok tulajdonosait megfenyegették – terjed a meg nem erősített információ Sepsiszentgyörgyön. A megmozdulás szervezői fokozott ellenőrzésről igen, fenyegetésről nem tudnak.
Régiós szinten kell dönteni – Interjú dr. Tatár Márta Kovászna megyei tanácsossal
2013. március 7. – Erdély Ma
Nemrég Gyulafehérváron tartották az Európai Régiók Szövetsége (AER – Assembly of European Regions) elnökségének és vezető tanácsának gyűlését. A rangos eseményen Kovászna megye képviseletében dr. Tatár Márta, a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház kardiológus-főorvosa, megyei tanácsos is jelen volt, Nagy József megyei alelnökkel együtt.
Autonómiatüntetésre készülődve
2013. március 7. – Létai Tibor – szekelyhon.ro
Csíkszeredában és több vidéki településen is lelkesen készülődnek a vasárnapi marosvásárhelyi autonómiatüntetésre. Vannak, akik szervezett formában buszokkal utaznak a helyszínre, de sokan készülődnek személygépkocsikkal is.