Home » Hírek » Erdély » Tőkés László Mesterházy Attila kolozsvári meghívásáról: „madarat tolláról”

Tőkés László Mesterházy Attila kolozsvári meghívásáról: „madarat tolláról”

2013. 1. 16.
Megosztás:

Szíve joga Markó Bélának azt meghívnia, akit akar, de Kós Károly nevét ne kösse össze nemzetietlen politikusokkal – írja Tőkés László szerdai nyilatkozatában, Mesterházy Attila MSZP-elnök kolozsvári látogatására reagálva. Az EP-képviselő szerint Mesterházy meghívása Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi RMDSZ-es „felléptetéseinek” sorába illeszkedik.

N Y I L A T K O Z A T 

Amint hírül adták: a Kós Károly Alapítvány és a Táncsics Alapítvány szervezésében, ma délután, Markó Béla ex-RMDSZ-elnök meghívására, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke előadást tart A nemzetpolitika aktuális kérdéseiről Kolozsváron, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva-termében. Ezt megelőzően a két alapítvány elnökei – Markó Béla és Szabó Vilmos – együttműködési megállapodást írnak alá.

Jelek szerint a Markó Béla költő-politikus vezette alapítvány csúcsot akar dönteni a bihari RMDSZ-szel szemben, amelynek néhány évvel ezelőtt, ez idáig egyedüliként sikerült Erdélybe, illetve Nagyváradra Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnököt meghívnia. Eme posztkommunista, őszödi hagyományteremtéshez kapcsolódva, a marosvásárhelyi politikusnak Bajnai Gordon, a másik MSZP-s ex-miniszterelnök váradi felléptetése nyomán, immáron Victor Ponta újdonsült román miniszterelnök barátját, Mesterházy Attila pártvezért is sikerül erdélyi „nemzetpolitikánk” oldalán felsorakoztatnia…

Apropo: Ponta. A decemberi választások után a magyarországi testvérpárt elnöke melegen gratulált „a progresszív baloldali politikát” képviselő román miniszterelnöknek, valamint külön is a Kelemen Hunor vezette RMDSZ-nek, mely utóbbi – úgymond – „Orbán Viktor megosztó politikája… és durva beavatkozási kísérletei ellenére sikeresen szerepelt a választásokon”.

„Madarat tolláról, embert barátjáról”. Szíve joga Markó Bélának azt meghívnia, azzal barátkoznia és együttműködnie, akit és akivel akar – ámbátor demokráciában élünk. Még az ellen sem lehet elvi kifogásunk, hogy azzal a Szabó Vilmossal kössön paktumot, aki a bihari Szabó Ödönnel és a váradi Mecénás Alapítvány többi főkolomposával együtt egyik főszereplője volt az érmindszenti Ady-Központ céljaira elnyert, 320 millió forintos királyhágómelléki pályázati pénz eltérítésének és hűtlen kezelésének.

Az ellen viszont határozottan fel kell emelnünk a szavunkat, hogy az erdélyi magyar nemzeti értéknek – valóságos transzilván hungarikumnak – számító Kós Károly megszentelt nevét és művét bárki is a meghívott nemzetietlen politikusokkal vagy éppenséggel a nyerészkedő „Mecénással” kompromittálja. Az erdélyi reformátusok részéről külön is visszautasítom, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokának nevét ilyetén konjunkturális kultúrpolitikai célokra használják fel.

Mindezek után csak remélnünk lehet, hogy kolozsvári dolguk végeztével, Markó Béla Mesterházy Attila társaságában nem fog Sztánára ésBánffyunyadra is ellátogatni, hogy kegyeletüket ott róják le az 1919-ben, Kós Károly és elvbarátai által, a wilsoni önrendelkezési elvek alapján létrehozott Kalotaszegi Köztársaság emléke előtt…

Strasbourg, 2013. január 16.

Tőkés László
európai képviselő
az EMNT elnöke

[Forrás: Néppárt.eu/Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria