Home » Hírek » Erdély » Összenő, ami összetartozik

Összenő, ami összetartozik

2013. 1. 17.
Megosztás:

Mesterházy Attila kolozsvári látogatása az RMDSZ és az MSZP egymásra találását jelenti – mutat rá a Néppárt elnökségének csütörtöki közleménye. A dokumentum leszögezi: az erdélyi magyar közösséghez „ellenségesen viszonyuló” MSZP-vel való találkozás mérföldkő az RMDSZ történetében, amellyel az alakulat nyíltan felvállalta baloldali kötődését.

Összenő, ami összetartozik
Az Erdélyi Magyar Néppárt állásfoglalása az MSZP elnökének kolozsvári látogatása kapcsán
 

Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökének, illetve a párt vezetőségének kolozsvári látogatása az RMDSZ meghívása nyomán megerősíti azt, amit az Erdélyi Magyar Néppárt korábban is hangsúlyozott: összenő, ami összetartozik.

Az MSZP és az RMDSZ nyílt „egymásra találásának” – amit formálisan a pártalapítványaik, a Szabó Vilmos által vezetett Táncsics Alapítvány, illetve a Markó Béla elnökletével működő Kós Károly Akadémia között született megállapodás rögzít, –pozitív hozadéka az, hogy elősegíti az erdélyi magyar közösség tisztánlátását egy olyan kérdésben, ami eddig is sejthető volt.

Összenő, ami összetartozik
Transzparensek és tányérsapkák. Botrányba fulladt Mesterházy kolozsvári látogatása


A hónapokkal a tavaly decemberi parlamenti választások előtt Victor Ponta szocialistáival és Crin Antonescu „liberálisaival” titokban kötött, ámde kudarcba fulladt megállapodásról az RMDSZ csak az után beszélt kényszeredetten, igyekezve tompítani annak jelentőségét, hogy az a Szociálliberális Unió egyik vezetőjének elszólásából nyilvánosságra került. Azonban az MSZP-vezérkarral való szerdai kolozsvári találkozó mérföldkő az RMDSZ történetében, mivel ezzel a Kelemen Hunor vezette alakulat nyíltan, a választói előtt is felvállalta baloldali kötődését. Ez mindenképpen értékelendő, mivel nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy az RMDSZ-t jóhiszeműen támogató erdélyi magyar választópolgárok végre egyértelműen lássák, hogy mire fordítja a szövetség a tőlük kapott bizalmat. Az erdélyi magyar társadalom számára világossá vált, hogy az RMDSZ most azokkal vállalt nyílt közösséget, akik a 2004. december 5-i magyarországi népszavazás előtt a szomszédos országokba szakadt magyarok kettős állampolgársága ellen kampányoltak.

A történtek után az is joggal merülhet fel az RMDSZ-re szavazó magyarokban, hogy a szövetség maradhat-e az Európai Néppárt tagja, vagy nem lenne-e tisztességesebb, ha az európai szocialistákat is tömörítő Szocialista Internacionáléban kérne helyet magának.

Ami az MSZP-nek az erdélyi magyarokkal kapcsolatban hirtelen támadt rokonszenvét illeti, az Erdélyi Magyar Néppárt szkeptikusan tekint arra, hogy egy olyan párt, amelynek az elmúlt több mint húsz év alatt nem volt azonosítható nemzetpolitikája, másfél évvel a magyarországi országgyűlési választások előtt – amelyeken a külhoni magyar állampolgárok is választani fognak – villámcsapásszerűen felfedezi az erdélyi magyar közösséget, és féltő gonddal érdeklődni kezd iránta. Nem tartjuk hihetőnek, hogy két évtizednyi teljes közömbösség, sőt, ellenséges viszonyulás után a nem is olyan régen még „23 millió román munkavállalóval” riogató MSZP őszintén, hátsó szándékoktól mentesen „közeledik” az erdélyi magyarokhoz.

2013. január 17.

Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége nevében,
Toró T. Tibor, elnök
 
[Forrás: az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóközleménye]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria