Home » Hírek » Erdély » A köz véleményét térképezi fel Tankó László

A köz véleményét térképezi fel Tankó László

2012. 4. 13.
Megosztás:

Elindult a bizalomépítés – mondta el Tankó László, az Erdélyi Magyar Néppárt székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje. A cégvezető április 16-án, csütörtökön délelőtt arról számolt be a sajtónak, hogy a lakosság, intézmények, civil szervezetek és egyházak bevonásával problématérképet készít.

A székelyudvarhelyi lakossággal partnerségben szeretné felmérni és beazonosítani a város problémáit Tankó László néppárti polgármesterjelölt. A politikai pályára vágyó cégvezető elmondta: kampányának alapelve a bizalom, a cselekvés és a példamutatás. „Érdekes tapasztalatokban volt részem az elmúlt két napban, hisz több lakóval is alkalmam nyílt négyszemközt vagy csoportosan szóba állni” – magyarázta Tankó, aki arra biztatta az udvarhelyieket, hogy a következő két hónapban osszák meg vele problémáikat. „Sok olyan problémáról értesültem, melyet kis pénzzel, de akarattal meg lehetne oldani” – hangsúlyozta.

Az EMNP jelöltje bevallása szerint a vezetéshez ért legjobban, az őt körülvevő, szakemberekből álló csapat pedig segíti majd munkájában. „Szókimondó, egyenes ember vagyok, aki keveset fog ígérni, de annál többet tenni” – tette hozzá, majd megjegyezte: sok mindenre nem tudja még a választ, viszont gyorsan tanul. „A keretet adom meg programomnak, a tartalmat az udvarhelyiekkel közösen szeretném megírni. Szakmámban a hatékony, átlátható, ügyfélorientált működési elvet tartottam szem előtt, a Néppárt színeiben is az emberek, ötletek, javaslatok integrálása a célom” – fejtette ki Tankó.

Egyébként a Néppárt jelöltje szerint kiemelten fontos az átláthatóság a közügyekben, hogy a városlakók maguk is követhessék, mi történik a közpénzekkel. „Nyilván az elöljárónak megfelelő háttérrel is kell rendelkeznie, hogy zakóját, cipőjét ne a város pénzén szerezze be” – hangsúlyozta. Megtudtuk, Tankó a példamutatásban a hitelességet tartja fontosnak, mivel nem akarja politikai karrierjét „homályból indítani”. „Nem szabad a dolgokat felülről kezelni, ezért nagy hangsúlyt fektetek a kommunikációra, az emberek véleményére” – magyarázta a jelölt, aki ígérete szerint a lakosság után a helyi intézményeket, egyházakat és civil szervezeteket is felkeresi.

[Forrás: Székelyhon.ro]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria