Home » Hírek » Országos » A közigazgatási törvényben lévő súlyos joghézagra hívták fel a figyelmet

A közigazgatási törvényben lévő súlyos joghézagra hívták fel a figyelmet

2017. 5. 9.
Megosztás:

A román közigazgatási törvényben meglévő súlyos joghézagra hívta fel a figyelmet kolozsvári sajtótájékoztatóján Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt igazgató-helyettese, valamint Sándor János, a Néppárt Benedekfalván (Szilágy megye) mandátumot szerzett, de a helyi tanács által el nem fogadott tanácsos.

Csomortányi István bevezetőjében elmondta: Sándor János a 2016-os önkormányzati választások során mandátumot szerzett, a helyi mandátumigazoló bizottság vissza is igazolta azt, de a helyi tanács (RMDSZ-PNL összefogással) az alakuló ülésen mégsem szavazta meg, s így mind a mai napig nem foglalhatta el tanácsosi helyét.

Mint ismeretes a 2001-ben elfogadott 215-ös törvény szabályozza a közigazgatások működését, a tanácsok megalakulását, valamint a mandátumszerzés lehetőségét. Ennek értelmében az önkormányzati tanácsnak megadott időn belül meg kell alakulnia, ezt megelőzően pedig a mandátumigazoló bizottság kell ellenőrizze, hogy a mandátumok érvényesek-e? Az említett törvény két esetben tiltja a mandátumigazolást: ha a leendő tanácsos nem felel meg a törvényi szabályoknak, vagyis eltiltották a közügyek gyakorlásától, esetleg lakcíme megváltozott, vagy ha kiderül: a választás során csalást követett el. Sándor János esetében egyetlen ilyen tényező sem merült fel, így nem volt akadálya annak, hogy a tanácsosok megszavazzák mandátumát, ez azonban – politikai okokból – mégsem történt meg, a törvény pedig nem rendelkezik arról, hogy ilyen esetekben mi a teendő.

Csomortányi elmondta: a benedekfalvi tanácsosok döntését a Közigazgatási Bíróságon támadták meg, ahol azonban – épp arra hivatkozva, hogy a törvény nem rendelkezik arról, hogy ilyen esetekben mi a teendő – a néppártosok számára kedvezőtlen ítélet született. Ezt követően a Szilágy megyei Kormánybiztosi Hivatalhoz (prefektúrához) fordultak panaszukkal, amely megerősítette a Közigazgatási Bíróság döntését, valamint – botrányos módon – hozzátette: mivel a helyi tanácsok közigazgatási autonómiával rendelkeznek, a tanácsosok döntése pedig politikai akaratuk megnyilvánulásaként értelmezhető, a néppárti kereset értelmetlen. „A Kormánybiztosi Hivatal válaszát látva könnyen felmerülhet a kérdés: minek egyáltalán választásokat tartani, ha a tanácsosok <<politikai akaratuk kinyilvánításával>> maguk közül is választhatnának négyévente tanácsosokat. Sándor Jánost a választók hatalmazták fel arra, hogy képviselje őket a helyi tanácsban, mindebben pedig néhány helyi politikus akadályozza” – mondta Csomortányi. A Néppárt igazgató-helyettese hozzátette: a zilahi bíróság tévedett akkor, amikor azt állította, döntése másodfokon megfellebbezhető, hiszen az már első fokon jogerőssé vált, így a kolozsvári táblabíróság – ahol megfellebbezték a döntést – érdemben nem foglalkozott az üggyel.

„Ez az eset a helyi jellegű problémánál túlmutatóbb. Azt jelzi, hogy a Romániában ellenzékiként tevékenykedni kívánó tanácsosok bármikor ellehetetleníthetőek, valamint mindez súlyosan alkotmányellenes is, hiszen felülírja az állampolgárok arra vonatkozó jogát, hogy a választók felhatalmazásával bárki képviselő lehessen. Ugyanakkor joggal kérdezhetjük: ez lenne ahhoz az erősebb magyar képviselethez vezető út, melyet az RMDSZ előszeretettel hangoztatott a kampány során? Arra kérjük a Szövetség országos vezetését, hogy vizsgálja ki a benedekfalvi esetet és járjon közbe az ügy mihamarabbi rendezéséért” – mondta Csomortányi, majd hozzátette: hivatali visszaélés miatt még a héten feljelentést tesznek az ügyészségen, s ha a hazai bíróságoktól nem nyernek jogorvoslatot, nemzetközi fórumokon folytatják az ügyet.

Sándor János hozzászólásában elmondta: már a 2016-os kampányidőszakban is folyamatos támadások érték, sőt, egy esetben azzal is meggyanúsították, hogy szavazatszerzés reményében ételt osztott a választók között. Végül kiderült, egy hamis tanúvallomás alapján indult vizsgálat, bűncselekményre utaló jeleket pedig nem találtak. 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria