Home » Hírek » Országos » A román kormányfőnek le kell mondania!

A román kormányfőnek le kell mondania!

2018. 1. 12.
Megosztás:

Miután a romániai magyar pártok elnökei a hét elején közös állásfoglalást írtak alá az autonómiaelképzelések összehangolása érdekében, Mihai Tudose román miniszterelnök – az egyik központi hírtelevíziónak nyilatkozva – határozottan elutasította még a párbeszédet is az erdélyi magyar közösség autonómiaigényéről, majd hozzátette: „Ha a székelyföldi intézményekre kiteszik a székely zászlót, akkor azok is lógni fognak, akik kitették azt.” Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége – a vállalhatatlan és a náci ideológiákkal rokon kijelentése miatt – lemondásra szólítja fel a kormányfőt, a román politikai élet szereplőitől pedig elvárja, egyértelműen határolódjanak el Mihai Tudose nyilatkozatától.

Aggodalomra ad okot a tény, hogy miközben a három romániai magyar párt közösen kezdeményezi az önrendelkezésről folytatott román—magyar párbeszéd mielőbbi megkezdését, addig Románia miniszterelnöke – az európai értékekkel és az emberi jóérzéssel ellentétes módon, a 20. század legsötétebb korszakát idézve – akasztásról beszél.

Meggyőződésünk, hogy – különösen a centenáriumi események elején – a román miniszterelnök szavai teljességgel elfogadhatatlanok, és alkalmasak arra, hogy nemzeti közösségünkben félelmet keltsenek. Ennek ellenére ismételten ki kell jelentenünk: nem hátrálhatunk meg az eddig is békésen, a jogállamiság és a demokrácia eszközeivel folytatott autonómiaharcunkban, hiszen egyedül az önrendelkezés jelenthet megoldást mindennapi problémáinkra, és csak az hozhat eredményeket politikai, közjogi, gazdasági, vagy kulturális téren. Épp ezért a Néppárt nemzetközi fórumok segítségét kéri – az európai regionalista és autionomista pártokat tömörítő Európai Szabad Szövetség (EFA) megkeresésével – annak érdekében, hogy Mihai Tudose kijelentése ne legyen következmények nélküli, az itt élő magyarság pedig megerősödhessen önrendelkezési küzdelmében.

Végezetül ismételten és hangsúlyosan kérjük a román politikai elit józanabb részét, hogy határozottan mondjanak nemet az újkori és életellenes nácizmus e magas szintű romániai megnyilvánulására. Legyenek partnereink a gyűlöletpolitika elutasításában, továbbá a román—magyar kapcsolatok normalizálásáért tett erőfeszítéseinkben. Ahogyan Európa több országában már bebizonyosodott, ennek egyetlen igazi garanciája a működő közösségi autonómiák közjogi rendszere.

 

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria