Home » Hírek » Románia » A román vasút több mint ezer fős elbocsátást jelentett be

A román vasút több mint ezer fős elbocsátást jelentett be

2012. 2. 22.
Megosztás:
A román állami vasúttársaság személyszállító üzletága (CFR Calatori) a nemzetközi hitelezőkkel, így az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött elővigyázatossági hitelszerződés feltételeinek megfelelően több mint ezer főt bocsát el – közölte a CFR Calatori kedden.

A társaság közleményben úgy fogalmazott: folytatják az – IMF-nek, EU-nak és a Világbanknak – ígért reformprogram végrehajtását annak érdekében, hogy a román vasút ismét nyereséges legyen.

A CFR Calatori mintegy 14 ezres alkalmazotti létszámából 1.143 munkatárstól válik meg. A társaság egyben bejelentette: ezer kilométernyi veszteségesen üzemeltetett vasútvonalat is lezárnak.

A 76 ezer embert foglalkoztató, üzemeltetési, teherszállítási és utasszállítási üzletágakra bontott román vasúttársaság 2010-ben 10 ezer fős létszámleépítést jelentett be. A lépést akkor azzal indokolták, hogy 45 százalékkal csökkent a teherszállítás és 20 százalékkal mérséklődött az utasszállítási kereslet.

A keddi bejelentést elutasította az egyik érintett szakszervezet, jelezve: bírósági úton támadják meg a döntést, mivel nem egyeztettek velük.

Románia 2009-ben kötött először 20 milliárd euró értékű többoldalú nemzetközi készenléti hitelmegállapodást az IMF szervezésében, amit 2011-ben egy kétéves, mintegy 5 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelszerződés váltott fel.

[Forrás: erdon.ro]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria