Home » Hírek » Erdély » A Temes megyei Erdélyi Magyar Néppárt az RMDSZ szervezetével közösen venne részt a választásokon

A Temes megyei Erdélyi Magyar Néppárt az RMDSZ szervezetével közösen venne részt a választásokon

2012. 2. 22.
Megosztás:

Sajtótájékoztató keretében a magyar nyelvű médián keresztül ismertették álláspontjukat, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Temes megyei vezetői. Ez alkalommal tájékoztattak arról, hogy az elmúlt héten, Partiumban hatodikként, megalakult az EMNP Temes megyei szervezete, melynek elnöke Kása Zsolt, alelnökei Balaton Zoltán és Katona Mihály. A helyi szervezet politikai tevékenységével, illetve a június elejére tervezett helyhatósági választásokkkal kapcsolatban Kása Zsolt elnök elmondta:

„Magunk részéről a magyar-szláv kisebbségekkel való együttműködés helyett, inkább egy magyar-magyar választási együttműködés kialakítását látjuk célszerűbbnek. Mi nyitottak vagyunk, és bízunk abban, hogy a Temes megyei RMDSZ is tárgyalni fog velünk ebben a témában, hiszen a Temes megyei magyar közösség számára a célok egyértelműek: visszaszerezni a megyei tanácsban és a városi tanácsban is az elvesztett tanácsosi helyeket, illetve megtartani az önkormányzatokban a pozíciókat. A nemrég megjelent népszámlálási adatok ismeretében, szerintünk nem lesz könnyű e célkitűzések teljesítése, ezért az együttműködés elengedhetetlen. A más kisebbségekkel való együttműködésnek mi semmi hasznát nem látjuk, az elmúlt választások során nem igazán volt sikeres az együttműködés, bár Temesváron sikerült bejuttatni még egy tanácsost, amely a kisebbségeket képviseli RMDSZ-színekben, a megyében ennél jóval kisebb volt az együttműködés eredményessége. Meglátásunk szerint, a legutóbbi választások során az történt, hogy a magyar közösség hozzásegítette az illető kisebbségeket egy tanácsosi mandátum megszerzéséhez, ők bennünket nem igazán segítettek. Nem hiszem, hogy ez most javulna ezért szorgalmazzuk a mielőbbi magyar-magyar együttműködést. Mi bízunk abban, hogy nagyobb mozgósítással, jobb szervezéssel a helyi magyar közösség képes arra, hogy sikeresen szerepeljen a következő választásokon.”

Kérdésünkre válaszolva, Kása Zsolt kifejtette, hogy eddig nem került sor kapcsolatfelvételre a két szervezet között, mivel az RMDSZ Temes megyei szervezete nem kereste meg az újonnan alakult magyar politikai szervezetet.

”Ha továbbra sem keresnek bennünket, mi fogjuk kezdeményezni a tárgyalásokat. Eddig, mivel ők az erősebbek, nagyobbak, elvártuk, hogy ők tegyék meg az első lépést. Meggyőződésünk, hogy a magyar-magyar együttműködést kell előtérbe helyezni. Temes megyében nem fogunk az RMDSZ ellen indulni a választásokon, csak azért, hogy az RMDSZ ne kerüljön be a megyei vagy a városi tanácsba. Remélem, hogy az RMDSZ nem fog elzárkózni a tárgyalásoktól, és sikerül közösen megoldást találni, biztos vagyok benne, hogy vannak olyan jelöltek, akik mind a két fél számára elfogadhatók.”

A szervezetépítéssel kapcsolatos kérdésre, az elnök kifejtette, hogy sajnos Temes megyében a magyar közösség lélekszáma annyira megfogyatkozott, hogy az újabb párt számára emiatt beszűkült a mozgástér, alig néhány településen képzelhető el helyi szervezet megalakítása.

Dukász Magor, az EMNT Temes megyei szervezetének egyik alelnöke a szervezet terveit ismertetve kifejtette, hogy a tevékenység középpontjában továbbra is a könnyített honosítással kapcsolatos ügyintézés áll, illetve a civil szférával való együttműködés kibontakoztatását és erősítését tartja a következő időszak prioritásának.

[Forrás: Heti Új Szó, Temesvár]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria