Home » Hírek » Erdély » Adománycsomagok gyermeknapra

Adománycsomagok gyermeknapra

2018. 6. 4.
Megosztás:

A nemzetközi gyermeknap alkalmából, június 1-én, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezete, a Minta, kezdeményezésére nagyszabású adománygyűjtésbe kezdtek Marosvásárhelyen a Lídia Gyermekotthon részére, hogy ezzel is megpróbálják vidámabbá tenni a gyereknapot – számolt be az eseményről Brassai Hunor, a Minta alelnöke.

Adománycsomagok gyermeknapra

A kezdeményezés mögött széleskörű összefogás bontakozott ki, ugyanis a Marosvásárhely nemzeti oldalát megtestesítő intézmények sorra társultak az adománygyűjtési akcióhoz. Az Erdélyi Magyar Néppárt városi szervezetének elnöksége, dr. Pálosi Csaba elnökúr képviseletében, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint dr. Dónáth Árpád, a Marosszék Székely Tanácsának elnöke jelenlétében adták át az ajándékcsomagokat a gyermekotthon lakóinak.

Adománycsomagok gyermeknapra

Amint azt az otthon igazgatónője, Sebesi-Bíró Edit elmondta, nagy örömmel fogadnak mindennemű felajánlást, ugyanis a tanszerektől a ruházati cikkekig mindenre van igény az otthonban.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria